Párbeszédre hívja a köznevelési államtitkárság a szakszervezeteket

A köznevelésért felelős helyettes államtitkár meghívja a Pedagógusok Szakszervezetének és a sztrájkmegállapodást aláíró többi szakszervezet vezetőit, szakértőit az e-portfólió felülettel kapcsolatos szakmai megbeszélésre, amely lehetőséget teremt a felmerült kérdések tisztázására, áll az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott közleményben.

 

A pedagógushivatást támogató előmeneteli rendszerről szóló kormányrendelet elkészítését az államtitkárság szerint megfelelő színvonalú, kellően átgondolt szakértői munka előzte meg, és az a tény, hogy 10 nappal az egyszerűsített eljárás elindulása után és a határidő előtt két hónappal az első körben magasabb kategóriába lépésre jogosult 25761 pedagógusból már 8065 megkezdte az e-portfóliójának feltöltését nem igazolja a negatív fogadtatást, hanem annak ellenkezőjét jelzi. „Az viszont kétségtelen, hogy az eljárást téves információk alapján tett kijelentések kísérik. Ezek pedig alaptalan félelmeket gerjeszthetnek, félreértések sorához vezethetnek” - írja közleményében a szaktárca.

"A kiemelkedő szakmai tudás és teljesítmény érték, ezt ismeri el és díjazza a pedagógusok minősítési rendszere" – zárja közleményét az államtitkárság.

Online Toborzás hírek
Új lap - 1

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás






Honlapunk magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használunk.

A sütik önmagában semmilyen módon nem képesek a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmasak.

A rendszer cookiek alkalmazásának célja, hogy Ön zökkenőmentesen böngészhessen, érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart.

Google Analytics cookiek alkalmazásának célja, hogy a honlapunk látogatói forgalmáról tájékoztasson minket (pl. napi látogatások). Az automatikusan rögzített IP címeket 24 hónapig tárolja. A cookiet számítógépéről bármikor törölheti, illetve beállíthatja böngészőjét úgy, hogy a cookiek alkalmazását tiltsa.

x

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás