A pályázatok benyújtási határideje: február 15.

Az épített és természeti környezet megvédése érdekében pályázatot hirdet a Város- és Faluvédők Szövetsége (VFSZ) melyben a 8-18 év közöttiek képzőművészeti alkotásaira kíváncsiak, valamint arra, hogy mit gondolnak bizonyos műemlékekről. A pályázatra egyénileg és csoportban is várják a jelentkezést.


A pályázatra négy témakörben lehet nevezni. Az elsőre az Én világom címmel várják a munkákat, melyben azt kell bemutatnia a fiataloknak, hogy milyennek szeretnék látni környezetüket pár év elteltével. A második témakörben, a „Mesélő kövekben” azokat a helyeket kell bemutatnia a pályázóknak, amelyek a környezetében vannak, mégis nem sokan ismerik, vagy ismerik, de nem kellően becsülik. Azt kell érzékeltetnie, milyen helyre büszke a környezetében. A harmadik téma, a környezet szépségére akarja felhívni a figyelmet. Végül pedig Mesélő szerszámok címmel a régi mesterségek szerszámai által szerzett ihletett alkotásokat várják. Az ezekkel kapcsolatos gondolatokat akár képzőművészeti alkotásban, akár versben, akár prózában, akár egy CD-re rögzített zenei alkotásban várják a szervezők.

A pályázatot lehetőség szerint digitálisan is el kell küldeni a: hungarianostra@tvnetwork.hu címre.

Az írásos pályaművek terjedelme 5-15 A/4-es oldal lehet mellékletek nélkül. A pályaművek értékét növelhetik a témához kapcsolódó fotók, rajzok, térképvázlatok.

A képzőművészeti pályázatok tetszőleges technikával (rajz, festmény, batik, tűzzománc, linó- és fametszet, makett, stb.) készülhetnek.

A pályázatok elbírálása korcsoportonként, kategóriánként és témakörönként külön-külön történik. A pályázatokon vagy pályázatokhoz csatoltan fel kell tüntetni a pályázó nevének, iskolai osztályának, lakcímének, életkorának és a pályázott témakör sorszámának adatait valamint a pályázó iskolájának címét, és a pályázat évét (2007).
A legjobbak jövő nyáron a VFSZ által szervezett Országos Városvédő Ifjúsági táborban vehetnek részt.

Beküldési cím: Város- és Faluvédők Szövetsége, 1126 Budapest, Szoboszlai u. 2-4.

A pályázatokat tavasszal értékelik, a díjátadó ünnepség várhatóan májusban lesz.
A pályázatokkal kapcsolatban bővebb felvilágosítás a szövetség irodájában kérhető vagy a 06-1-201-58-08 telefonszámon illetve e-mail-en: hungarianostra@tvnetwork.hu e-mail címen.

 Forrás: tender.sff.hu