Beavató drámafoglalkozás a Bárka Színházban

Beavató drámafoglalkozás a Bárka SzínházbanRégi új területről van szó. Külföldön régi, Magyarországon viszonylag új. A színházpedagógia sok nyugati ország színházi kultúrájában és működésében már integrált terület. A magyar kőszínházak repertoárjából viszont szinte teljesen hiányoznak a tizenéveseket megszólító előadások. Pedig a fiatalok számára is lehet, érdemes közvetlen – és komplex - színházi élményt biztosítani.

A Bárka Színház már évek óta következetesen figyel a fiatal korosztályra. Repertoárunkban több olyan előadás is szerepel, amelyet részben vagy egészében középiskolás csoportok is látogathatnak. A sorozat 2002-ben A Pál utcai fiúk című előadással indult, és azóta számos olyan produkció (A Legyek ura, Iskola a határon, Istentelen ifjúság) született, amelyeket elsősorban tizenévesek látogatnak.

2008 óta minden ilyen előadásunkhoz beavató drámafoglalkozás is kapcsolódik azok számára, akik ezt kérik. A közvetlen, személyes találkozás a nézővel az előadás előtt történik, amikor is az előadás témájával kapcsolatos kérdésekre irányítjuk az érdeklődők figyelmét. A ráhangolás legfontosabb eleme az, hogy azt érezze a diák, itt közvetlenül szólítják meg, kíváncsiak a véleményére, párbeszédre invitálják. Az előadás megtekintése után pedig nem az előadás okoskodó elemzésébe, vagy egyfajta kifordított irodalom-órába kezdünk, hanem a drámapedagógiából ismert játékos elemek segítségével az előadás egy általunk kiválasztott központi kérdését vizsgáljuk meg, járjuk körül.  A cél nem az, hogy leegyszerűsített megoldást adjuk a diákok kezébe az előadás értelmezésével kapcsolatban, hanem az, hogy a színház érzéki élménye után megszülető gondolatokat és érzéseket ne hagyjuk kibeszéletlenül elszunnyadni.

A Bárka Színház jelenlegi repertoárjából az Iskola a határon, a Dogville, a Párkák, és a Fahrenheit 451 című előadások tartozik feldolgozó drámafoglalkozás is Vidovszky György és Gyevi-Bíró Eszter drámapedagógusok vezetésével.

 

Iskola a határon: május 30. 15 és 19 óra

Dogville: május 18., 31.

Párkák: május 8., 20., 29.

Fahrenheit 451: május 7., 28.

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1