A legizgalmasabb nyári táborok

Gyerekeknek és felnőtteknek szóló, két napos és két hetes, 10 ezer forintos és több milliós egyaránt található az idei nyári tábor és tanfolyam kínálatban.
A nyár nem csak a gyerekek "elsózásának" szezonja, hiszen 18 év fölöttiekkel is előfordul, hogy nem tudnak mit kezdeni 1-2 hétnyi szabadságukkal. Ezekben a hónapokban számos felnőtteknek szóló nyári kurzus, tanfolyam indul, sokak számára kitűnő lehetőséget adva ezzel valamiféle új tudás megszerzésére, vagy a meglévő elmélyítésére.

Számos szabadidős programot találnak ki a gyerekeknek

Táborok, továbbképzések, tanfolyamok és nyári egyetemek várják azokat a kis- és nagykorúakat, akiknek nem csak szabad idejük van, hanem a gyakran százezres határ fölötti díjakat is megtudják fizetni.

Energialeszívás sok pénzért

A gyermekek nyári szórakoztatásét, lekötését, sőt esetenként tudásának fejlesztését ma már számos cég vállalja magára. A kínálat óriási, így a szülők döntése legtöbbször csak az árakon múlhat.

Alapvetően nappali és bentlakásos táborokat különböztethetünk meg, ez utóbbinál amellett, hogy megfelel gyermekünk érdeklődési körének, azt is figyelembe kell vennünk, vállalni tudjuk-e utódunk ide-oda szállítását.

Az általános, "úttörő" hangulatúak mellett ma már számos tematikus tábor létezik. Vannak azonban kifejezetten felkészítő jellegű táborok is. Azoknak a tinédzsereknek vagy pályaválasztás előtt állóknak, akik már tudják, milyen irányban szeretnének majd továbbtanulni, rengeteg esélynövelő tábort indítanak idén is.

A People Team Alapítvány 17 éve szervez táborokat főleg 7-17 éves gyereknek. "Nyelvtáborként indultunk, majd később bővült a választék színészettel és számítástechnikával" - tudtuk meg Gémes Szilviától. "Folyamatosan nyomon követtük a gyerekek és a szülők igényeit, így idén már 9 témából választhatnak."

A táborok bentlakásosak, egyhetes vagy kéthetes turnus közül lehet választani a kecskeméti GAMF kollégium két ágyas, zuhanyzós szobáiban. Az egyszerre mintegy 350 gyereket befogadó táborban délelőtt mindenki a választott témával foglalkozik, illetve tanul, délután és este pedig szabadidős programok közül választhatnak a táborlakók, tudtuk meg Gémes Szilviától.

A választék rendkívül gazdag, idegen nyelvi (angol, német, magyar), informatikai, színház- és színművészeti, média, (újságírás, valamint rádiózás), irodalom, képzőművészetek és fotózás, National Geographic és csillagászat, sport és lovaglás, illetv Real Action tánctábor közül választhatnak a jelentkezők.

A People Team táborszervezője kérdésünkre elmondta, a tematikus táborokat ismert tanárokkal teszik különlegesebbé. "A tánctábort Szűcs Zoltán (Hip-Hop Boys) vezeti. A médiásokhoz érkezik az idén Krizsó Szilvia és Kálomista Gábor, míg a színészetet 2007-ben Hűvösvölgyi Ildikó és Bencze Ilona vezette" - árulta el Gémes Szilvia, hozzátéve, hogy Pogány Judit és Léner András is megfordult már náluk.

"A fotós szekciót meglátogatja Korbely Attila természetfotós, a csillagászatot Sárneczky Krisztián vezeti majd." Minden évben beszélget a gyerekekkel és koncertet ad az Animal Cannibals együttes, és egy estét eltölt velünk Dolák-Saly Róbert is.

A táborok díja 47 ezer forint, amiben benne foglaltatik 3 ezer forintnyi büfépénzt/vagy transzfer a táborhelyre és vissza, emellett a szállás, a teljes ellátás, a tanórák és a szabadidős programok költségei is.

A külföldre vágyó gyerekeknek Németországban rendeznek sátortábort 13 éves kortól, ahol német és spanyol fiatalokkal túrázhatnak a magyarok a Fekete-erdőben, és egyéb, "nemzetközi" programokon vehetnek részt, mindezt összesen mintegy 159 ezer forint/ két hét áron.

Azzal kapcsolatban, hogy beszélhetünk-e divatról a táborok esetében, Gémes Szilvia elmondta, mindenképpen van egyféle tendencia.

Egyre kevesebben választják a német nyelvet, az angol még mindig vezet, de abból is kevesebb van, mint az előző években.

"Nagyon divatos lett, ezért választják a médiához kötődő táborokat (filmezés, újságírás, rádiózás), és 2008-ban az új témánk a hip-hop tánc is nagyon sok tábororzót vonz."

Forrás:Deluxe.hu

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1