Online oktatják a középiskolásokat a pénzügyi vezetők

Hazai pénzügyi vezetők és szakértők oktatják majd hetente egyszer online a PénzSztár program keretében az pénzügyi témák iránt érdeklődő diákokat március végétől a PénzSztár versenyközpont által március végén elindított komplex középiskolai pénzügyi-gazdasági oktatási program keretében.

A virtuális iskola előadásait minden héten csütörtökön tartják majd, minden alkalommal más-más témákat érintve. Azok, akik az előadást nem tudják élőben követni, lehetőséget kapnak arra, hogy később felvételről nézzék azokat végig. Ugyanakkor mindazok, akik élőben vesznek részt az oktatáson, chaten keresztül kérdezhetnek is az oktatóktól. Az érdeklődők minden kedden tesztelhetik megszerzett tudásukat egy online teszt kitöltésével.

A virtuális iskola oktatói között van Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke, Tóth Attila, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató-helyettese, Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ általános vezérigazgató-helyettese, Halm Tamás, a Magyar Közgazdasági Társaság főtitkára, Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára és Balázs Árpád, a PwC Magyarország cégtársa.

A PénzSztár Első Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Versenyét 2013-ban rendezték meg, az oktatási programot pedig a versenyközpont ezután indította el. Az érdeklődő diákok a Budapesti Értéktőzsde és a Magyar Pénzügyi Almanachot kiadó TAS Kft. által támogatott program weboldalán keresztülkövethetik vagy nézhetik vissza az előadásokat, érhetik el a chat archív változatát és tölthetik ki a tudásukat próbára tevő teszteket.

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1