Blacksite: Area 51 (játék)

 A Stranglehold és az Hour of Victory után megérkezett a Midway legújabb Unreal Engine 3.0 által hajtott játéka, a Blacksite: Area 51. A Stranglehold nagyon bejött nekünk, John Woo kitett magáért, a Hour of Victory viszont olyan pocsék volt, hogy le se teszteltük. És hogy milyen lett a Blacksite? Egyelőre legyen annyi elég, hogy nem kifejezetten jó.

A játékban egy Aeran Pierce nevű kőkemény katonát alakítunk, aki persze hol máshol, mint Irakban teljesít szolgálatot. Barátunk remek tengerészgyalogos, percek alatt meg tudja tizedelni a gonosz terroristákat, azonban bevetés közben egy bunker mélyén nem várt ellenségbe ütközik ő, és kicsiny csapata. A föld alól mindenféle bogárszerű lények és felfegyverzett humanoid mutánsok támadnak rájuk, Aeran egy tisztet el is veszít, de sikerül túlélnie a kellemetlen randevút. Az amerikai kormány persze azonnal megkéri díszhuszárunkat, hogy senkinek ne mondja el, mit látott, és tagadja le még azt is, hogy ott járt.


Évek teltek el az incidens óta, barátunk pedig már el is feledkezett a harmadik típusú találkozásról. A kormánynak sikerült eltussolnia az ügyet, egészen addig, míg egy kisebb baleset nem történik az 51-es Körzetnek nevezett nevadai bázison. A hadsereg itt mindenféle kísérletet végez a földön kívüli technológiát felhasználva, azonban az irányítás egy napon kicsúszik a kezei közül, a félig ember - félig alien katonák, a pókszerű idegenek, és a többi ijesztő teremtmény pedig mind kiszabadul a felszínre. Ide bizony nem elég az amerikai hadsereg, Arean-t hívják, hogy csapata segítségével jól szétrúgja az idegenek hátsóját.


A történet ennyi lenne, az amerikai nacionalizmus és a tökéletes, legyőzhetetlen katona élő megtestesítője néhány segítőjével együtt útra kel, hogy átverekedje magát a vérszomjas alien hordán, és pontot tegyen az ügy végére. A játék egy belső nézetes kőkemény akció stuff, mellőzve mindenféle taktikai elemet, csak a lineáris gameplayre és a monoton harcra helyezi a hangsúlyt. Nehéz elkezdeni a rossz tulajdonságok sorolását, a Blacksite ugyanis annyi negatívumot hordoz magán, hogy csak úgy zúg a játéktesztelő feje a sok bugtól, és igénytelen játékelemtől.


 A játékmenet ennél már nem is lehetne rosszabb. A teljes sztori hat epizódra van osztva, nagyjából egy délután alatt ki is lehet játszani a teljes kampánymódot, mindenféle megerőltetés nélkül. Itt nyoma sincs a jópofa történetszövésnek, és a rendező is szabadságra ment, a játék nagyjából annyi, hogy loading felirattól loading-ig lövünk, és megyünk előre. Kihívás nagyon nincs, mindig csak egy út vezet a célig, és ha oda is érünk, akkor sem kapunk semmi extrát. Aktuális kalandunk végén egyszer csak megjelenik a töltőképernyő – ami mellesleg mindig lelövi a következő pálya legjobb mozzanatát – utána pedig már az új helyszínen is találjuk magunkat. Volt, hogy a teszt alatt beszálltunk a helikopterbe, a gép elkezdte tölteni az új pályát, aztán hirtelen már egy teljesen új helyszínen is voltunk, mindenféle átvezetés nélkül. Ja, a helikopter amúgy olyan, hogy csak az egyik felét rajzolták meg, és utána tükrözték át, melynek köszönhetően jobb oldalt mindig tükrözve van az „US Army” felirat.


Rendezői munkát se nagyon látni a játékban, egy kezünkön össze lehet számolni, hány jó mozzanat történt a kampány végigjátszása alatt – igaz az sem volt más, mint néhány előre megírt script. A pályák felépítése is nevetséges, mindig egy kis zárt területre vagyunk beszorítva, és a különböző felrobbant autók, kidőlt oszlopok, és törmelékek pont úgy terülnek el, hogy csak egy irányba tudjunk továbbmenni. A néhány városi pályán kívül csak az ocsmány sziklás sivatagban tehetünk egy körutat, de azt nagyjából a játék 80%-ában. Egyhangú, unalmas és idegölő a játék, de még nem hallottatok mindent.


A Blacksite-ban olykor terepjáróra pattanva kell mászkálnunk, vagyis eljutni A pontból B-be. A kocsinak semmi fizikát nem adtak a készítők, rugózása nincsen, szó szerint pattog a sziklákon, az irányítása borzalmas, és persze semmi baja sem lesz, ha belehajtunk a 20 méteres szakadékba. A kivitelezése nulla pontot érdemel, a hivatalos tesztelőket talán korbáccsal ütötték, azért nem mertek szólni a járgányok miatt.

 A mesterséges intelligencia is pocsék lett, mind a csapattársak, mind az ellenség részéről. Embereink alig harcolnak, hiába magas, vagy alacsony a moráljuk, és míg mi fél tárral leterítünk egy nagyobb szörnyet, ők percekig lövik – persze ugyanolyan fegyverrel. Néha meghalnak, néha pedig csak úgy felélednek, de többnyire csak lökik az idegesítő militarista szövegeiket. Ha elküldjük őket egy pontra, mi pedig másik fedezéket nézünk, akkor utánunk jönnek, de nem ritka az sem, hogy lemaradnak, vagy éppen elénk állnak. Volt már, hogy az összecsapás közepén megálltak egy oszlop előtt, és mereven bámultak előre, ha ugyanis nem látnak ellenséget, nem támadnak. A szörnyekkel ugyanez van, ha úgy elfutunk mellettük, hogy nem vesznek észre, oda is állhatunk a hátuk mögé, ők folytatják a bambulást, várva, hogy újra belépjünk az ajtón. Kedvencünk az volt, amikor a nagy bogárral harcoltunk, és bementünk a hasa alá. Észlelte, hogy kitértünk látóköréből, lemerevedett, és addig nem csinált semmit, míg újra elő nem bújtunk. Az alienek ráadásul wallhackelnek is, a Blacksite-ban mindennapos, hogy kilépünk az ajtón, és abban a századmásodpercben öten kezdenek el minket sorozni.

 Bugoktól sem mentes a játék, sőt szinte olyan érzésünk volt, mintha egy bétát kaptunk volna tesztelésre. Az esős pályán a fegyverünkről akkor is csapódtak le az öklömnyi esőcseppek, ha már bent voltunk az épületben, láttunk továbbá lebegő terepjárót, de sokszor át tudtunk menni a szörnyeken, bele tudtunk állni az utcán parkoló autók kasztnijába, sőt egy rossz fordulatot követően főhősünk még a falba is belefúródott, ahonnan ugye nincs kiút.

A grafika talán az egyetlen jó tulajdonsága a Blacksite-nak. A cucc ugye az Unreal Engine 3.0-t használja, és eltekintve a plasztik műanyag hatású anyagoktól, kellemes összképet nyújt a játék – kifejezetten jó például a lerombolt, apokalipszis hatású pályák atmoszférája. Bár a terep nincs valami jól megdesignolva, és a textúrák is ugyanazok mindenhol, sok panaszunk nem lehet, legfeljebb csak arra, hogy piszok csúnyák a robbanások. A játék ráadásul megörökölte az Unreal Tournament azon elemét, hogyha meghalunk, akkor hirtelen külső nézetbe vált a kamera, fickónk pedig azonnal összecsuklik. Ezt már az UT-ben is gyűlöltük, ráadásul most kiegészült ez egy olyan buggal, hogy ilyenkor hirtelen eltűnik körülünk az összes szörny. Ha már a halálnál tartunk, érdemes megemlíteni, hogy nem került vér a játékba, ha belelövünk valakibe, akkor csak szikrázó-becsapódó effektet látunk.


A játék borzalmas lett, a korábbi trailerekbe csak a jó jeleneteket vágták össze, mert noha van pár tényleg jópofa és izgalmas momentum a játékban, a 99%-a úgy rossz, ahogy van. Azt tudtuk, hogy a screenshotok fals képet mutatnak minden játékról, de ezentúl a trailerekben sem fogunk bízni, annyira át lettünk ugyanis verve a videókkal. Miért vittük mégis végig a játékot? Egyrészről a teszt kedvéért, másrészről pedig jól esett eszetlenül hentelni – sőt az óriás bogarak elleni csaták kifejezetten érdekesek voltak, igazi Starship Troopers hangulatot hoztak kicsiny irodánkba.

Író: Daks 

 

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1