A kormányzat 4,5 milliárd forintos programot indít a hátrányos helyzetű tanulókkal foglalkozó intézmények közötti kapcsolatfelvétel ösztönzése céljából, amelynek keretében hazai, határon túli és európai iskolák vehetik majd fel egymással a kapcsolatot – mondta el Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár és Kovács Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár január 8-án Nyergesújfalun.

A már lezárult pályázatok első fordulójában 165 intézmény vett részt, amelyek egyenként legalább 50, ötödik vagy magasabb évfolyamba járó tanulót vontak be. A diákok között a hátrányos helyzetűek arányának legalább 20 százaléknak kellett lennie. A pályázó intézmények közül a támogatást 130-nak ítélték meg határon belüli kapcsolatfelvételre. A belföldi testvériskolai kapcsolatok kialakításában 6500 tanuló vesz majd részt ezen iskolák révén.

További 35 iskola kapott támogatást határon túli magyarok lakta területeken, illetve az Európai Unió más országában megvalósítandó kapcsolaterősítő eseményekre, összesen félmilliárd forint értékben. Kovács Zoltán elmondása szerint a külföldi kapcsolatfelvételben az intézmények 1050 diákja vállal majd szerepet. Mindkét pályázati részben 2015 nyaráig kell lezárulniuk a programoknak.

Hoffmann Rózsa elmondta, hogy a pályázat lezárását követően még mindig maradt 1,4 milliárd forint, a programot így újranyitják, hogy ezt is kioszthassák az intézmények között. Ennek kapcsán az államtitkár kijelentette, szerinte „az ellenkezője igaz azoknak a híreszteléseknek, hogy a kormány pénzt von ki az oktatásügyből. Ehhez meg kell nézni a költségvetés számait, és még hozzájönnek ezek a programok”.

A sajtótájékoztatót az 1919 óta működő nyergesújfalui szalézi iskola előtt tartották, amely jelenleg is 400 diák oktatásával foglalkozik, és egy másik, szintén a szalézi rend által fenntartott kazincbarcikai szakiskolával ápol testvérintézményi kapcsolatot.

{module Forrás: edupress|none}