Tengernyi Kaland - Casper van Doom titkos naplója

tengernyi-kaland-casper-van-doom-titkos-naplojaNyomozás egy titokzatos és mitikus, mégis megdöbbentően igazi világban! Nyolc héten át tartó, oktató tartalmú, alternatív valóságjáték indul október 8-tól az interneten, ami egyben országos diák- és iskolai verseny, nagy értékű nyereményekkel. A játékot Cseh László, úszó világ- és Európa bajnok, olimpikon indította el a Fővárosi Állat- és Növénykert Akváriuma mellett.

 

Diákot, tanárt és szülőt hív izgalmas kalandra a Microsoft Magyarország, a Nemzeti Tankönyvkiadó, az Egyszervolt.hu, valamint az Octopus Tengeri Régészeti Kutató Egyesület. A Tengernyi Kaland egy szórakoztató kerettörténetbe foglalt feladatsorozat, amelyben találkozik tudomány és mitológia, tanulás és játék, lexikális tudás és tájékozódás az interneten. A játék a tankönyvekben megtalálható, iskolában elsajátított ismeretekre alapoz, ugyanakkor konkrét feladatokkal ösztönzi a diákokat a tankönyvek és az internet hatékony és kreatív használatára.

 

 

Szórakoztatva oktatás – „edutainment”

A szórakoztatva tanítás-oktatás – az edutainment – a huszonegyedik század talán legfontosabb ismeretátadó mechanizmusát jelenti, amikor a diák a játék kedvéért, saját kíváncsiságának kielégítése érdekében sajátítja el az ismereteket. Ezt a lehetőséget aknázza ki teljes körűen a Tengernyi Kaland játéksorozat, amely egyrészt természetismereteket, másrészt történelmi, irodalmi tudást ad át, s miközben a játékosok új ismeretekkel gazdagodnak, a játék fejleszti digitális készségeiket is.

 

A kaland

“300 éve a Holland Kelet Indiai Társaság kereskedőhajója, mesés kincsekkel a fedélzetén, kifutott az Indiai óceánra. Azóta senki sem látta! A hajónak és a százmillió dollár értékű rakományának nyoma veszett…”

A rejtély feltárásához egy titokzatos holland milliomos, Casper Van Doom kéri a játékosok segítségét. A két hónapon át zajló játékfolyam egy izgalmas történetre felfűzött 25 készségfejlesztő, oktató tartalmú, ugyanakkor szórakoztató játékot, feladatot tartalmaz. Az események nem nélkülözik a váratlan és kalandos fordulatokat, aktivitásra ösztönöznek a valós világban is.

A játékosok élő közvetítésben kapcsolódhatnak a világ túlsó végén – Brazíliában – zajló eseményekhez. A legszerencsésebb magyar diákok egy brazíliai tengeralatti kutatóberendezést is irányíthatnak.

A Tengernyi Kaland versenyzői haszonnal forgathatják a játék során a Nemzeti Tankönyvkiadó köteteit – például a Panoráma Enciklopédiát, a Nagy Földrajzi Felfedezőket vagy földrajz, kémia és történelem tankönyveket, amelyek több feladat megoldásában is segítségükre lesznek. Az informatika terén pedig a mindennapok során használatos programok mellett olyan internetes alkalmazásokban tehetnek szert gyakorlatra, mint a Photosynt, a Worldwide Telescope vagy a Bing maps.

 

Világra szóló kaland – országos versengés

Ez a világra szóló kaland egyben országos verseny is. A játékosok egy rövid regisztrációt követően pontgyűjtő játék részeseivé válhatnak, és a legtöbb pontot gyűjtő játékosok nyereményeket kapnak. Az egyéni győztes az lesz, aki a legtöbb pontot gyűjti, az iskolák versenyét az nyeri, ahonnan a legtöbb elszánt játékos érkezik. A nyeremények között százával szerepelnek kisebb ajándékok – könyvek, tankönyvek, mozijegyek, számítógépes kiegészítők –, a főnyeremények pedig

 

Xbox 360 Kinect™  érzékelővel

Intel Learning Series Classmate PC

Promethean digitális tábla

 

Idézetek a Szervezőktől

 

Pintér Róbert ügyvezető igazgató (egyszervolt.hu)

Az egyszervolt.hu a gyermekkultúra internetes megjelenítésének és terjesztésének letéteményese Magyarországon. Küldetése a kezdetektől fogva az, hogy legyen az interneten a gyermekek számára elérhető olyan kulturális és oktató tartalom, amelyet örömmel látogathatnak akár az iskolában, akár otthon, az iskolai órákon kívül is. A Tengernyi Kaland játékban ötvöződnek ezek az elvárások azokkal a tapasztalatokkal, amelyeket az egyszervolt.hu mindennapi élete során szereztünk. A Tengernyi Kaland minden eddigi vállalkozásunknál nagyobb horderejű, hiszen két hónapon át, két-három naponta új és újabb feladatok, játékok várják egy országos versengés keretében a diákokat és azok iskoláit.

 

Fekete Zsombor játékfejlesztő (egyszervolt.hu)

A Tengernyi Kaland ízig-vérig a mai fiataloknak készült oktató-játék. Az eredményes játékhoz az iskolában megszerzett tudás szükséges, de nem elégséges feltétel. Ma már számos olyan eszköz érhető el, amelyek néhány évtizede csak kutatólaboratóriumok zárt ajtói mögött álltak a tudós közösségek rendelkezésére. A gyakorta ostorozott közösségi hálózatok kommunikációs lehetőségei pedig kiválóan hasznosíthatóak ismeretterjesztésre, a tudás megosztására is. A Tengernyi Kaland arról szól, hogy a fiatal generáció miként használhatja ezeket az új technológiákat tanulásra és szórakozásra a XXI. században.

Drajkó László ügyvezető igazgató (Microsoft Magyarország Kft.)

Kaland és tudomány, játék és tanulás mind összekapcsolódik a ma útjára indított Tengernyi Kaland interaktív játékban, amelynek alapötlete a Microsofttól ered. Örömmel támogatunk egy olyan kezdeményezést, amelynek révén a diákok tudományos ismeretei bővülhetnek, és egyúttal fejlődik digitális íráskészségük is. A most bemutatott játék is bizonyítja, hogy az internetes alkalmazásokkal nemcsak játszani lehet, hanem szórakozva tanulni is. A Microsoft vallja, hogy az e-készségek magabiztos ismerete versenyképes tudást kínál, hiszen a digitális világ által új ablak nyílik a világra.

 

Kiss János Tamás vezérigazgató (Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt.)

Játszani jó, de még jobb, ha közben a gyerekek megtanulnak valami újat is. A Nemzeti Tankönyvkiadó azért döntött a Tengernyi Kaland valóságjáték támogatása mellett, mert az hozzájárul a tizenévesek tudásának fejlesztéséhez, miközben játékról-játékra izgalmas elfoglaltsággal is jár. A Nemzeti Tankönyvkiadó a tankönyveiben is az egyensúlyra törekszik: a könyvekben a tudásanyagot úgy próbálja meg átadni, hogy azok a kor követelményeinek mindig megfeleljenek. Napjaink ingerekben gazdag környezete korszerű, szép és a figyelmet lekötő tankönyveket követelnek meg, mely igényeknek kiadónk könyvei megfelelnek.

 

A Tengernyi kaland internetes játék 2010. október 8-tól vár minden kedves érdeklődőt a www.tengernyikaland.hu oldalon.

 

Tengernyi Kaland – merülj bele!

 

tengernyi-kaland-casper-van-doom-titkos-naploja

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1