Felsőoktatási Média Konferencia 2009

Felsőoktatási Média Konferencia 2009A Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület (MESE) idén nyolcadik alkalommal, március 12-13-án rendezi meg a Felsőoktatási Média Konferenciát a Szent István Egyetem gödöllői kampuszán. A felsőoktatási lapok, portálok, televíziók és rádiók országos fórumán a kommunikációs szakma elismert képviselői tartanak előadásokat, workshopokat, továbbá a Magyar Sajtó Napja alkalmából ünnepélyes díjátadón ismerik el a hallgatói írásokat, fotókat és idén elsőként átadják az Év Campus Honlapja díjat is. Dr. Solti László, a Szent István Egyetem rektora és Hornyák Tibor, a MESE elnöke a közös konferenciáról nyilatkozott.

A Felsőoktatási Média Konferencia házigazdájaként a Szent István Egyetem képviseletében Solti László rektor elmondta: A SZIE nagy örömmel vállalta, hogy a 2009-es konferencia társintézménye legyen. A sokarcú univerzitás nemcsak a képzési struktúráját és kampusz szolgáltatásait illetően kíván sokrétű lenni, hanem a hallgatóknak szóló, karrierjüket segítő rendezvények kapcsán is. Büszkék vagyunk mesterképzési palettánkra, továbbá a 12 éves egyetemi lapunkra és média műhelyünkre is, melyeket be is mutatunk a konferencián - tájékoztatott a rektor.
A kétnapos rendezvénysorozaton érdekes és sokszínű szakmai programkínálat várja a hallgatókat. Kutatási adatokkal ismerkedhetünk meg a korosztályos médiafogyasztási szokásokról, avagy a Port.hu A korlátlan fejlődés lehetősége című prezentációja a tizenöt éve sikerrel működő portál receptjére adhat választ. A délelőtt egyik legérdekesebbnek ígérkező eszmecseréjén interaktív kerekasztal-beszélgetésre ösztönöznek a szervezők. A felütéshez és vitához neves marketing személyiségeket kértek fel - ügynökségi, ügyfél és média oldalról egyaránt - a téma: Média-oktatás, - fogyasztás és - gyártás a XXI. században.
A délutáni plenáris előadások között Magyarország egyik vezető online ügynöksége, a Kirowski stratégiai tervezési vezetője vezet be minket a Gutenberg galaxis kontra online paradoxonába. Esettanulmányokban és izgalmas kommunikációs elemekben sem lesz hiány, avagy Guerillák a betondzsungelben - harc a "vakság" ellen c. meghökkentő reklámokról beszélgetnek.
A hallgatói lapok, portálok, televíziók és rádiók bemutatkozása az egybegyűltek számára szinte az egyik legfontosabb programelem, hisz az ország különböző pontjain munkálkodó szerkesztők, kiadói képviseletek tudják egymás fejlődését, eredményeit és példáit felmutatni, kielemezni és kölcsönös, egymást segítő együttműködésbe kezdeni - mondta el Hornyák Tibor, a MESE elnöke.
Este a Magyar Sajtó Napja alkalmából, ünnepélyes keretek között kihirdetik a MESE pályázatainak, Év Írása 2008, Év Fotója 2008, valamint a Pro Sperare díj és a Pál Imre-emlékdíj 2008. nyerteseit, valamint neves szakmai zsűri osztja ki az idén először meghirdetett, az Év Campus Honlapja 2008 díjat. Az utóbbit intézményi portál, kampusz portál és oktatás-ifjúságtematikus oldal kategóriában osztják ki.
A konferencia második napján különleges csapatépítő tréningen lazításra is lesz alkalom a Szent István Egyetemhez tartozó Babatvölgyben. A Szent István Egyetem Gazdaság-és Társadalomtudományi Kar felügyelete alatt működő Babatvölgyi Területfejlesztési és Szaktanácsadási Tanüzemben a gyönyörű természeti környezet mellett a falusi udvar, a lovaskocsizás és a farmon készülő ízletes étkek és italok is jó hangulatú programot ígérnek. A bátrabbak lovaglás élményével vagy terepjárós kalandokban gazdagodhatnak a közel 25 hektáros Pilisi Parkerdő területével határos Babaton. A szervezők ajándékokért cserébe 50 mp-es vírusfilm készítésére bíztatják a részvevőket.
www.meseonline.hu
(www.edupress.hu)

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1