(Budapest, Nemzeti Színház – 2007. november 17. szombat, 19:00)

Előfordult-e már veled, igen, veled, hogy meg akartál ölni valakit? Gyűlölet öröme magával rántott, és hidegvérrel eltervezted, mit csinálnál vele? vagy esetleg velük? Legszívesebben egy bombával föl…
Egyes emberek ezt meg is teszik. Éppen ma. Éppen itt. És éppen ugyanolyanok, mint te. Egy bombával föl? Mondom, mint te.

Szóval ha legközelebb buszra vagy repülőre szállsz, és szemedbe kacsint az elkallódott, tömött hátizsák, és a még meg nem történt robbanás moraja a füledbe tódul, agyadon utoljára villanjon át, hogy ezek az emberek néha történelmet írnak, sőt sokszor róluk írják a történelmet, sőt néha még színdarabokat is…. Éppen ma. Éppen itt.

Dosztojevszkij regénye adta az alapötletet, a Nemzeti új bemutatójának azonban több szerzője is van, Kovács Márton, Mohácsi István és Mohácsi János. Az orosz író egy összeesküvő társaság együttesen elkövetett gyilkossága köré fűzte fel a történetet, az Ördögök című előadás épp ezért lehet aktuális, hiszen összefoglaló képet ad arról, hogyan születik meg a világ egyik legszörnyűségesebb állama, amelyik a hatalmát terrorisztikus eszközökkel tartotta fönn. Az eredeti szöveggel bőven találkozunk az előadásban, melybe a Szakértők Zenekar is szervesen beépül. Érdekes kérdés most a XXI. században, hogy vajon mennyire teljesedett ki az emberek szívében a gyűlölet, hogyan szabják meg a határokat akkor, amikor gyakorlatilag minden megengedett. Ha valaki gyilkolni szeretne, megteszi. Majd beépül a történelembe. A darab rendezője, Mohácsi János a teátrum művészei közül többek között Hevér Gáborral, Kulka Jánossal, László Zsolttal és Schmied Zoltánnal dolgozott együtt. (Forrás: szinhaz.hu / Vass Kata)

Író: Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Zeneszerző: Kovács Márton
Rendező: Mohácsi János

Színész:
Bognár Anna
Csankó Zoltán
Csoma Judit
Felhőfi-Kiss László
Ficzere Béla
Gazsó György
Hevér Gábor
Horváth Ákos
Kántor Anita
Koleszár Bazil Péter
Kulka János
László Zsolt
Major Melinda
Mertz Tibor
Némedi Árpád
Pasqualetti Ilona
Pásztor Edina
Róbert Gábor
Schell Judit
Schmied Zoltán
Spindler Béla
Szarvas József
Tamási Zoltán
Trokán Péter
Vass Teréz
Vay Viktória
Rónai Lili
Várkonyi Eszter

További szereplő: Kis-Kovács Gergely , Kis-Várday Gyula , Mészáros Zizi , Seres Dániel , Szabó Zoltán , Szilas Miklós , Balogh Orsolya , Csuja Fanni , Dénes Viktor , Eke Angéla , Fadgyas Ábel , Farkas Zsuzsanna , Fehér Dániel , Halápi Zsanett , Halasi Dániel , Kiss-Kovács Luca , Kiss-Várday Juli
Díszlet: Khell Zsolt
Jelmez: Szűcs Edit
Koreográfus: Tóth Richárd
Dramaturg: Enyedi Éva , Perczel Enikő
Fénytervező: Bányai Tamás
Szakértő: Bárány Tamás , Bodor „Teskó” Tibor , Némedi Árpád , Sebesi Tamás , Csíkvár Gábor , Kovács Márton , Márkos Albert , Zságer-Varga Ákos
Rendező munkatársa: Szabó Szilvia
Előadás időpontok:
NEMZETI SZÍNHÁZ – Budapest
november 17. (szombat) 19:00
november 18. (vasárnap) 15:00

Forrás: port.hu