Így vitáztok Ti!

Véget ért a Szóval!? Országos Vitaverseny. Januártól április végéig tartotta izgalomban a magyar középiskolásokat az első országos disputa-verseny, a Szóval!? Országos Vitaverseny.

 

Összesen 171 csapat regisztrált, közülük a regionális elődöntők után 16 csapat mérkőzhetett meg a budapesti, két napos versenyen a legjobb vitázó címért. A gyomaendrődi Kner Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Kőrös-parti Sereg csapata nyerte a versenyt, jutalmuk egy brüsszeli tanulmányút és laptopok.

Budapest, 2011. április 30. – A hétvégén lezárult a Szóval?! Országos Vitaverseny, mely négy hónapon keresztül, összesen három fordulón át tette próbára a középiskolások kommunikációs és vitakultúráját, valamint EU-s tudását országszerte. Az egyes fordulókhoz különböző vitatémákat kaptak a versenyzők, melyek mindegyike az Európai Unióhoz kapcsolódó dilemmákra vonatkozott. Több régióban is jelentős túljelentkezés alakult ki a regionális döntőbe továbbjutó nyolc disputa csapat helyére, különösen a közép-magyarországi régióban és Nyugat-Dunántúlon kellett nagy túljelentkezéssel számolniuk a szervezőknek.

 

A budapesti kétnapos végső megmérettetésen a gyomaendrődi Kner Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Kőrös-parti Sereg csapata nyerte a versenyt, felkészítő tanáruk Malatinszky Zita volt. A második helyezést a győri Révai Miklós Gimnázium és Kollégium Arrabona csapata nyerte, a harmadik helyezést a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium Járjunk a földön csapata érte el.

 

A zsűri tagjai voltak:

Hunya Márta, Disputa Kör Egyesület, Bölcsek Tanácsának volt elnöke
Orosz Györgyi, főszerkesztő, fn.hu
Szabó Csilla, Pillar Alapítvány
Czugler Viktória, ügyvéd, az 1996-os Karl Popper Nemzetközi Vitaverseny győztes csapatának tagja
Kovács Gabriella, az ELTE filozófia szakos hallgatója, az ELTE Angol-Amerikai Intézetének vitázója
Háy János, író
Ambrus Dániel, Európai Bizottság magyarországi képviseletének politikai osztályvezetője
Kiss Marcell, a 2008-as szlovéniai nemzetközi Vitaverseny győztes csapatának tagja
Tamási J. Gergely, a Szóval?! Vitaverseny disputa szakértője

 

Az Országos Vitaversenyt rengeteg izgalmas program kísérte, például a Disputa-rap-szódia rap-szövegíró verseny a kulturált vitázásról, amely februárban indult és védnöke Busa Pista rapper volt, a Szóval!? Kisfilm Bajnokság videó-verseny, valamint az online Érvelési Kalandjáték a vitázás és érvek világában azok számára, akik szívesen próbára tették vitatudásukat.

A Szóval?! Országos Vitaverseny keretein belül meghirdetett rap szövegíró verseny lényege az volt, hogy fülbemászó és vagány rap szöveget írtak a versenyzők egy megjelölt uniós témakörben a kulturált vitázásról, és azt saját előadásban készítették el és töltötték fel a rap-szódia admin felületén keresztül a honlapra. A feltöltött rap-eket Busa Pista, a verseny védnöke bírálta el. Összesen közel ötezer szavazat érkezett, az első két helytől messze lemaradt a mezőny (Gula – Greenpeace - Gulácsi Ádám 2093 szavazat és Változtass - Easy feat Impulse 1854 szavazat).

Szóval?! Kisfilm Bajnokság: A Kisfilm Bajnokság a Szóval?! Országos Vitaverseny része, melyen a Vitaverseny 2. fordulójába (regionális döntőkbe) továbbjutott disputa csapatok vehettek részt. A Kisfilm Bajnokság 2011. február 28. és 2011. április 10. között zajlott, azaz ez alatt az időszak alatt kellett a 2-4 perces kreatív bemutatkozó filmet elkészítenie, majd fel kellett töltenie a csapatoknak a www.youtube.com oldalra. Összesen 18 csapat töltött fel kisfilmet.

A több hónapos kampányt a www.szoval.eu oldal segítette, amely a tanárok, a diákok és a kulturált vitázás iránt érdeklődők számára foglalt össze minden hasznos és szórakoztató információt. Összességében egy rendkívül eredményes és kiterjedt kampányt tudhat maga mögött a szervezői gárda.

A Szóval?! Országos Vitaverseny az Európai Bizottság, a Külügyminisztérium és az Európai Parlament kezdeményezésére és finanszírozásában valósult meg. E három szervezet ún. Management Partnership keretében  2007 óta, évente meghatározott közös kommunikációs célok mentén valósítja meg projektjeit. A Szóval?! előzménye egy, az Észak- és Dél-alföldi Régióban tavaly lebonyolított nagyon sikeres  középiskolás disputa-vetélkedő, melynek idei, országos szintű folytatásának célja a hazai disputamozgalom kultúrájának erősítése is.  A verseny uniós témáinak aktualitását a soros magyar EU-elnökség is növelte.

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1