Ismét Debrecenbe érkeznek a betlehemezők

A Debreceni Művelődési Központ ebben az évben is megrendezi a Nemzetközi Betlehemes Találkozót december 13-14-én, amely hagyományosan a Kárpát-medencében élő magyar hagyományőrző együttesek téli ünnepköri játékainak rangos szemléje. Az idei találkozó előkészítésébe, promóciójába és megvalósításába – a korábbi évek együttműködő partnere, a Nemzeti Művelődési Intézet mellett – bekapcsolódik a Nemzeti Színház és a Hagyományok Háza is.

Megkezdődött a betlehemezés szokáshagyományának, illetve a debreceni Nemzetközi Betlehemes Találkozónak, mint a hagyományátadás és megőrzés jó gyakorlatának az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség nemzeti regiszterébe való jelölési folyamata. Ez az örvendetes tény a korábbiaktól eltérő, új szempontokat vet fel a szervezés során. A találkozó ezért ettől az évtől meghívásos rendszerű. A szervezők olyan autentikus felnőtt, gyermek, valamint olyan báb, színjátszó, vagy egyházi csoportokat hívnak meg, akik a népi hagyományok alapján dolgoznak, s az elmúlt évtizedekben már megfordultak a találkozón, illetve megfelelnek a kiválasztás szakmai szempontjainak. A korábbi évek hagyományainak megfelelően a találkozón résztvevő betlehemező közösségek a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Közösségi Házában zajló központi rendezvény mellett Debrecen városrészeibe is elviszik a születés örömhírét. A betlehemezés népszerűsítéséhez nagymértékben hozzájárul majd, hogy ebben az évben első ízben lát vendégül csoportokat a Nemzeti Színház saját fogadóterében, valamint a Hagyományok Háza különböző budapesti közösségi színtereken.

A magyar hagyomány eme alapvető értékének továbbélésében immár huszonhárom éve jelentős szerepet vállaló nagyrendezvény fővédnöke Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára.

 

Program:

December 13. 17.00

A XXIII. Nemzetközi Betlehemes Találkozó ünnepélyes megnyitója

Helyszín: Kossuth tér

18.00 Kiállítás megnyitó

„…hanem vagyok Úristen követje…” – A debreceni Nemzetközi Betlehemes Találkozók képes keresztmetszete – vándorkiállítás két évtized találkozóinak válogatott fotóanyagából

Helyszín: Belvárosi Galéria

 

December 14., 9.00−20.00

9.00−12.00

A betlehemes csoportok bemutatkozása

Ebédszünet

13.30−15.30

Szakmai tanácskozás a betlehemes találkozó UNESCO Szellemi Kulturális Örökség jegyzékébe történő jelölésének alapvető kérdéseiről.

Meghívott résztvevők:

- Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális

államtitkára, a rendezvény fővédnöke

- A betlehemes csoportok képviselői, illetve az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség programban érintett szakemberek.

- Kelemen László, igazgató, Hagyományok Háza

- Agócs Gergely PhD, néprajzkutató, tudományos munkatárs

- dr. Tömöry Márta, a Nemzetközi Betlehemes Találkozók alapítója

- Szász Zsolt, a Nemzetközi Betlehemes Találkozók társalapítója

 

16.30−20.00

Folytatódik a betlehemes csoportok bemutatkozása

A nap folyamán a betlehemes csoportok a város különböző közösségi helyszíneire

viszik el a születés örömhírét.

Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Ház

 

Kapcsolódó letölthető dokumentum:

Meghívó

Forrás: debrecenimuvkozpont.hu

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1