1600 pályakezdőt támogattak Komárom-Esztergom megyében

Idén szeptember végéig legalább ezerhatszáz pályakezdő fiatalt juttatott álláshoz, vagy támogatta elhelyezkedésüket a Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ - mondta el a kormánymegbízott a Fiatalok Európája 2013 elnevezésű állásbörzén és információs napon Tatabányán, ahol csaknem kétezer érdeklődő vett részt.

 

Czunyiné Bertalan Judit a megyei kereskedelmi és iparkamarával közösen szervezett rendezvényen ismertette, hogy a munkaügyi központ 2013-ban forrásainak egyharmadát, mintegy 260 millió forintot fordított a pályakezdő álláskeresők, illetve a 25 év alatti fiatalok elhelyezkedésének elősegítésére.

Pályázati támogatásból 700 fiatalt vontak be egy programba, melyben 353-an képzési, 487 ember pedig munkatapasztalat szerzését szolgáló foglalkoztatási támogatásban részesült. Az első munkahely garancia program segítségével a megyében 108 pályakezdő tartós foglalkoztatását valósították meg, 80 millió forint felhasználásával.

A kormánymegbízott szólt arról is, hogy a nyári diákmunka vállalását támogató programra kétszeres volt a túljelentkezés, ezért kiegészítő állami forrást igényeltek a jelentkezők elhelyezésére. Nyári diákmunkát 700-nál több fiatal végzett, foglalkoztatásukhoz 34 millió forintot használtak fel.

Komárom-Esztergom megye méltó versenytársa Budapestnek

Czunyiné Bertalan Judit hozzátette, Komárom-Esztergom megye a megtermelt GDP-ben, az egy főre eső jövedelemadó befizetésekben, a lakossági vásárlóerőben évek óta az első három megye között szerepel az országban.

"Ezt a teljesítményt még értékesebbé teszi, hogy a 2011 elején közel 12 százalékos munkanélküliségi rátát mára 8,2 százalékra sikerült leszorítani, úgy, hogy a közmunka szerepe a térségben nem meghatározó. Komárom-Esztergom megye az ország egyik legkisebb megyéjeként olyan versenytársakkal szemben tartja a helyzetét, mint Győr vagy Budapest" - tette hozzá a kormánymegbízott.

A "Fiatalok Európája 2013" elnevezésű állásbörzén a szakmát tanuló végzős diákok és a regisztrált pályakezdő álláskeresők információkat szerezhettek a térség állás- és képzési lehetőségeiről, megismerhették a munkaadók elvárásait, megtanulhatták az álláskeresési technikákat.

A rendezvényen előadást tartott az Audi személyügyekért felelős képviselője, a Magyar Suzuki vezérigazgató-helyettese és az egyes területek gyakorlati szakemberei adtak át információkat a diákoknak az önéletrajzírásról, a testbeszédről, az állásinterjúkon előforduló helyzetekről, a nyelvvizsgáztatás módszeréről.

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1