Minden év július elseje a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe. Ezen a napon született Semmelwis Ignác, az anyák megmentője. Semmelweis Ignác nevét orvostörténeti múzeum, emléktábla, és orvosi egyetem is büszkén viseli. Születésnapjának évfordulóján idén július 1-jén is koszorúzással emlékeznek meg az anyák megmentőjére a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban és a Semmelweis egyetemen is.

Délelőtt 11 órától az egyetem Belső Klinikai Telepének udvarán tart koszorúzást az iskola vezetősége, és meghívott vendégei, majd 13 órakor a Nagyvárad téri Elméleti tömbben díszünnepség keretében dicséreteket, díjakat, kitüntetéseket és kinevezéseket vehetnek át az egyetem dolgozói.

Semmelweis Ignác, a gyermekágyi láz okának és gyógymódjának feltalálója 192 évvel ezelőtt, ezen a napon születette, Budán. Ő volt az első, aki a gyermekágyi lázat nem önálló kórképként, hanem fertőzés következményének tekintette. Rájött, hogy ezt a fertőzést maguk az orvosok terjesztik: a boncolást is végző szülész-nőgyógyászok adják át a fertőzést vizsgált nőbetegeiknek. Megoldásként Semmelweis a klórmész-oldatos kézfertőtlenítés bevezetéséért küzdött, ám felfedezése élete során süket fülekre talált. Halála után sem figyelt fel találmányára az orvostudomány, csak évekkel később, amikor Joseph Lister angol sebész módszerét, a karbolsavas fertőtlenítést kezdték alkalmazni, derült fény Semmelweis korszakalkotó felfedezésére. Ma, a két módszer kombinációját alkalmazzák a műtéti beavatkozások előtt.

Nem csakmegemlékezésekkel ünnepli Magyarország az anyák megmentőjének 192. születésnapját, hanem országszerte elismeréseket osztanak az egészségügy dolgozóinak a Semmelweis nap alkalmából, s az egészségügyben dolgozóknak is e napon köszönik meg egész éves munkájukat.
A magyar egészségügy legnagyobb ünnepén az egészségügyben dolgozók kitartását, munkabírását, elhivatottságát méltatjuk, de nyíltan  kell beszéltni a kórházak alulfinanszírozottságáról és az átgondolatlan politikai intézkedésekről is.