Módosító indítványt nyújt be a Fidesz-frakció a kormány által javasolt internetadó-tervekhez. Az új előterjesztés, amit minden bizonnyal meg is szavaz majd a november 4-i parlamenti ülésen a kormánytöbbség, felső korlátot vezet be az új adónemben.

Ennek az összege ugyanannyi lesz, mint a telefonadó: havi 700 forint magánszemélyeknek, 5000 forint vállalkozásoknak.

 

Bár a kedden benyújtott törvényjavaslatból még nem így tűnt, szerdán kiderült: nem nőhetnek a végtelenségig az internetadó befizetések. A politikai forgatókönyv úgy működött, hogy miután a kormány beijesztette az országot, a Fidesz megkegyelmez.

Kedden, a jövő évi adótörvények benyújtásakor derült ki, hogy új adónemet vet ki a kormány: megadóztatják az internetet. Varga Mihály gazdasági miniszter tegnapi bejelentése után még úgy nézett ki, hogy nagyon kemény pénzeket akarnak beszedni: a törvénytervezet szerint megkezdett gigabájtonként 150 forint lenne a sarc.

Rogán Antal frakcióvezető viszont már kedd éjjel jelezte, hogy a Fidesz módosító indítványt ad be, amelyben felső korlátot javasol.

Az Index információi szerint a párt javaslata alapján a magánszemélyek előfizetései után havonta legfeljebb 700 forint, az üzleti vállalkozások esetében pedig 5000 forint lehet a legmagasabb adótétel.

Ez összegében ugyanannyi, mint amennyit telefonadóként fizetünk – vagyis korlátlan adóemelés helyett az történik, hogy a mostani telekomos adót a duplájára emelik. Az ugyanis életszerűtlen, hogy bárki, aki netezik, ne érje el azt a havi 4-5 gigabájt közötti forgalmat, ahonnan a maximális 700 forintot, illetve ha cég, azt a bő 30 gigabájtosat, ahonnan az 5000 forintot kell fizetnie.

A Fidesz közleményt adott ki az ügyben:

A távközlési adót két esztendővel ezelőtt vezette be a magyar országgyűlés. Az adó egyike a nagyvállalatokra kivetett szektoriális adóknak, mert az adót nem az előfizetők, hanem a szolgáltató cégek fizetik. A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja most is ragaszkodik ahhoz, hogy az adatforgalomra kiterjesztett adót is a szolgáltató cégek fizessék, ezért módosításokat fogunk javasolni a benyújtott törvényben. Célszerűnek tartjuk egy adófizetési felső korlát bevezetését, annak mintájára és mértékében, ahogy ez a beszédalapú telefonálásra korábban elfogadott adótörvényben szerepel.

A képviselőcsoport kérte a kormányt, hogy a nemzetgazdasági miniszter a parlamenti vita megkezdése előtt egyeztessen a szolgáltató cégekkel az adófizetési felső korlát bevezetéséről. Szigorú intézkedéseket javaslunk, hogy a távközlési adót nem üzleti célú előfizetőkre semmilyen formában ne lehessen áthárítani. A magánszemélyek előfizetéseire jutó adót a távközlési szolgáltatóknak a saját profitjuk terhére kell megfizetni.

Forrás: index.hu