28 milliárdból valósul meg újabb bölcsődefejlesztés

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közlése szerint 2014-ben 3 ezer új bölcsődei férőhelyet adnak át a folytatódó bölcsődefejlesztések keretében. Ez a mintegy 28 milliárdos fejlesztés több mint ezer új munkahelyet jelent, miközben az intézmények finanszírozását és az ott dolgozók bérét is emelik.

A tárca emlékeztetett arra, hogy az elmúlt három évben több mint 3100 bölcsődei férőhelyet adtak át, majdnem annyit, ahányat a jövő évre terveznek. A mostani kormányzati ciklusban megújult 2270 férőhely, és a jövő évben további 2500 felújítása várható – tették hozzá.

A közlés szerint az összességében mintegy 28 milliárdos beruházásnak köszönhetően több mint ezer új munkahely is létesül. A tájékoztatás szerint a gyermekek napközbeni ellátását és az édesanyák munkába állását segíti az Új Széchenyi Terv csaknem 10 milliárd forint értékű, a családi napközik fejlesztését szolgáló programja is.

A tárca szerint kiszámíthatóbbá válik és jelentősen emelkedik a bölcsődék finanszírozása azáltal, hogy az intézmények januártól a beíratott gyermekek után kapják a finanszírozást, és nem annak alapján, hogy a gyerekek mennyi időt töltenek a bölcsődében. Ez azt jelenti, hogy 20-30 százalékkal több finanszírozáshoz jutnak az intézmények a jövő évtől.

A minisztérium arra is felhívta a figyelmet, hogy a szociális területen mintegy 92 ezer munkatársnak, köztük a bölcsődei dolgozóknak emelkedik a bére 5,4 – 11,3 százalékkal a szociális életpálya modell első lépéseként. A dolgozók ágazati bérpótlékban részesülnek így havi bruttó bérük 6 ezer – 17 ezer forinttal emelkedik, a munkában eltöltött évektől és az iskolai végzettségtől függően. A kormány összesen 9,2 milliárd forint többletforrást biztosít erre a célra – írták.

Közölték, azok a családok, amelyeknél az egy főre eső jövedelem nagyon alacsony, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt kapnak. A kedvezményben részesülő gyermekek ingyenes étkezésére 30 százalékkal többet – az eddigi 68 ezer helyett 102 ezer forintot – fordít a kormány gyermekenként egy évben. Az idén januári emelésnek köszönhetően csaknem 6 ezer kisgyermek bölcsődei ellátása javult – fűzték hozzá.

Hirdetés

Facebook diákmeló - Box Middle
Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

http://www.regijatekokkiallitasa.com/

 

Online Toborzás hírek
Új lap - 1

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás






Honlapunk magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használunk.

A sütik önmagában semmilyen módon nem képesek a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmasak.

A rendszer cookiek alkalmazásának célja, hogy Ön zökkenőmentesen böngészhessen, érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart.

Google Analytics cookiek alkalmazásának célja, hogy a honlapunk látogatói forgalmáról tájékoztasson minket (pl. napi látogatások). Az automatikusan rögzített IP címeket 24 hónapig tárolja. A cookiet számítógépéről bármikor törölheti, illetve beállíthatja böngészőjét úgy, hogy a cookiek alkalmazását tiltsa.

x

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás