Kerülj a térképre - Magyarország diákszemmel

Pályázatunk első szakaszának vége, az utolsó pályamunka beérkezésének határideje legkésőbb: 2009. október 31.

A pályázat célja:
Az Európai Unió soros elnöki tisztét 2011-ben Magyarország látja el. Ehhez kapcsolódva szeretnénk egy olyan honlapot létrehozni, amely országunkat a diákok szemszögéből mutatja be, és amelyet a nem magyar anyanyelvűek is böngészhetnek. A pályázat megalkotóit három szempont vezérli munkájuk során: Egyrészről olyan honlapot szeretnének létrehozni, amely a fiatalok által készített fényképes vagy filmes bemutató projektek segítségével egyfajta országreklámot teremt, amelynek hozadéka a hazánk iránti megnövekedett figyelem és érdeklődés lehet. Éppen ezért a honlap a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet honlapján is elérhető lesz. Ugyanakkor lehetőséget teremtenek az ország diákjainak, hogy pályaművük készítésekor bebizonyíthassák tehetségüket és alkotókészségüket, és felhívják a figyelmet településük természeti, építészeti, kulturális és egyéb értékeire. Természetesen, a legjobb alkotások beküldői értékes nyereményekben részesülnek. A harmadik célkitűzés pedagógiai jellegű. Amellett, hogy a pályázaton résztvevő diákok fejleszthetik digitális technikai ismereteiket, közelebbről megismerkedhetnek településük nevezetességeivel. A munka során a fiatalokat támogató pedagógusok modern és népszerű eszközökkel erősíthetik bennük a közösséghez tartozás és a szülőföldhöz kötődés érzését.

A pályázat kiírói: a kőbányai Szent László Általános Iskola és a Szent László Gimnázium a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet ( BMKI ) támogatásával.

A pályázat védnöke: Cseh László, háromszoros olimpiai ezüstérmes úszó

Korosztályok:

a) általános iskolák felső tagozatosai (5-8. osztályos tanulók)
b) és középiskolások (9- 13. osztályosok)

Figyelem! Bármelyik korosztályban indulnak a pályázók, egy pályaműre legfeljebb két diák és egy segítő tanár kell, hogy csapatot alkosson.

Nevezési díj: nincs.

Pályázati kategóriák:

I. Video- vagy rövidfilm kategória
II. Bemutató kategória
III. Egyéb kategória

Figyelem! Bármelyik kategóriában készítenek is pályamunkát a pályázók, az elkészített műnek az interneten megjeleníthetőnek kell lennie!

A pályázat menete: A kiírástól kezdve az elkészült pályaműveket folyamatosan fogadjuk. A beérkezést követően átnézzük, hogy a beérkezett pályamű minden szempontból megfelel-e a pályázati kiírás feltételeinek. A pályázat szerkesztői a pályaműveket általános anyanyelvi, idegen nyelvi, történelmi és földrajzi ellenőrzést követően jelenítik meg a honlapon. Az esetlegesen vitatott részekkel kapcsolatban konzultációt kezdeményeznek a készítővel. Nem kerülhet honlapunkra az általános közízlést sértő munka. A döntés jogát a szerkesztők fenntartják maguknak. A diákok pályaműveiben szerepelhetnek korábban készült képek, idézetek, stb. - a forrás megjelölésével. Ugyanakkor termékek vagy cégek nyílt illetve burkolt reklámját nem tartalmazhatják, kivéve a tájhoz kötődő speciális termékeket, például borokat, stb.

A pályaművek - a jóváhagyást követően - idegennyelvű feliratozást is kapnak, majd - lehetőségeinktől és a beérkező pályaművek számától függően - felkerülnek a honlapra.

Beérkezés határideje:
Pályázatunk első szakaszának vége, az utolsó pályamunka beérkezésének határideje legkésőbb: 2009. október 31.

Ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadás : 2009 decemberében, a budapesti Pataky István Művelődési Központban. (A díjátadó pontos idejéről, programjáról minden érintettnek értesítést küldünk.)

Bírálók : A beküldött pályaműveket az előzsűrizést követően a szervezők által felkért szakemberekből álló bizottság értékeli.

Díjazás : Korosztályonként és kategóriánként.

Fődíjak: A győztes csapatok 2010 tavaszán brüsszeli utazáson vehetnek részt.

Közönségdíj: A díjat azok kapják, akiknek a pályázati munkája a legnagyobb siker lesz az interneten. A nyertesek értékes tárgyjutalomban részesülnek.

Regionális díjak: Számos felajánlást kaptunk. Bízunk abban, hogy a települések, idegenforgalmi intézmények, közintézmények, magánszemélyek felismerik a pályázatunkban rejlő lehetőségeket,és díjazni fogják a területükről készült legjobb alkotásokat.

A díjakról részletesen

Megvalósítás: Arra törekszünk, hogy kezdeményezésünk országos mozgalommá növekedjen. Megkeressük a régiók, megyék, települések vezetőit, hogy ők is nyújtsanak támogatást iskoláiknak a pályázat megvalósításában. Biztosak vagyunk abban, hogy a régiók, városok, falvak vezetői felismerik a településük színvonalas bemutatásában rejlő lehetőségeket, és erejükhöz mérten díjazzák a területükről készült legjobb alkotásokat.
Kerülj a térképre! plakát

I. Video- vagy rövidfilm kategória

Elkészítés: tetszőleges mozgóképfelvétel megfelelő berendezéssel szükség/igény esetén utómunkálatokkal, vágással. A videókon ne legyen felirat, mivel rákerül még az idegen nyelvi szöveg is, amit nem a pályázónak kell elkészíteni. (A film elején illetve végén cím, stáblista stb. lehet.)

Az elkészült pályamű beadása kétféle módon történhet:

a) Számítógépes formátumban

Ebben az esetben 3 számítógépes fájlt kell beadni.

1. Digitalizált formátumban, számítógépes mozgóképállományban 1 darab CD vagy DVD lemezen.

Milyen videoformátumban lehet / ajánlott beküldeni a pályázatot?

Feltölthető minden általánosan használt videoformátum: pl. .avi (DivX, Xvid, DV, MPEG-4 stb), .mpg (MPEG-1, MPEG-2), .wmv (WMV7, WMV8, WMV9), .mkv (H-263, H-264), .flv; Hangformátum: WAV, MP3, MP2, FLAC, DV audio, AC-3, AAC stb.

Ha ezektől eltérő formátumot szeretnél létrehozni, legbiztosabb, ha átkonvertálod mpg-be vagy avi-ba, és úgy töltöd fel.

A videó felbontása minimálisan 320*240 pixel legyen. Bármilyen hagyományos képernyőméret feltölthető. Ha jobb minőséget szeretnél, javasolt a minimálisnál nagyobb, legalább 500 pixel szélességű felbontás, bármely hozzá tartozó magassággal (pl.: 512 x 384, 640 x 480 vagy akár 16:9-es képarányú videó is, pl.: 640 x 360).

Bár a maximálisan felhasználható időkeret 10 perc, mi mégis azt javasoljuk, hogy a beadni kívánt video- vagy rövidfilm 3-5 percnél lehetőleg ne legyen hosszabb. Mi pár perces ismertető összeállítását ajánljuk.

Milyen adatok kellenek még a videofájl mellé?

2. Az iskola regisztrációnál megadott adatai egy adatok.txt nevű állományban:

A regisztrációnál megadott felhasználónév*
A pályamű címe*
Az intézmény neve
Az intézmény címe
A kapcsolattartó neve
A kapcsolattartó elérhetősége

* A csillaggal megjelölt adatokat kötelező megadni a fájlban, de a többit is érdemes.

3. Szöveges állomány:

Időkódokkal együtt tartalmazza a film szövegét, a párbeszédeket és a narrátori részeket is. A szöveges leírás mintáját ide kattintva megtekintheted.

A fenti 3 fájlnak el kell férnie a beküldött CD vagy DVD lemezen.
Ha kész a pályamű, adjátok postára a munkátokat!

Iskolánk címe:

Kerülj a térképre!

A küldeményt célszerű ajánlottan feladni, "légpárnás" borítékban. A csomag beérkezését a weboldalon feltüntetjük, megjelölve a régió területén a beküldő települést.

b) Videoszalagos adathordozón (pl. VHS vagy miniDV kazetta)

Beadandó:

1. A leforgatott film a választott szalagos adathordozón

Milyen videókat lehet / ajánlott beküldeni?

Bár a maximálisan felhasználható időkeret 10 perc, mi mégis azt javasoljuk hogy a beadni kívánt videó lehetőleg ne legyen 3-5 percnél hosszabb. Mi pár perces ismertető összeállítását ajánljuk.

Mit kell még beadni az adathordozó mellé, külön CD vagy DVD lemezen?

2. Az iskola regisztrációnál megadott adatai egy adatok.txt nevű állományban:

A regisztrációnál megadott felhasználónév*
A pályamű címe*
Az intézmény neve
Az intézmény címe
A kapcsolattartó neve
A kapcsolattartó elérhetősége

* A csillaggal megjelölt adatokat kötelező megadni a fájlban,de a többit is érdemes.

3. Szöveges állomány:

Időkódokkal együtt tartalmazza a film szövegét, a párbeszédeket és a narrátori részeket is. A szöveges leírás mintáját ide kattintva megtekintheted.

A fenti 2-es és 3-as számú fájlnak el kell férnie a beküldött CD vagy DVD lemezen.
Ha kész a pályamű, adjátok postára a munkátokat!

Iskolánk címe:
Szent László általános Iskola
"Kerülj a térképre!"
Szent László tér 1.
Budapest
1105

A küldeményt célszerű ajánlottan feladni, esetleg "légpárnás" borítékban. A csomag beérkezését a weboldalon feltüntetjük, megjelölve a régió területén a beküldő települést.

II. Bemutató kategória (tipikusan prezentáció, például PowerPointban):

Prezentáció formájában kérjük beadni például a fotóalbumot a bemutatni kívánt fényképekkel és a megfelelő kísérőfeliratokkal. A prezentációban egyéb animációk, kiegészítők is elhelyezhetők, a választott szoftver összes lehetősége szabadon felhasználható.

Az elkészült pályaművet 3 számítógépes fájl formátumban kell beadni.

1. Az elkészült prezentáció a megfelelő állományban 1 darab CD vagy DVD lemezen.

A beadni kívánt prezentáció lehetőleg ne legyen hosszabb, mint 45-50 kocka.

Milyen adatok kellenek még a prezentációs fájl mellé?

2. Az iskola regisztrációnál megadott adatai egy adatok.txt nevű állományban:

A regisztrációnál megadott felhasználónév*
A pályamű címe*
Az intézmény neve
Az intézmény címe
A kapcsolattartó neve
A kapcsolattartó elérhetősége

* A csillaggal megjelölt adatokat kötelező megadni a fájlban, de a a többit is érdemes.

3. Szöveges állomány:

Tartalmazza a prezentáció szövegét, feliratait a fordításhoz. A szöveges leírás mintáját ide kattintva megtekintheted.

A fenti 3 fájlnak el kell férnie a beküldött CD vagy DVD lemezen.
Ha kész a pályamű, adjátok postára a munkátokat!

Iskolánk címe:
Szent László általános Iskola
"Kerülj a térképre!"
Szent László tér 1.
Budapest
1105

A küldeményt célszerű ajánlottan feladni, esetleg "légpárnás" borítékban. A csomag beérkezését a weboldalon feltüntetjük, megjelölve a régió területén a beküldő települést.

III. Egyéb kategória

Nem szeretnénk a kreativitásnak határt szabni, de a pályázat jellege miatt a pályaműnek interneten keresztül "megtekinthetőnek", letölthetőnek kell lennie, és ez behatárolja a lehetoségeket. A pályaműnek valamilyen továbbküldhető számítógépes formátumban kell készülnie!

Az elkészült pályaművet 3 számítógépes fájl formátumban kell beadni:

1. Az elkészült pályamű a választott állományban 1 darab CD vagy DVD lemezen.

Bár a maximálisan felhasználható időkeret ebben a kategóriában is 10 perc, mi azt javasoljuk, hogy a beadni kívánt mű terjedelme lehetőleg ne haladja meg a 3-5 percet.

Milyen adatok kellenek még a fájl mellé?

2. Az iskola regisztrációnál megadott adatai egy adatok.txt nevű állományban:

A regisztrációnál megadott felhasználónév*
A pályamű címe*
Az intézmény neve
Az intézmény címe
A kapcsolattartó neve
A kapcsolattartó elérhetősége

* A csillaggal megjelölt adatokat kötelező megadni a fájlban, de a többit is érdemes.

3. Szöveges állomány:

Tartalmazza a prezentáció szövegét, feliratait a fordításhoz. A szöveges leírás mintáját ide kattintva megtekintheted.

A fenti 3 fájlnak el kell férnie a beküldött CD vagy DVD lemezen.
Ha kész a pályamű, adjátok postára a munkátokat!

Iskolánk címe:
Szent László általános Iskola
"Kerülj a térképre!"
Szent László tér 1.
Budapest
1105

A küldeményt célszerű ajánlottan feladni, esetleg "légpárnás" borítékban. A csomag beérkezését a weboldalon feltüntetjük, megjelölve a régió területén a beküldő települést.

Forrás: tender.sff.hu

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1