Szerelem és egyéb bűnök (mozi)Anica (Anica Dobra) egy helyi gengszternél, Milutinnél (Feđa Stojanović) dolgozik könyvelőként Új Belgrádban. Úgy érzi, az életi holtvágányon halad a semmi felé, ezért végre saját kezébe szeretné venni az életét. Megpróbál kitörni. A védelmi pénzek havi begyűjtésének napján gondol egyet, és a nap végén felmarkolja a teljes összeget, majd Milutin többi pénzét is meglovasítva szeretné elhagyni az országot. Aktív képAktív kép

A munka mellett Anica a napot a búcsúzkodással tölti, értéktárgyait titokban a barátaira hagyja, közben egyéb ügyeit is próbálja lezárni. Egy dologgal azonban nem számolt: a lehető legváratlanabb pillanatban érkező szerelemmel. A nála tíz évvel fiatalabb Stanislav (Vuk Kostić), Milutin kegyeltje éppen ezt a napot választja, hogy megvallja neki érzéseit. A nap folyamán ketten egyre váratlanabb szituációkba keverednek, mely még jobban egymás karjaiba sodorja őket. Estére azonban Anicának döntenie kell: véghez viszi-e eredeti tervét, vagy inkább fejest ugrik a szerelembe.

színes, feliratos, szerb-német-osztrák-szlovén romantikus dráma, 106 perc, 2008

12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

Dolby Digital

 

rendező: Stefan Arsenijevic

forgatókönyvíró: Stefan Arsenijevic, Srdjan Koljevic, Bojan Vuletic

zeneszerző: Oliver Welter

operatőr: Simon Tansek

producer: Miroslav Mogorovich, Herbert Schwering

vágó: Andrew Bird

 

szereplő(k):

Anica Dobra (Anica)

Vuk Kostić (Stanislav)

Feđa Stojanović (Milutin)

Hanna Schwamborn (Ivana)

Ljubomir Bandović (Nikola)

 

Bemutató dátuma: 2010. június 24. (Forgalmazó: Mozinet)

Forrás: