Japánba látogatott a Saitama Orvostudományi Egyetem meghívására Dr. Molnár Mária Judit tudományos rektorhelyettes és Dr. Sándor József professzor, a Japán-Magyar Sebésztársaság alapító társelnöke, a Kísérleti Sebészeti Műtéttani Intézet szaktanácsadója. A látogatás fő célja a két egyetem közötti együttműködési megállapodás kibővítése volt.

 

A küldöttség a Saitamán kívül több más japán egyetemre is ellátogatott (Josai University, Keio University, Nihon Dental University, Kyoto University) Dr. Mernyei Mária, Japánban élő magyar patológus professzor kíséretében és szervezésében. A Josai Egyetemen a két egyetem közötti diplomás nővérképzés cseregyakorlatait készítette elő a delegáció,valamint a határon átívelő online oktatási programok jelentőségének megvitatása mellett a gyógyszerész PhD-hallgatók kutatási kollaborációjára kerestek lehetőséget. A modern technológiákkal felszerelt Nihon Dental University is lehetőséget lát a fogorvostanhallgatók cseregyakorlatainak megindítására.

A Keio és Kioto Egyetemmel kutatási együttműködésekről tárgyaltak a Semmelweis Egyetem képviselői. A Kioto Egyetemen találkoztak a Japán Neurológus Társaság elnökével, Takahashi Ryoshuke professzorral és meglátogatták a Mellkassebészeti Klinikát, az Anatómiai és Sejtbiológiai Intézetet, valamint a Nobel-díjas Shinya Yamanaka által vezetett világhírű Center for iPS Cell Research and Application (CIRA) központot, együttműködési lehetőségeket keresve a Semmelweises kutatók számára.

A látogatás egyik kiemelt pontja volt a Japán Patológus Társaság képviselőivel, Fukayama és Manabe professzorokkal folytatott tárgyalás, illetve az annak keretében aláírt megállapodás, melynek értelmében a társaság fiatal japán patológusoknak biztosít lehetőséget arra, hogy autopsziás továbbképzésen vehessenek részt a Semmelweis Egyetemen. Az együttműködési szerződés előkészítése többek között Dr. Mernyei Máriának és Dr. Glasz Tibornak köszönhető.

A Semmelweis Egyetem delegációját fogadta a tokiói Magyar Nagykövetség. A küldöttség tiszteletére rendezett díszvacsorára meghívást kaptak a japán partneregyetemek vezetői, valamint a Japán-Magyar Sebésztársaság alapítói. Dr. Szerdahelyi István, rendkívüli és meghatalmazott nagykövet ünnepi beszédében kiemelte, mennyire fontos, hogy a két ország kapcsolata az egyetemek közötti együttműködéssel is erősödjön. A kérdés aktualitását kiemeli a V4 országok és Japán között a közelmúltban megindult együttműködési program.

Emlékeztetett, hogy a Semmelweis Egyetem orvosi karán az idei tanévben 65 japán hallgató tanul. A SE Gyógyszerésztudományi Kara és a Josai Egyetem pedig már 2011-ben együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá, melynek része az oktatási, kutatási együttműködés mellett a mobilitási programok erősítése is.

A Saitama Orvostudományi Egyetem 2002-ben kötött hallgatói csereprogram szerződést a SE-vel, mely alapján minden év júliusában két magyar orvostanhallgató kap lehetőséget Japánban szakmai gyakorlat végzésére, illetve augusztusban két japán hallgató érkezik Magyarországra klinikai gyakorlatra. Emellett 2010-től fiatal orvosok, oktatók számára is elindult a csereprogram, évente egy-egy orvos részére.

{module Forrás: edupress|none}