A megújuló energiaforrások hasznosítására a lehetőségek már adottak

A fiatalok többsége hiába ismeri a megújuló energiaforrások fogalmát, a gyakorlati hasznosításukat mégsem tartja a saját életében kiemelkedően fontosnak.

 

A fiatalok többsége hiába ismeri a megújuló energiaforrások fogalmát, a gyakorlati hasznosításukat mégsem tartja a saját életében kiemelkedően fontosnak.

A megújuló energiaforrások alatt azokat a forrásokat értjük, amik a természeti folyamatok során folyamatosan rendelkezésünkre állnak, vagy újra termelődnek. Ilyen például a nap és a szél, a  vízenergia, a biomassza vagy a geotermikus energia.

A világban zajló természeti, politikai és katonai krízishelyzetek miatt is érdemes a megújuló energiaforrások kihasználására és az energiafelhasználás hatékonyságának emelésére figyelni.

E nélkül elképzelhetetlen a jövőnk, akár a gazdaság egészére gondolsz, akár csak a saját életedre.

Gondoltátok volna, hogy a magyar fiatalok többsége, bár fontosnak tartja a környezetünk védelmét, mégsem tesz érte szinte semmit?

A villanykapcsolgatáson túl – ami persze fontos és zsebbe vágó is –  kis százalékuk még figyel a szelektív hulladékgyűjtésre, és ennyi?

A környezetvédelem a fiatalok minden rétegénél nagyjából ugyanolyan fontos célkitűzés, de erőfeszítéseikben és a gyakorlati megvalósításban, mint például a megújuló energiaforrások hasznosítása, már jelentős eltérések mutatkoznak.

Pedig lehetőségeink vannak, rajtunk múlik, hogy éljünk is ezekkel

Hazánkban az épületek emésztik fel az energia 39-42 százalékát. A szakemberek egyetértenek abban, hogy az energiafelhasználást ezen a területen akár 50 százalékkal is lehetne csökkenteni.

És ki az, aki a mai árak mellett nem szeretne spórolni?

A megújuló energiaforrások sokat segíthetnek

Nézzünk néhány fontos, ma már könnyen megvalósítható területet:

Az épületeken napkollektorokkal segíthetjük a melegvíz-ellátást, a fűtést.

A családi házakon az esővizet a vécéöblítéshez, ruhamosáshoz és a kert locsolásához is használhatjuk.

Új épületek tervezésénél és tájolásánál a telek adottságait is figyelembe kell vennünk.

Komplett megoldást találhatunk – akár egész közösségeknek is – a geotermikus energia hasznosításával.

A megújuló energiaforrások hasznosításáról, az energiahatékonyságról, a környezettudatos megoldásokról a Tisztakriszta oldalán rendszeresen találsz érdekes cikkeket és könnyen megvalósítható ötleteket.

Oldalunkon nem csak közzétesszük a tudomásunkra jutott hasznos információkat, hanem tőletek is várjuk a mások számára értékesnek tűnő, környezetvédelemmel foglalkozó írásokat.

Online Toborzás hírek
Új lap - 1

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás






Honlapunk magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében sütiket használunk.

A sütik önmagában semmilyen módon nem képesek a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmasak.

A rendszer cookiek alkalmazásának célja, hogy Ön zökkenőmentesen böngészhessen, érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart.

Google Analytics cookiek alkalmazásának célja, hogy a honlapunk látogatói forgalmáról tájékoztasson minket (pl. napi látogatások). Az automatikusan rögzített IP címeket 24 hónapig tárolja. A cookiet számítógépéről bármikor törölheti, illetve beállíthatja böngészőjét úgy, hogy a cookiek alkalmazását tiltsa.

x

Honlapunkon sütiket használunk a jobb működésért Részletes leírás