"Isten büntesse meg hóhérainkat"

A forradalom győzött 1848-ban, az orosz túlerő azonban vérbe fojtotta a szabadságharcot, amely egyszerre volt magyar és európai. Október 6-án Arad összes templomában zúgtak a harangok. A szabadság katonáira emlékezünk.

Az 1848-49-es magyar szabadságharc egyik központi kérdése volt, hogyan hozzanak létre a lehető legrövidebb idő alatt egy ütőképes magyar haderőt, amelynek esélye lehet szembeszállni az ekkor még európai nagyhatalomnak számító Habsburg Birodalommal. Cikkünkben J. Újváry Zsuzsanna történésszel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docensével beszélgetünk a politikai háttérről, és Nemeskürty István: 1848-49 „Kik érted haltak szent világszabadság” című könyvéből idézünk. Nem célunk az események részletes ismertetése: pillanatképek következnek a szabadságról, amelyért egy olyan hadsereg harcolt Magyarországon, ami Nemeskürty szerint „úgy volt a szó szoros értelmében internacionalista, hogy egyszersmind a legőszintébb magyar hazaszeretet vezérelte a katonákat”.


Szétszórva a honvédők

A napóleoni háborúk után az 1814. november 1-jétől 1815 júniusáig tartó bécsi kongresszuson a győztesek újrarendezték az öreg kontinens helyzetét. A Habsburg uralkodó ugyan nem kapta vissza a Napóleon által megszűntetett Német-Római Birodalmat, személyének immáron az osztrák császári titulus járt ki, de a korábbi háborúkban elvesztett területei javát visszaszerezte. Csupán Belgiumról, elő-ausztriai területekről és Galícia egy részéről kellett lemondania, az utóbbiról az orosz cár javára – mondja J. Újváry Zsuzsanna.

A hosszú, mintegy két évtizedes háborúskodás után több évtizednyi, viszonylag csendes szünet következett be Kelet-Közép-Európa politikai színpadán. Nagy háborúk ugyan nem voltak, de a magyar katonák a Habsburg Birodalom hadseregében szolgálva belső karhatalmi teendőket láttak el nemcsak magyar felségterületeken, hanem a Birodalom más részein is, főleg a peremvidékeken kirobbant belső elégedetlenségek felszámolásában. Sőt, a szent-szövetségi rendezés életbeléptéig a franciaországi megszálló csapatok között részt vettek Habsburg-haderők is, köztük – természetesen – magyar csapatok is.


Régi, bevett szokás volt, hogy egy etnikailag heterogén összetételű ország uralkodója, illetve hadi vezetése - a lakosság ellen esetleges karhatalmi vagy rendfenntartó szolgálat elvégzésére - nem azonos etnikumú, hanem idegen katonaságot vetett be. Ez a „Ne lőj, fiam, mert én is ott leszek” esete. A magyar országgyűlésen már 1835-ben határozatban fogalmazták meg az igényt: „a nemzet külső és belső bátorságára tartott magyar katonaság csak a haza szolgálatára fordíttassék”.


Győzött a forradalom

A vegyes társadalmi formációjú, európai országokban a XIX. századi liberalizmus és nemzeti eszme, nemzeti államiság szellemében 1848-ban, a korábbi évek forradalmi hulláma egybe fókuszálódott, s sorra törtek ki a polgárinak nevezett forradalmak. A kezdet tekintetben nem volt különbség, azonban a folytatásban igen – foglalja össze a XIX. századi forradalmak hazai ismérveit J. Újváry Zsuzsanna. Magyarországon győzött a polgári átalakulás oly módon, hogy polgári kormány született, országgyűlési választásokat tartottak, így megkezdődött a törvényesen kinevezett magyar kormány vezényletével a polgári átalakulás. Vagyis hazánkban győzött a forradalom, míg máshol elbukott.

Nagyon fontos különbség, hogy a polgári átalakulás 1848 őszén nemzeti szabadságharcba torkollott, amelyet az uralkodó csak a következő évben, hatalmas külföldi segítséggel tudott vérbe fojtani – fogalmaz a történész, és hangsúlyozza: a magyar szabadságharcot leverték, és nem elbukott. A forradalom célkitűzéseit is sajátos hármasság jellemzi: a feudális gazdasági-társadalmi-politikai berendezés nyugati típusú kapitalistává alakítása, az állam történelmi egységének helyreállítása (Unió Erdéllyel), a közös uralkodó által kormányzott birodalmon belül az eredeti magyar alkotmányos különállás biztosítása. Ez utóbbi egy 1791-es törvénycikkelyt vesz alapul, amely szerint Magyarország szabad és független állam, csak saját törvényei szerint kormányzandó.


Elkezdődött a harc

Ezeket az utolsó pozsonyi rendi országgyűlés – a pesti forradalom hírére – bele is foglalta a felirati javaslatba, amellyel aztán az országgyűlés küldöttsége Bécsbe utazott, az uralkodói elfogadáshoz egyértelműen a forradalom nyomása szükségeltetett. Március 16-án a bécsi Államkonferencia – ez a legfőbb kormányszerv – megtárgyalta a pozsonyi országgyűlés feliratát, s másnap a király István főherceg nádort királyi hatalommal ruházta fel, s hozzájárult a külön magyar kormány megalakításához.

Az uralkodó politikája sokáig átláthatatlan volt, csak Jellasics támadása, és Batthyány Lajos lemondása után lett egyértelmű: V. Ferdinánd október 4-én uralkodói leirattal feloszlatta a magyar országgyűlést, hadiállapotot nyilvánított az országban, a horvát bánt pedig Magyarország teljhatalmú polgári és katonai kormányzójává nevezte ki. Ezután széles fronton bontakozott ki a fegyveres küzdelem, amelyben a honvédség önkéntesekből, sorozott honvédekből, birodalmi sorezredbeliekből, nemzetőrökből és gerillákból állt. És hogy milyen színvonalat sikerült elérni? Október 30-án, a schwecháti vesztes csata után Alfred zu Windisch-Graetz herceg tábornagy, császári főparancsnok elismeréssel nyilatkozott a honvédekről: „Ez nem egy szedett-vetett lázadó csorda. Ez – hadsereg.” – emeli ki a történész.

Forrás:fn.hu

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1