A K&H negyedik alkalommal rendezi meg a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőt általános iskolások számára március 17-én, hétfő délelőtt 9 órától, Budapesten az Aranytíz Kultúrházban, melynek első, online fordulójában idén országszerte már 4700 kisdiák mérte össze pénzügytudását játékos, korosztályuknak megfelelő nehézségű feladatokkal.

A középdöntőkön korosztályonként 5-5 csapat verseng, hogy végül júniusban kiderüljön, idén melyik csapat Magyarország legügyesebb diák pénzügyese korosztályában.

 

A K&H Csoport különösen fontosnak tartja, hogy a felnövekvő generáció tagjai mielőbb elsajátítsák az alapvető pénzügyi ismereteket, hogy már fiatalként is tudatosan hozzák meg gazdasági vonatkozású döntéseiket és természetes legyen számunkra a napi pénzügyekben való eligazodás.

Éppen ezért a K&H Bank idén negyedik éve rendezi meg a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőt általános iskolások számára, amelyre 224 település 350 iskolájából 1081 érvényes pályázat érkezett. Ebben az évben 4700 diák mérte össze pénzügyi tudását az első, online fordulóban. A kilenc-tíz éveseket vonzotta idén leginkább a vetélkedő, a 3-4. osztályosok kategóriájában jelentkeztek a legtöbben. Ez azért örvendetes, mert a bank elkötelezett amellett, hogy minél fiatalabb korban megkezdjük a gyerekek pénzügyi oktatását.

A vetélkedőre jelentkező csapatok a bank támogatásával készült DVD, az Ez kész! Pénz! alapján tudtak felkészülni a versenyre. A sorozat a pénz keletkezését, a pénzforgalmat és további fontos pénzügyi témákat dolgoz fel izgalmas, az általános iskolások korosztályának megfelelő rajzfilm formájában, melyhez oktatási segédanyag is készült a felkészítő pedagógusok számára. A DVD-n túl lehetőségük van a csapatoknak a vetélkedő teljes ideje alatt arra is, hogy ellátogassanak egy K&H bankfiókba, vagy a bank egy alkalmazottját meghívják az iskolájukba előadást tartani.

A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőnek az a célja, hogy a diákok minél fiatalabb korban, játékos formában ismerkedjenek meg a pénzügyi fogalmakkal, és a tudatos tervezés fontosságával, gyakorolhassák az előzetes információkon alapuló okos pénzügyi döntéshozást, az ésszerűséget és a tervezést. Ehhez járul hozzá a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő, ahol a gyerekek olyan, a mindennapokban jól hasznosítható információkhoz jutnak, ami elősegíti, hogy az iskolából kikerülve teljesebb életet éljenek.

{module Forrás: edupress|none}