19 Szabadfogású Számítógép verseny kiírása

19 Szabadfogású Számítógép verseny kiírásaÚjra <19 Szabadfogású Számítógép Verseny! Küldd be nekünk azt a számítógépes pályamunkát, amely kreativitásod, egyedülálló ötleteid, merész fantáziád leginkább példázza!


A szakmai zsűri által kiválasztott pályaművek alkotóit értékes nyereményekkel jutalmazzuk, munkájukat pedig egy nagyszabású kiállításon mutatjuk be.

 

Pályázati feltételek:
1.    A versenyen akkor vehetsz részt, ha 2009. december 31-ig nem töltöd be a 19. életévedet.
2.    Ha határon túli magyar fiatal vagy, szintén számítunk pályázatodra.
3.    Bármilyen számítógéppel kapcsolatos, önálló alkotással indulhatsz: számítógépes játékkal, honlappal, portállal, rajzzal, animációval, zenével, kiegészítő alkalmazással, mobilkommunikációs fejlesztéssel, robottal, saját készítésű szoftverrel vagy hardverrel.
4.    Jelentkezhetsz egyénileg vagy csapattal.
5.    A nevezés ingyenes.
6.    Nevezéseddel elfogadod a zsűrizés előre rögzített menetét és módját, valamint hozzájárulsz ahhoz, hogy pályaműved a C3 Alapítvány honlapján, a kiállításon és a versenyhez kapcsolódó sajtóanyagokban és sajtóeseményeken megjelenhessen.
7.    Jelentkezésedkor felelősséget vállalsz azért, hogy pályaműved szerzői jogot, szabadalmat nem sért. A pályamű tulajdonjoga természetesen a Tiéd marad.
8.    Pályázatodat nem fogadhatjuk el, ha az alkotmányos normákat, szerzői jogokat sért, vagy nincs összhangban az adatvédelmi szabályozással.


Pályamunkák leadásának határideje és módja:
A pályamunkákat és a nevezési lapot 2009. október. 26. (hétfő) éjfélig várjuk.
Az ez után beérkező pályázatokat nem áll módunkban elfogadni.

Alkotásodat legkönnyebben úgy juttathatod el hozzánk, ha regisztrálsz weboldalunkon, az ott található online jelentkezési felület kitöltése után pedig feltöltöd pályaművedet.
A sikeres feltöltésről e-mailben értesítünk.

Jelentkezésedet az http://verseny.c3.hu oldalról letölthető, kinyomtatható,  aláírt és postai úton elküldött nevezési lappal kell megerősítened.

Ha pályamunkád – mérete vagy jellege miatt – nem alkalmas a netes feltöltésre, jelezd ezt online nevezésedben, és alkotásodat postai úton, az aláírt jelentkezési lappal együtt küldd el címünkre:
C3 Kulturális és Kommunikációs Központ
1022 Budapest, Szpáhi utca 20.
A küldeményre írd rá: "<19 Szabadfogású Számítógép Verseny"

Sikeres nevezésedről e-mailben értesítünk.

Eredményhirdetés:

A díjátadó ünnepség 2009. december 5-én, szombaton lesz. A díjazott pályaművekből rendezett kiállítás december 6-től 13-ig tekinthető meg, és az alkotások természetesen a honlapra is felkerülnek.

PLAKÁT

Adnow banner

loading...

Ciráda zenekar - Hazám hazám

 

Facebook diákmeló - Box Middle

Online Toborzás hírek
Új lap - 1