Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 1,7 millió forint értékű, tanszerekből álló adományt adott át a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek szeptember 5-én Budapesten.

A Jótékonyság Világnapján zárult le a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet által meghirdetett tanszer-adománygyűjtési kampány. Az Iskolakezdés együtt! elnevezésű tanszergyűjtő akció célja az volt, hogy a segélyszervezet által előre kiválasztott 1000 gyermekhez fejenként 10 ezer forint értékű személyre szabott tanszercsomagot juttassanak el. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának munkatársai, csatlakozva a segélyszervezet akciójához, összesen 1,7 millió forint értékben gyűjtöttek tanszert külhoni iskolások számára, amelyet Kárpátaljára és Erdélybe juttatnak el.

Balog Zoltán az adományátadáson elmondta: a minisztérium dolgozói önerőből, több ezer írószert és füzetet, iskolatáskákat és más tanszereket gyűjtöttek a külhoni diákok számára, amely Kárpátalján élőknek most lényeges segítséget tudnak nyújtani. A tárca vezetője emlékeztetett: a magyar kormány korábbi kezdeményezésére 2013-tól Kalkuttai Teréz anya halálának a napja, szeptember 5-e a Jótékonyság Világnapja.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondta: a minisztérium munkatársainak köszönhetően mintegy 1,7 millió forintnyi adomány gyűlt össze. Mint fogalmazott: a kezdeményezés kiváló példája az önkéntesség és a jótékonyság összekapcsolódásának.

Lehel Lászlónak, a MÖSZ elnök igazgatója hangsúlyozta: mintegy 17 millió forintot gyűjtöttek össze az akció keretében, és így lesz lehetősége a segélyszervezetnek, hogy több rászorulónak segíthessenek. Kovács István, olimpiai és világbajnok ökölvívó, a MÖSZ jószolgálati nagykövete kiemelte: a kitűzött célon felül teljesítettek és ezért köszöntet mondott a minisztérium dolgozóinak.

 

Forrás:edupress.hu