Átadták a felújított szlovák nemzetiségi iskolát és óvodát szeptember 22-én Békéscsabán. Az ünnepségen Soltész Miklós azt mondta:

közös a történelmünk, közös a kereszténységünk, közös a zenei kincsünk, táncaink és kultúránk számos része.

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára István király intelmeiből idézett: „az egynyelvű és az egyszokású ország gyenge és esendő”. Hozzátette: sokan elfelejtették ezt az intelmet, sebeket okoztak embereknek, nemzetiségieknek Magyarországon és máshol is.

Köszönet illet mindenkit, aki a szlovák kultúrát, a szlovák nyelvet, a hitet őrizte az elmúlt évszázadokban – mondta, hozzátéve, hogy a kormány fontosnak tartja a jó együttműködést a nemzetiségiekkel.

A békéscsabai iskola teljes felújítása csaknem négyszázmillió forintba kerül, a beruházást a magyar kormány mintegy kétszázmillió forinttal támogatta. Az intézményében 323 diák tanul.

Az ünnepségen köszöntőt mondott Juraj Draxler, a Szlovák Köztársaság oktatási államtitkára. Beszédében kiemelte: Szlovákia kis országnak számít, ám annál inkább becsüli nyelve, kultúrája és szokásai határon túli terjesztését és művelését. Sok magyar állampolgárnak vannak szlovák gyökerei, és tisztelik a szlovák kultúrát – mondta. A szlovák oktatási minisztérium a külföldön működő iskolákba, így Magyarországra is küld vendégtanárokat, és korszerű technikai eszközökkel segíti a nyelvi oktatást – ismertette.

Fuzik János az Országos Szlovák Önkormányzat (OSZÖ) elnöke beszédében sikerként könyvelte el, hogy szeptembertől valamennyi Magyarországon működő szlovák oktatási intézmény az országos önkormányzat fenntartásába került, a szarvasi, a békéscsabai, a tótkomlósi és a sátoraljaújhelyi mellett a budapesti szlovák iskola is bekerült ebbe a körbe. Hozzátette: az OSZÖ tervbe vette a sátoraljaújhelyi iskola felújítását, amelyben számít a magyar és a szlovák kormány támogatására is.

 

Forrás:edupress.hu