81 igennel szavaztak a közoktatás ellen

Jóváhagyta gyorsított eljárásban a közoktatási törvény átfogó módosítását a pozsonyi parlament december 4-én. A törvénymódosítás az alacsony létszámú vidéki iskolák jelentős részének, köztük a magyar oktatási nyelvű kisiskolák mintegy harmadának leépítését eredményezi. Az ülés ideje alatt több száz fős tömeg tüntetett az iskolák bezáratása ellen.

A közoktatási törvény átfogó módosítását gyorsított eljárásban fogadták el: a 2015 szeptemberében hatályba lépő jogszabályt a baloldali kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) képviselőinek támogatásával 81 igen szavazattal, 52 ellenében, 9 képviselő tartózkodása mellett hagyta jóvá a 150 fős pozsonyi parlament szerdán délután. A minisztérium állítása szerint az így megtakarított pénzösszeget a pedagógusok béreinek korábban beígért emelésére kívánják fordítani, ugyanakkor eddig ezeknek a megtakarításoknak az összegét nem számszerűsítették.

Bár a szlovák kormány az intézkedést az oktatás hatékonyságának növelésével és a takarékoskodás szükségességével indokolja, máig nem számszerűsítette, milyen összeget akar a kisiskolák leépítésével megtakarítani - hangoztatta Érsek Árpád a Most-Híd szlovák-magyar párt parlamenti képviselője.

A Hospodárské Noviny szlovák gazdasági-közéleti napilap becslése szerint a kisiskolák leépítésének köszönhetően megközelítőleg másfél millió eurót takaríthat meg a szlovák oktatásügyi minisztérium. Ez azonban elhanyagolható összegnek tűnik ahhoz képest, hogy a beígért béremeléshez előzetes becslések szerint mintegy 60 millió euróra lenne szükség.

A Dusan Caplovic vezette szlovák oktatásügyi tárca műhelyéből származó törvényt érdemi változtatások nélkül hagyták jóvá, annak ellenére, hogy annak visszavonását vagy módosítását több alkalommal is indítványozták a jogszabályról a tárcával nyár óta eredménytelen, egyeztetést folytató felvidéki magyar érdekvédelmi szervezetek.

A közoktatási törvény módosításának bírálói leginkább azt kifogásolták a törvénymódosításban, hogy az a kisiskolák fenntartását ellehetetlenítő minimális osztálylétszámokat vezet be, valamint az eddig alkalmazott fejpénz alapú finanszírozást osztályalapú finanszírozásra módosítja.

Tüntetők a kisiskolákért

A törvénymódosítással kapcsolatban több száz fős tömeg nyilvánította ki a nem tetszését, miközben tartott az ülés.

"Elveszitek az iskoláinkat, elveszitek a jövőnket", "Bezárjátok az iskoláinkat, bezártok minket is?" - ilyen és ezekhez hasonló feliratú transzparenseket emeltek magasba a tüntetők.

A tiltakozó megmozdulást a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, a Csemadok, a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd szlovák-magyar párt, valamint a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala szervezte.

A megmozdulás szervezői, a felvidéki magyarság érdekképviseleti szervezeteinek képviselői intéztek beszédet az egybegyűltekhez. A szónokok a magyar oktatási nyelvű kisiskolák egyharmadának bezárásával fenyegető közoktatási törvény módosításának elutasítására, valamint az intézmények jövőjéről széles körű párbeszédre szólítottak fel.

A közoktatási törvénnyel és annak következményeivel a nyelvi és a kulturális sokszínűség elismerését kérdőjelezi meg a szlovák kormány - mutatott rá beszédében Pék László a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) elnöke. "A jövőt számunkra nem azok a tévutak jelentik, amelyeket ellenünk a gazdasági hatékonyság leple alatt találtak ki" - szögezte le.

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1