A tanárok is emberek, akiknek vannak jó és rossz napjai. De a jó tanár a problémán felül tud emelkedni, és a diákok érdekeit tekinti a legfontosabbnak.

A jó tanár emellett szakmailag hozzáértő, vicces és igazságos.

Mitől lesz valaki jó tanár?

Egy tavalyi felmérésben 3000 diáknak tették fel a nagy kérdést: Mi tesz egy tanárt igazán jó tanárrá?

A jó tanár humoros és megértőA diákok szerint a jó tanár legfontosabb ismérvei a következők:

Egy jó tanár ért a tantárgyhoz, amit tanít, és mindent elmagyaráz, ami szükséges, és segít. Az órái érdekesek, színesek.

A humor és a személyiség elengedhetetlen kelléke a jó tanításnak.

Egy tanárnak nemcsak az adott tantárggyal kapcsolatban kell segítőkésznek lennie. A diákoknak fontos, hogy karriertanácsokat, esetleg egyéb dolgokban is segítő kezet adjon.

A jó tanár nem tesz különbséget a diákok között, egyenlően bánik velük.

Az eredmények nem meglepőek, hiszen ki ne akarná, hogy a tanára segítőkész legyen, vagy, hogy az óráit érdekes feladatokkal dobja fel. A humor tényleg segít, hiszen bizonyított, hogy a viccesen előadott témákra általában jobban figyelnek a diákok, illetve az jobban meg is marad az emlékezetükben. A játékos feladatok és a jópofa sztorik nemcsak az órát, hanem az egész iskolába járást jobbá tehetik egy-egy diák számára.

A tanárok nem pusztán tanítanak, hanem általános értékrendet is átadnak, közvetítenek az óráikon. A középiskolában rengeteg stressz érheti a gyereket, egy jó tanár tehát nemcsak a házi feladat ellenőrzésében segít, hanem az osztályon kívüli dolgokra is megpróbál odafigyelni és segítséget nyújtani azokban. Sok diák fordul az érett, felnőtt korosztályhoz segítségért vagy tanácsért (családi problémák stb.) – ehhez pedig a tanárral való jó kapcsolat elengedhetetlen.

Mindemellett a megkérdezettek szerint a kölcsönös tisztelet is nagyon fontos egy tanár-diák kapcsolatban.

Vajon mi a „jó diák” definíciója?

Minden tanár tisztában van vele, hogy a diákok más-más területeken teljesítenek jól. Az iskolában a jó eredmények nem feltétlenül azt jelentik, hogy mindenből ötöst szerzel. A jó diák az, aki érdeklődik az óra anyaga iránt, és nem fél kérdezni. (Ha mégis kicsit szégyenlős vagy az osztály előtt, akkor óra után is nyugodtan odamehetsz és felteheted a kérdésed!)

Erről is megkérdeztek több tanárt, a leggyakoribb válaszok a következők

A diák minden nap megpróbálja a legtöbbet kihozni magából.

Az érdeklődés kulcsfontosságú. Ha valamit nem ért a diák, ne féljen kérdezni.

A jó diák nem utolsó sorban mindig tiszteletteljes, és udvarias.

Tulajdonképpen elmondható, hogy mind a tanárok, mind a diákok ugyanazt akarják. Érdekes órák, és érdeklődés, tiszteletteljes viselkedés, segítőkészség. Minden tantárgy lehet érdekes, csak kellő érdeklődéssel kell figyelni rá.

A jó humor a tanárok számára is fontos, bár a tanárok alig 10 % -a válaszolt úgy, hogy ez pozitívum. Ez valószínűleg abból adódik, hogy ami diákszemmel nagyon vicces, az a tanár szemében lehet, hogy vulgáris, vagy bántó. Figyelj oda a megjegyzéseidre!

A jó tanár-diák kapcsolat elengedhetetlen, így bátran menj oda a tanárodhoz, és kérdezd meg, hogy miként lehetnél jobb diák, illetve udvariasan javasold neki, hogy miket szeretnél hallani egy-egy órán (például ne csak a puszta történelmi tényeket, hanem egy-két érdekes, legendás történetet is).

Az érettségi után már nem fogsz rendszeresen találkozni a középiskolai tanáraiddal, de a velük való jó kapcsolat végigkísérhet egész életeden.

 

Forrás:kamaszpanasz.hu