A magyar iskolákért tüntetnek a felvidéki magyar szervezetek

Együtt tüntetnek a felvidéki magyarság politikai és civil szervezetei december 4-én a szlovákiai kisiskolák megmentése és a közoktatási törvény tervezetének módosítása érdekében, amelyet ha változatlan formában fogadnak el, több száz iskola, köztük több tucat magyar nyelvű intézmény létét sodorja veszélybe.

A szlovákiai magyar érdekképviseleti szervezetek korábban együtt dolgoztak ki egy módosító csomagot a közoktatási törvényhez, az oktatási tárca azonban nem fogadta el az abban foglaltakat. A tüntetésben részt vevő szervezetek attól tartanak, hogy ha a törvényt változtatás nélkül elfogadják, az akár negyven magyar nyelvű oktatási intézmény megszűnését is eredményezheti, elsősorban a minimális osztálylétszámok és az osztályalapú finanszírozás bevezetése miatt. Nem csak a magyar iskolákat fenyegeti veszély: a tervezet akár 300 szlovákiai intézményre nézve is végzetes lehet.

A pozsonyi Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának épülete elé szervezett 15 órai tüntetés szervezésében részt vállal mindkét parlamenti képviselettel rendelkező magyar felvidéki politikai párt, a Híd-Most és a magyar koalíció Pártja, valamint a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, a Diákhálózat és a Csemadok is.

Érsek Árpád, a Híd-Most képviselője szerint céljuk az újabb tárgyalások kiharcolása Dušan Čaplovič iskolaügyi miniszterrel, de ha ezt nem sikerül elérniük, módosító javaslataikat akkor is változatlan formában előterjesztik majd a jogszabálytervezet jövő héten esedékes vitája során. Ha ezzel sem érnek el eredményt, az Alkotmánybírósághoz fognak fordulni az MKP és a Híd-Most képviselői.

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala szerint a demonstráció célja elsősorban az, hogy felhívják a figyelmet erre a magyar közösség számára kiemelkedő fontosságú ügyre, emellett „a rendezvény egyben alapot szolgáltat ahhoz, hogy a hasonló, a nemzeti kisebbségeket érintő kérdésekről érdemi szakmai egyeztetés legyen a jövőben, és a megegyezés határozza meg a további döntéseket”.

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1