Fészekrakó támogatások közös feltételei

Fészekrakó Program

Ez az átfogó neve az állami támogatásoknak. Ezen belül nagy csoport a

 
Szocpolhoz köthető támogatások

– Szocpol = Lakásépítési kedvezmény = LÉK
– Félszocpol = Lakásbővítési kedvezmény
– Félszocpol II = Fiatalok Otthonteremtési Támogatása = FOT
– Megelőlegező kölcsön = Megelőlegezett szocpol
– Fészekrakó hitel = Fészekrakó támogatás

és vannak az egyéb támogatások, mint:

– Köztisztviselői hitel
– Közalkalmazotti hitel
– Állami kamattámogatásos hitel
– Kiegészítő állami kamattámogatásos hitel

* Szocpol = a „szociálpolitikai támogatás” rövidítése. Régen szociálpolitikai támogatásnak hívták azt az állami támogatást, melynek az volt a fő célja, hogy a gyerekes családokat új otthon építésében vagy vásárlásában segítse. Ma már más a neve, de a köznyelv még mindig szocpolnak nevezi.
 
 

A Fészekrakó támogatások közös jellemzői és feltételei
 
 
– Vissza nem térítendő állami támogatások (vagyis ha betartod a feltételeket, a pénzt nem kell visszaadnod).
 
– A támogatásra való jogosultság személyi feltételeinek meglétét (pl. azt, hogy vannak Veled egy háztartásban élő gyermekek) az állandó lakóhely szerinti jegyző igazolja.
 
– A feltételek Kormányrendeletben vannak meghatározva.
 
– Nem támogatott külföldi és hontalan személy a Gazdasági Minisztérium engedélyével veheti igénybe (de ha a házastársa jogosult a támogatásra, akkor már nem kell engedély az igénybe vételhez).
A nem magyar állampolgársággal rendelkező támogatottaknak minden évben igazolniuk kell, hogy érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkeznek és állandó lakhelyük Magyarországon van. Ennek hiányában a támogatás időarányos részét vissza kell fizetniük.
 
– A támogatásokat csak egyszer lehet igénybe venni (különbözetre sem lehet igényt tartani).
Tehát ha igénybe veszed a szocpolt 2 gyermeked után és kapsz 2 millió 400 ezer Ft támogatást, akkor ha felemelnék ezt az összeget 3 millióra, nem kapod meg a 600 ezer Ft különbözetet.
 
– Hitel nélkül, önállóan is igénybe veheted őket.
 
– Az önerő* meglétét, felhasználását fokozottan ellenőrzik.
 
– Csak a méltányolható lakásigény** mértékének megfelelő lakás vásárlásához, építéséhez vehetők igénybe.
 
– Csak akkor lehet igénybe venni a támogatásokat, ha az igénylőnek és a vele együtt költöző családtagoknak nincs lakástulajdona, állandó használati joga vagy bérleti joga.
 
      Utóbbi kitétel alól kivételt képeznek a következő esetek:
– ha olyan lakás tulajdonjoga (max. 50 %) van az együttköltözők birtokában, amit örökléssel vagy vagyonközösség megszüntetésével szereztek
– a lakás még 1988 előtt haszonélvezettel*** terhelten került a tulajdonukba és a haszonélvező**** benne lakik
– a lakás több mint 2 éve öröklés vagy ajándékozás útján került a tulajdonukba haszonélvezettel terhelten és a haszonélvező a lakásban lakik
– a lakás lebontását a területi önkormányzat elrendelte (vagy engedélyezte)
 
Így ha van a tulajdonodban már lakás (vagy a gyermeked tulajdonában), akkor nem kapsz Fészekrakó támogatást, kivéve, ha eladod és az árát lakásvásárlásra fordítod.
 
– A vételár vagy építési kölcsön kiegyenlítésére kell felhasználni a támogatási szerződés megkötését megelőző 5 éven belül értékesített lakás árát (mínusz visszafizetett munkáltatói, önkormányzati támogatás, lakáscélú hitelintézeti kölcsön).
 

FONTOS!

Csak a következő időpontokig lehet igénybe venni a kedvezményt (utána már nem!):

-lakásvásárláskor a végleges adásvételi szerződés megkötése utáni 120 napon belül

– építéskor, bővítéskor még a használatba vételi engedély kiadása előtt kell igényelni

Ha valaki elmulasztotta, utána már nem kérheti (ahhoz a lakáshoz legalábbis nem).

 
– A használatba vételi engedély vagy az adásvételi szerződés megkötésétől számított 10 évre a Magyar Állam javára jelzálogjog és elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre az ingatlan tulajdoni lapjára. A Fiatalok Otthonteremtési Támogatásakor 5 év a tilalom.
Ez időszakon belül, ha a tulajdonos a lakást eladja, lebontja, eltérő céllal hasznosítja, akkor a támogatást vissza kell fizetni.
Kivéve, ha az eladásból származó összeget lakáscélra használja fel (vesz, vagy épít másikat).
Ekkor a visszafizetést a helyi jegyző engedélyével 1-3 évre felfüggesztik. (1 évre lakásvásárláskor, 3 évre lakásépítéskor)
 
 
*Önerő: saját erő. Az az összeg, amivel a hitelfelvevő már rendelkezik. Önerőnek számít a szocpol, a félszocpol összege, a munkáltatói támogatás vagy kölcsön, az önkormányzati támogatás vagy kölcsön, a lakástakarék pénztári szerződött összeg, no és persze az a pénz, amit régen a matrac alá rejtettek.
 
**Méltányolható lakásigény: meghatározásában a szobaszámnak és a vételár/építési költségnek van lényeges szerepe.
A szobaszám, valamint az igénylő és vele együtt költözők száma közt egyenes arányosság van (minél többen költöznek, annál több szoba lehet).
 
 
Együttköltözők száma
Minimum szobaszám
Maximum szobaszám
 
 
 
1-2 fő
1 szoba
3 szoba
3 fő
1,5 szoba
3,5 szoba
4 fő
2 szoba
4 szoba
Minden további +1 fő
 
+0,5 szoba
 
Félszoba: 6- 12 m2.
Szoba: 12- 30 m2. Efölött 2 szobának számít.
Ha a nappali, étkező, konyha osztatlan közös térben van (amerikai konyha) és összterületük meghaladja a 60 m2-t, akkor 2 szobának kell számítani.
 
A méltányolható lakásigényhez rendelt árakat a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium az építési átlagköltségek alapján határozza meg, majd teszi közzé a Magyar Közlönyben. Az utolsó ilyen táblázatot a 2007. dec-i Kormányrendelet tartalmazza.

A építési költség a telekárat nem tartalmazza, az külön költség.

 
 
Együttköltöző családtagok száma
 szobaszám (db)
Építési költség/ ár Budapesten és megyei jogú városokban (Ft)
Építési költség/ ár vidéken (Ft)
 
 
 
 
1-2 fő
1
10.500.000
9.500.000
1,5
12.500.000
11.500.000
2
15.000.000
14.000.000
2,5
17.500.000
16.500.000
3
19.500.000
18.500.000
 
 
 
 
3 fő
1,5
12.500.000
11.500.000
2
15.000.000
14.000.000
2,5
17.500.000
16.500.000
3
19.500.000
18.500.000
3,5
22.000.000
21.000.000
 
 
 
 
4 fő
2
15.000.000
14.000.000
2,5
17.500.000
16.500.000
3
19.500.000
18.500.000
3,5
22.000.000
21.000.000
4
24.500.000
22.500.000
 
 
 
 
5 fő
2
15.000.000
14.000.000
2,5
17.500.000
16.500.000
3
19.500.000
18.500.000
3,5
22.000.000
21.000.000
4
24.500.000
22.500.000
4,5
27.000.000
25.000.000
5*
29.000.000
27.000.000
 
 
 
 
6 fő
2
15.000.000
14.000.000
2,5
17.500.000
16.500.000
3
19.500.000
18.500.000
3,5
22.000.000
21.000.000
4
24.500.000
22.500.000
4,5
27.000.000
25.000.000
5
29.000.000
27.000.000
5,5*
31.500.000
29.500.000
6*
33.500.000
31.500.000
 
 
 
 
7 fő
2
15.000.000
14.000.000
2,5
17.500.000
16.500.000
3
19.500.000
18.500.000
3,5
22.000.000
21.000.000
4
24.500.000
22.500.000
4,5
27.000.000
25.000.000
5
29.000.000
27.000.000
5,5
31.500.000
29.500.000
6*
33.500.000
31.500.000
6,5*
36.000.000
33.500.000
7*
38.000.000
36.000.000
 
* 3 vagy több gyereket nevelő család esetében
 
***Haszonélvezeti jog: a jogosult (haszonélvező) a más személy tulajdonában álló ingatlant használhatja és hasznait szedheti (pl. bérbe adhatja). A haszonélvezeti jog korlátozott időre és legfeljebb a jogosult élete végéig állhat fenn.
 
****Haszonélvező: az a személy, akit a haszonélvezeti jog megillet.

 
 
Fontos! Még mielőtt elkezdenél lakást keresgélni, járj utána, Te milyen kedvezményekre vagy jogosult! Nézz utána, pontosan milyen feltételekhez kötik a kedvezményt, nehogy lemaradj egy apróság miatt!

Az állami támogatáson kívül még léteznek önkormányzati támogatások, illetékkedvezmények, adókedvezmények is. Informálódj és használj ki minden lehetőséget!

Az információkat begyűjtheted személyesen vagy telefonon az önkormányzatoktól, bankoktól, rákereshetsz az Interneten, illetve ha mindent egy helyen szeretnél emberi érthető nyelven, példákkal, akkor jó választás a Lakásvásárlás lépésről lépésre e-book, mert benne minden megtalálható.
Több információt az e-bookról itt találsz.
  


Lakásvásárlás lépésről lépésre e-book

 

Forrás: ingatlantudasbazis.hu