32 évvel ezelőtt, 1972. június 5-én tartották meg Stockholmban az „Ember és bioszféra” címet viselő ENSZ környezetvédelmi világkonferenciát.Az 1972. június 5-ei konferencia nagy hatással volt a környezetvédelmi politika kialakulására nemzeti szinten.
A tanácskozás nyomán létrehozták az állami környezetvédelmi szervezeteket – hivatalok, minisztériumok alakultak. Magyarországon 1977-ben alapították meg az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatalt mint illetékes főhatóságot. Az emberi környezettel foglalkozó konferencia ezt a napot határozatában nemzetközi környezetvédelmi világnappá nyilvánította.
A világnap célja, hogy felébressze az emberekben a felelősségtudatot, és rávezesse őket arra, hogy mindenkinek magának kell tennie valamit természetes, épített, társadalmi és belső környezetünk megóvásáért, harmonikusabbá tételéért.
Az áprilisi Föld Napja és a június 5-ei Környezetvédelmi Világnap között kialakult egyfajta munkamegosztás. Az előbbin elsősorban a természetvédelemre koncentrálnak, és fő szervezői inkább társadalmi szervezetek, az utóbbin a környezetvédelem a fő téma, és szervezésében inkább a kormányzati intézmények vesznek részt. A két tábor kölcsönösen segíti egymást.
Céljaik közt szerepelt:
– az energiatakarékosság,
– a helyi erőforrások minél szélesebb körű felhasználása;
– a megújuló természeti források hasznosítása;
– a szemét- és hulladékképződés csökkentése;
– a környezetszennyezés megelőzése.
Mit tehetünk e téren mi, egyszerű emberek, a Föld tudatos lakói?
Talán a hétköznapok mindennapjait éljük okosabban. Sokunkat zavar az a rengeteg reklámújság, amely mindennap a postaládánkban landol. Ne legyünk áldozatai, ne aszerint éljünk, vásároljunk, amit és ahogyan ezek a lapok súgnak. Vásároljunk tudatosan – hazai terméket -, s ne azt, amit épp akciósan kínálnak, hanem azt, amire szükségünk van.
Ha közvetlen környezetünkről származó élelmiszert visszük haza, már tettünk valamit, hisz kevesebb szállítást vett igénybe forgalmazása, ezzel pedig megelőzzük azokat a szmogriadókat, amelyben már volt részünk, megtapasztalhattuk.
Városainkban egyre több helyen sorakoznak a szelektív hulladékgyűjtők, ma már egyre több vidéki településen viszik el szervezetten a szelektíven összegyűjtött háztartási hulladékot. Éljünk vele, tájékozódjunk, kapcsolódjunk be a civil társadalom környezetvédő szervezeteibe! S ha mindezt megtettük és átgondoltuk, hogy mi mit tehetünk, meglepődünk a következtetéseinken:
Rádöbbenhetünk, hogy gazdálkodhatunk okosan az energiával; vásárolhatunk hosszú élettartalmú terméket, visszaváltható csomagolásban, amelyek nem szennyezik a környezetet. S ha mégis elkerülhetetlen a műanyag csomagolás, miután már nincs többé szükségünk rá, ne dobjuk ki, hanem gyűjtsük szelektíven.
A tudatos társadalom nem sanyargatja magát, hanem szebbé, kényelmesebbé teszi környezetét, felhasználva azt, amit a természet nyújt. Élénkítsük udvarainkat virágokkal, hogy kedvünk teljék szépségükben, ültessünk fákat, hogy őrizzük a levegő tisztaságát, kiránduljunk, de gyűjtsük össze magunk után a szemetet!
Vizeinkre úgy vigyázzunk, mint egyetlen kincsünkre, amely létfontosságú az életben maradásunkhoz. Ne öntsünk olyan anyagokat a lefolyókba, amelyek nem bomlanak le, amelyeknek ma még nem látjuk a következményeit, de látni fogják unokáink!
Élni csak harmóniában lehet a környezettel…
A környezetvédelem kialakulásának története:
A környezetvédelem mint országhatárokat átlépő, nagy társadalmi mozgalom a 20. század hatvanas éveiben alakult ki az Amerikai Egyesült Államokban.
1962-ben egy fantáziadús amerikai újságírónő, Rachel Carson megírta Néma tavasz című művét. A könyv a természetben felhasznált kémiai anyagok kedvezőtlen biológiai hatására hívta fel a figyelmet. A Néma tavasz nem nevezhető tudományos műnek, ugyanakkor igen színesen és megrázóan ábrázolja a peszticidek helytelen alkalmazásának nemkívánatos következményeit. Ez a népszerű könyv kétségkívül hozzájárult ahhoz, hogy a környezet megóvása társadalmi mozgalommá vált.
A 20. század hatvanas éveinek első felében az a látomás, amelyet Rachel Carson leírt, teljesen szokatlan volt és drámai módon rázta fel a vezető értelmiségi körök lelkiismeretét. Ennek következtében a Néma tavasz című könyv megjelenésétől lehet számítani a környezetvédelem fogalmának bekerülését a társadalmi tudatba és az emberek gondolkodásába.
A 20. század hetvenes évtizedének első fele tele volt jelentős eseményekkel, amelyek hosszú időre meghatározták a környezetvédelmi cselekvések irányait. A környezet- és természetvédő aktivisták javaslatára 1970. április 22-ikén tartották meg az Egyesült Államokban az első Föld Napja rendezvényt. A média nagy segítséget nyújtott az esemény népszerűsítéséhez, ennek köszönhetően országszerte mintegy 20 millió ember vett részt a különböző rendezvényeken, felvonulásokon, és tiltakozott a környezet romlása ellen. A modern környezetvédelmi mozgalmak megjelenését ettől a dátumtól számítják. Később a kezdeményezés átterjedt a többi kontinensre, és ma már világszerte, így Magyarországon is minden évben megtartják a Föld Napját április 22-én, amikor is értékelik a globális és helyi problémákat.
A következő fontos esemény a Római Klub létrejötte volt, ami a globálisan gondolkodó elit értelmiség vitafóruma, szigorúan zártkörű tagsággal: maximum 100 fő lehet a tagja. E zártkörű elit társaság első jelentését Dennis Meadows és munkatársai állították össze, és 1972-ben jelent meg Növekedés határai címmel. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy a 21. század közepére globális környezeti katasztrófa léphet fel, kimerülnek a természeti erőforrások, drámai módon megnövekszik a környezet szennyezettsége, s a Föld rohamosan növekvő lakosságát egyre nehezebb lesz megfelelő mennyiségű és minőségű élelemmel, ivóvízzel ellátni. Mindennek elkerülésére kidolgozták a globális egyensúly koncepcióját, amely szerint sürgősen csökkenteni kell a népesség növekedését, korlátozni kell az ipari termelést és a meg nem újuló természeti erőforrások felhasználását.
A jelentés javaslatai nagyrészt és egyoldalúan a gazdasági növekedés korlátozására irányultak. A fejlődő országok politikusai és tudósai általánosságban ellenérzéssel fogadták a Római Klub első jelentését, amely lényegében megalapozta a zéró növekedés koncepcióját. A fejlődő világ esetében mindez egyenlő lett volna a szegénység és elmaradottság konzerválásával. Így természetes, hogy ezeket a nézeteket a fejlődő országok politikusai, közéleti személyiségei nem tehették magukévá. Minden kritika ellenére a Növekedés határainak óriási érdeme, hogy felrázta a világ lelkiismeretét. Vitákat gerjesztett a további útkeresés, a méltányos, történelmileg is igazságos megoldások érdekében.
További lényeges előrelépést jelentett az UNESCO Ember és bioszféra programja. E nemzetközi együttműködési programot több éves előkészítő munka után, az UNESCO 1970 októberi közgyűlésén fogadták el. Alapvetően azt vizsgálták, hogy az egyes éghajlati övezetek – mint például a trópusi erdők, mérsékelt égövi erdők, szavannák és füves területek, hegyi ökoszisztémák, illetve tavak, folyóvizek, tengerparti övezetek, szigetek – élővilága és az emberi tevékenység között milyen kölcsönhatások alakulnak ki.