„Nagy öröm számunkra, hogy a VOLT Fesztivál és Sopron neve ma már elválaszthatatlan egymástól. Nemcsak a VOLT-ra érkező vendégek veszik ilyenkor birtokukba a város utcáit és tereit, de a soproniak is magukénak érzik a fesztivált” – mondta Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere.

Az idei 22. VOLT Fesztiválon világsztárok sora mellett, közel 150 hazai előadó is fellép július 1. és 6. között.

 

Sopron és környéke szálláshelyei idén is fesztiválozókkal telnek meg július első hetében. „A legnagyobb várakozás az Arctic Monkeys július 6-i koncertjét kíséri, a jelenleg világszerte egyik legkeresettebb fesztiválbanda, az idei Brit Awards-on a „legjobb zenekar” címmel kitűntetett és idehaza is a legjobb albumnak járó Fonogram díjat begyűjtő zenekar ugyanis a régióban egyedül Magyarországon, Sopronban lép fel. Ennek köszönhető a fokozott érdeklődés itthon és külföldön egyaránt” – mondta Fülöp Zoltán, a VOLT egyik főszervezője.

Rajtuk kívül mintegy harminc világsztár köszönti majd a VOLT közönségét. Jelen lesz többek között a Hurts, a 30 Seconds to Mars, a Foals, az MGMT, a Morcheeba és a Woodkid, a hazai mezőnyből pedig kivétel nélkül valamennyi fesztivál kedvenc, különböző műfajokban. A hat estén és öt teljes napon át, 12 színpadon zajló színes programkínálatra 100.000-nél is több vendéget várnak a szervezők Sopronba.

„A közönséget a koncertélményeken túl látványos, új produkciókkal is várjuk. A VOLT-on mutatjuk be azt a 2,5 méter magas, 12 méter széles, köztéri „SOPRON” feliratot, amelyet a városnak ajándékozunk. Épül egy 16 méter magas robot a bejárathoz, egy korabeli határőrtorony és egy monumentális élményvár, amely tetejéről a Telekom Nagyszínpad előtti tömeg fölött csúszhatnak végig az arra vállalkozók” – mondta Lobenwein Norbert, a fesztivál másik házigazdája.

Sopron egy különleges meglepetéssel is várja a VOLTosokat. A „Legvirágosabb magyar város” cím birtokosa, az európai verseny második helyezettje a VOLT helyszínét is virágokkal díszíti fel, a város jelképe, a Tűztorony pedig most is „VOLT-ba öltözik”.

Forrás: kultura.hu