Apacsok (mozi)A Kishorváth élete első filmjének rendezésére készül, a forgatókönyvét éppen a Kuratórium vizsgálja. A filmterv nagyapja történetét meséli el, aki a ’60-as évek elején az ’56 utáni passzív ellenállás egy különös formáját választotta. Társaival indián-törzset alapítanak, mokaszint húznak, és kivonulnak a társadalomból. Ezt a játékot szigorú erkölcsök uralják, amelyeket a törzs tagjai véresen komolyan vesznek.

A Duna-menti indiánok azonban gyanúsak a megtorlás légkörében, az amúgy is paranoiás hatalom számára. Furcsa fegyvereket birtokolnak, érthetetlen módon kommunikálnak egymással és, ami még ennél is fenyegetőbb, amerikai állampolgárokkal leveleznek, mi több találkoznak is. Kishorváth filmtervét a Kuratórium többsége elégedettséggel fogadja, van azonban valaki a bírálók között, aki családilag szintén érintett a történetben és azt egészen másként ismeri. Kishorváthot pedig ez arra ösztönzi, hogy tovább nyomozzon.

 

Aktív képAktív kép

 

színes, magyar filmdráma, 80 perc, 2010 (12)

Dolby Digital

 

rendező: Török Ferenc

forgatókönyvíró: Kovács Krisztina, Bereményi Géza

operatőr: Garas Dániel

jelmeztervező: Benedek Mari

producer: Angelusz Iván, Bálint András

társproducer: Poós András

látványtervező: Stark Attila

gyártásvezető: Taschler Andrea

vágó: Barsi Béla

 

szereplő(k):

Csányi Sándor (Horváth)

Gazsó György (Apa)

Szervét Tibor (tartótiszt)

Csomós Mari (Nagymama)

Martin Márta (Házmesterné)

Schneider Zoltán (Szoboszlai)

Bálint András (Hegedűs)

Kocsó Gábor (Hadnagy)

Vajdai Vilmos (Bajomi)

Karalyos Gábor (Szilaj ló)

Balla Eszter (Kata)

Wéber Kata (Edit)

Marjai Virág (Csilla)

Adorjáni Bálint (Fürge Hód)

Alexis Latham (Mr. Caldron)

Klem Viktor (Tíz Medve)

 

Bemutató dátuma: 2011. május 5. (Forgalmazó: Vertigo Média Kft.)

Forrás: