A boltok polcain hamarosan olyan élelmiszerek jelenhetnek meg, amik egészségesek, cukormentesek, alacsony zsírtartalmúak, és ugyanolyan ízletesek, mint egészségtelen, cukros és sós társaik – állítják tudósok, akik egy új összetevővel akarják becsapni agyunkat.

Két amerikai vállalat olyan új összetevő kidolgozásán munkálkodik, ami meggyőzi az agyat, hogy az az étel, amit az illető fogyaszt, a valóságosnál jóval édesebb és sósabb.

Az ízmodulátornak nevezett összetevő kis mennyiségben az ételhez adagolva olyan válaszadásra stimulálja az agyat, aminek köszönhetően a fogyasztó úgy érzékeli, hogy jó ízű ételt eszik.

A legtöbb ember genetikailag a hízlaló ételek után sóvárog, mivel több millió éven át az emberiség híján volt ezeknek a tápláló ételeknek. Szakértők azonban azt állítják, hogy a modern kor kalóriadús élelmiszerei a mostani generációt már az elhízás veszélyének teszik ki.

A Scientific American című szaklapban megjelent tanulmány szerint a következő évtől az angol édességgyártó cég, a Cadbury már ezt az ízmodulátort fogja használni, a Redpoint Bio Corporation pedig a Coca Colával működik együtt, hogy továbbfejlesszék a cukormentes kóla ízét.

Tizenegy évvel ezelőtt a Wacky Veg gyorsfagyasztott élelmiszereket gyártó cég már kísérletezett hasonlókkal. Termékeik listáján szerepelt például a pizza ízesítésű karfiol vagy a csokoládé ízű répa. A cég ötlete azonban nem aratott túl nagy sikert, a boltokban nem nagyon fogytak ezek az áruk.

Forrás: inforadio.hu