Minden idők legősibb állatlábnyom lenyomatát találták meg az amerikai Nevada állam sziklás hegyvidékének üledékes rétegeiben.

A vízben élő kisméretű (kb. 1 cm ,,széles”), soklábú állat nyomának maradványai (két párhuzamos pontsor) az Ohiói Egyetem Földtani Intézetének kutatója, Loren Babcock professzor szerint 570 millió évesek, ez pedig azt mutatja, hogy a lábbal rendelkező állatok 30 millió évvel korábban jelentek meg a Földön, mint ahogyan azt a tudósok korábban feltételezték.

A Neoproterozoikum földtörténeti korszakon belüli úgynevezett ediacarai időszakban (630 – 542 millió évvel ezelőtt) elsősorban mikrobák és egyszerű többsejtű állatok éltek a Földön. Az egyenként két milliméter átmérőjű lábnyomok azonban arra utalnak, hogy már a Kambrium-korszak előtt is, amikor az állatok többsége megjelent és kifejlődött a Földön, voltak olyan lények, amelyek lábbal közlekedtek.

 

Babcock szerint még nem rendelkeznek teljesen meggyőző bizonyítékokkal, de a lábnyom-fosszíliák felfedezése erősíti az utóbbi feltételezéseket.

Babcock professzor szerint a megtalált lenyomat alapján az állat faját nem lehet megállapítani, valószínűleg egy féregszerű élőlényről van szó. A lény testhossza és lábainak száma sem ismert.

 

Forrás: geographic.hu