Tehetséggondozó Nyári Tábor a Pannon Egyetemen

A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara Tehetséggondozó Nyári Tábort rendezett az országos hatáskörű Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola diákjai, valamint a kar szakjaira magas pontszámmal felvételt nyert elsőéves hallgatók számára 2014. augusztus 11. és 15. között.

A rendezvényre az ország minden tájáról, Csepregtől Salgótarjánig érkeztek diákok, akik érdekes előadásokon és gyakorlati foglalkozásokon vehettek részt, valamint megismerhették a kar főbb kutatási tevékenységeit.

A résztvevők közül tizenhatan kezdik meg szeptemberben tanulmányaikat a Műszaki Informatikai Karon, hárman a kar által működtetett Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola természettudományok és informatika iránt érdeklődő diákjai. Az elsőévesek számára a magas felvételi pontszámuk garantálta a bejutást, hiszen a kar felvételi eredményei alapján az országos rangsorok élén foglal helyet, a mérnökinformatikus szakra ismét itt volt a legmagasabb felvételi ponthatár.

A tábor keretében a diákok interaktív előadásokat hallgathattak meg többek között a fuvarszervezés matematikájáról, a térbeli transzformációkról, a szenzorhálózatokról, megismerkedhettek a 3D játékokban alkalmazott ütközésdetektálással.

A szakmai programok mellett a résztvevők kirándulásokon és egyéb közösségépítő szórakoztató programokon ismerhették meg Veszprém és környéke szépségeit, valamint az egyetemi életet és annak színtereit is.

A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara 2001-ben alapította az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskolát azzal a céllal, hogy a matematikai és a műszaki pályára készülő középiskolás diákok tehetségének kibontakoztatását elősegítse. A veszprémi és szolnoki központtal rendelkező képzés az ország minden tájáról vonzza a matematika iránt érdeklődőket. A 2013/14-es tanévben 57 középiskolából 267 diák vett részt a foglalkozásokon.

Forrás:edupress.hu

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1