Megszűntek a Debreceni Egyetem centrumai

Még novemberben javasolta a parlament Számvevőszéki és Költségvetési Bizottsága, hogy az oktatási intézmények ne hozhassanak létre centrumokat. A képviselők meg is szavazták az elképzelést, ami csak a Debreceni Egyetemet érinti - derül ki a dehir.hu információiból. Mivel centrumokkal kapcsolatos törvény a költségvetés része, így az január 1-jével lépett hatályba.

 

A portál közli: a döntéssel megváltozott a Debreceni Egyetem 2000-ben kialakított szerkezete, és teljessé vált az integráció: a Botanikus kert melletti, az egyetem és a Klinika campusa közötti fal lebontásával egyesültek a régi debreceni egyetemek.

Az egyesülés után három nagy centrum jött létre: az Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma, az Orvos- és Egészségtudományi Centrum, valamint a Tudományegyetemi Karok jött. Ezek a centrumok 13 éve önállóan gazdálkodtak és pályáznak, most viszont megszűntek, helyettük csak tanszékek, intézetek és karok maradnak.

Szilvássy Zoltán rektor szerint a módosítás strukturálisan mindössze annyit jelent, hogy a karok és az egyetem vezetése között kiesik egy közbülső szint. A rektor úgy véli, a működést nem veszélyezteti, sőt valójában mélyíti az integrációt és a centrumok közötti kutatási és oktatási együttműködést, ugyanis megszűnnek a 13 éve kialakult integráció mesterséges korlátai. A rektor azt is elmondta: komoly elbocsátásokra nem kell számítani.

Bács Zoltán gazdasági főigazgató úgy nyilatkozott, 2014 elején lesz néhány hónap átmeneti időszak. A gazdálkodás főszámait szerinte a törvénymódosítás nem érinti, csak a módszertant kell megváltoztatni.

Adnow banner

loading...

Facebook diákmeló - Box Middle
Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

http://www.regijatekokkiallitasa.com/

 

Online Toborzás hírek
Új lap - 1

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás






Honlapunk magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használunk.

A sütik önmagában semmilyen módon nem képesek a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmasak.

A rendszer cookiek alkalmazásának célja, hogy Ön zökkenőmentesen böngészhessen, érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart.

Google Analytics cookiek alkalmazásának célja, hogy a honlapunk látogatói forgalmáról tájékoztasson minket (pl. napi látogatások). Az automatikusan rögzített IP címeket 24 hónapig tárolja. A cookiet számítógépéről bármikor törölheti, illetve beállíthatja böngészőjét úgy, hogy a cookiek alkalmazását tiltsa.

x

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás