Sajtóközlemény: A közoktatás modernizációja konferencia

A Coop System Projektiroda működéséről, feladatairól, eddig elért eredményeiről, jövőbeli terveiről és a TÁMOP pályázatok közoktatás fejlesztésben betöltött szerepéről beszélt Erdélyi Imre projektmenedzser és Jakobsenné Szentmihályi Rózsa szakmai vezető a „Közoktatás modernizációja” elnevezésű konferencia sajtótájékoztatóján.

 

A Coop System Projektiroda önálló egységként az EDU COOP Pedagógiai intézet keretein belül november óta működő projektszervezet, mely kizárólag a TÁMOP 3.2.2. „Területi Együttműködések, társulások, hálózati tanulás” program megvalósításával foglalkozik – definiálta  Erdélyi Imre irodájuk tevékenységi körét.

A projektmenedzser elmondta továbbá, hogy a Hálózati Koordinációs központ szerepét betöltő projektiroda a Közép-magyarországi régióban zajló közoktatás-fejlesztéseket koordinálja (közoktatási intézmények: óvodától-gimnáziumig, szakiskolák, alapítványi iskolák). Ezáltal alapvetően egy „interface”, közvetítő szervezetként működik a közoktatás-fejlesztés három nagy célcsoportja között, vagyis az intézményi pályázók (intézmények és fenntartóik), a szakmai szolgáltatást nyújtók és a központi oktatásirányítás szereplői (különböző központi intézmények, többek között az Oktatási minisztérium és egyéb szervek) között.

A Coop System munkáját 5 szakmai pillér mentén valósítja meg (regionális szakmai koordináció, referencia intézményi rendszer kialakítása, szakmai szolgáltatók és szolgáltatások hálózatba foglalása, intézmények szakmai támogatása, fejlesztéskoordináció), valamint feladatai közé tartozik a potenciális referencia intézmények előminősítésének megvalósítása is.

Az iroda jövőbeli terveivel kapcsolatban Erdélyi Imre kifejtette, hogy június elejére feláll a kistérségi koordinációs hálózat, mely egyes pontjai a Hálózatkoordinációs Központ „meghosszabbított csápjai”-ként fognak működni a régióban, így folyamatos információáramlás-, és csere lesz a térség intézményei között. Várhatóan május elejétől pedig megkezdődik a referenciaintézmények előminősítése, valamint a Coop System munkatársai folyamatosan dolgoznak azon, hogy a TÁMOP 3.1.7. – „Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése” című pályázatban résztvevők megkapják a megfelelő szakmai segítséget.

Jakobsenné Szentmihályi Rózsa szakmai vezető a projektiroda eddigi eredményeit összegezve elmondta, hogy ezidáig közel 1000 intézményt kerestek meg személyesen és létrehoztak egy diszpécser központot. Annak érdekében, hogy minél több iskola vezetőivel megismertessék a projekt lényegét, tartottak több szakmai workshopot a referencia-intézmény jelöltek számára és 6 információs napot „jó gyakorlatok” feltöltése témában. Május ötödikén pedig egy „jó gyakorlatok vására” workshopra várják az oktatási intézmények részéről az érdeklődőket.

Adnow banner

loading...
loading...

Facebook diákmeló - Box Middle
Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

http://www.regijatekokkiallitasa.com/

 

Online Toborzás hírek
Új lap - 1

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás






Honlapunk magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használunk.

A sütik önmagában semmilyen módon nem képesek a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmasak.

A rendszer cookiek alkalmazásának célja, hogy Ön zökkenőmentesen böngészhessen, érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart.

Google Analytics cookiek alkalmazásának célja, hogy a honlapunk látogatói forgalmáról tájékoztasson minket (pl. napi látogatások). Az automatikusan rögzített IP címeket 24 hónapig tárolja. A cookiet számítógépéről bármikor törölheti, illetve beállíthatja böngészőjét úgy, hogy a cookiek alkalmazását tiltsa.

x

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás