Az Új Nemzedék Plusz program és a Petőfi Rádió interaktív pályaválasztási roadshow-ja Veszprém, Győr, Miskolc, Szeged, Pécs és Debrecen után december 13-án a budapesti MOM Kulturális Központban zárta 2013. évi programsorozatát. Mint minden állomáson, Budapesten is önismereti, valamint továbbtanulással, vállalkozásindítással kapcsolatos szakmai tanácsadások, pályaorientációs vetélkedők és interaktív játékok várták a fiatalokat, a tartalmas napot pedig az Irie Maffia koncertje és a Petőfi Rádió DJ-szettje zárja.

Az Új Nemzedék Plusz program 2013 őszén, a Petőfi Rádióval közösen indított roadshow-ja utolsó állomásához érkezett: a regionális központok után a fővárosban is várta a fiatalokat. A hét állomásos interaktív pályaválasztási roadshow célja a fiatalok közvetlen megszólítása, személyre szabott támogatása jövőképük kialakításában, a pályaválasztáshoz szükséges orientálás, valamint az ifjúságot érintő legfőbb problémák mentén megvalósuló társadalmi párbeszéd elindítása volt.

 

A napközbeni hangulatfelelős a rendezvénysorozat minden állomásán az Animal Cannibals volt, akik maguk is fontosnak tartják a fiatalok segítését jövőképük kialakításában. „Végre egy olyan kezdeményezés szereplői lehettünk, ami tényleges segítséget ad a mai fiatalok számára. Fontosnak tartjuk, hogy a Z generáció minél több információval rendelkezzen arról, hogy milyen sok lehetőségük van a pályaválasztás, pályaorientáció terén. Ezen a roadshow-n mindenki válaszokat kaphat a konkrét kérdéseire. Bízunk benne, hogy akár a színpadról, akár a fellépésünket követő privát beszélgetéseken mi is hozzájárulhatunk sok fiatal jövőjének helyes pályára állításához” – mondta Qka MC és Ricsipí.

 

A Petőfi Rádió Kultúrfitnesz Live különkiadásában a helyszínről jelentkezett a Petőfi Rádió műsorvezetője, Horváth Gergely, aki Székely Levente, a Magyar Ifjúság 2012 kutatás vezetője, Tomcsányi Dóri, a La Femme 50 tehetséges fiataljának egyike, Mavrák Kata Hugee slammer, Bánfai Károly pszichológus és Deniz társaságában a popkultúrán keresztül a közönséggel beszélgetve tárta fel a fiatalokat leginkább érintő problémákat.

 

Dr. Mihalovics Péter új nemzedék jövőjéért felelős miniszteri biztos a roadshow utolsó állomásának hivatalos megnyitóján elmondta: „Bízunk benne, hogy a programsorozat kiváló lehetőséget biztosított a fiataloknak arra, hogy jobban megismerhessék önmagukat, illetve, hogy szakemberektől hiteles információkat kapjanak akár a továbbtanulásról, akár a vállalkozásindításról legyen szó. Az Új Nemzedék Plusz program a következő évben is minél több fiatalt szeretne hasonló módon elérni, a saját nyelvükön megszólítva őket”.

{module Forrás: edupress}