Megalakult a Pedagógiai Médiumok Egyesülete (PedME)

Megalakult a Pedagógiai Médiumok Egyesülete (PedME)Július elején megalakult a Pedagógiai Médiumok Egyesülete (PedME), amely az oktatás-nevelés-képzés különböző területeivel foglalkozó, illetve azokat segítő szakmai nyomtatott és online lapok, honlapok, valamint a rádiók és televíziók pedagógiai szerkesztőségeit, illetve tagjait szakmai szinten képviseli.

Fő célja, hogy olyan összefogást, együttműködést teremtsen meg a médiumok között, amely segíti szakmán belüli kommunikációjukat, terjesztésüket és talpon maradásukat.

Az egyesület alakuló közgyűlése megállapította: ma a köz- és a felsőoktatás, valamint a felnőttképzés  területén az egyik legelhanyagoltabb terület a szakma belső kommunikációja, amelynek rendbetétele nélkül a legnagyszerűbb változások sem érnek célba, nem jutnak el a címzettekhez, s így körükben  a szükséges szemléletváltás sem következhet be. A közgyűlés kimondta: a szakmai médiumok nélkül ezt a munkát nem lehet megoldani! Ahhoz azonban, hogy segíthessenek, első lépésként a szerkesztőségeket kell biztonságosan működő helyzetbe hozni.

Az utóbbi öt-hat évben a szakmai sajtó szétesett, több mint egy éve pályázatot sem írtak ki a pedagógiai lapoknak, miközben támogatás nélkül ezeket a közfeladatokat végző kiadványokat nem lehet életben tartani. Támogatásuk azonban teljesen esetleges, nincsenek meg a folyamatos működésükhöz szükséges tápláló pénzforrások, ami ellehetetleníti a szakfolyóirat-kiadást, lezülleszti a szakmát is.

A Pedagógiai Médiumok Egyesülete a megújuláshoz feladatvállalást és együttműködést kínál a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának, illetve azon belül az oktatásért felelős államtitkárságnak, valamint mindazoknak a szervezeteknek, intézményeknek, egyéneknek, amelyek, akik felelősséget éreznek és vállalnak az oktatás jelenéért és jövőjéért.

Csak a korral – szakmailag és technikailag egyaránt –  lépést tartani tudó, sokcsatornás szakmai kommunikáció, életképes médiumok tudják a szakma továbbképzését és megújítását vállalni és az ezzel kapcsolatos feladatokat magas szinten végezni.

Az egyesület nyitott: tagjai sorába várja mindazokat az oktatással, neveléssel, képzéssel foglalkozó médiumokat, amelyek úgy érzik, tudnak és akarnak is tenni önmaguk és a szakma helyzetének jobbításáért, az oktatás jelenéért és  jövőjéért. Pártoló tagként pedig várja azokat a személyeket, szervezeteket, cégeket, intézményeket, alapítványokat vagy egyesületeket, akik, amelyek anyagilag is segíteni tudják ezeket a célokat. (Jelentkezni a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail-címen lehet)

Az alakuló közgyűlés megválasztotta vezetőségét. Elnök: Gyarmati Szabó Éva (Mentor Magazin), az elnökség tagjai: Nagy Gábor (sulihalo.hu), dr. Vámos Ágnes (Pedagógusképzés). Az ellenőrző bizottság tagjai: dr. Jáki László (Könyv és Nevelés), dr. Karlovitz János (tankönyves vállalkozó) és Marton Éva (createva.hu, kapcsoldkiatvt.hu, babapapa.hu).

Forrás: PedME

 

Megalakult a Pedagógiai Médiumok Egyesülete (PedME)

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1