Készítsd el te is Településed Bemutatkozó VideójátA kőbányai Szent László Általános Iskola és a Szent László Gimnázium a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet (BMKI) támogatásával pályázatot hirdet a 2008/2009-es tanévben általános és középiskolás tanulóknak.

A pályázat célja a résztvevők településének természeti, építészeti, kulturális és/vagy gasztronómiai bemutatása. A szerkesztők azt szeretnék elérni, hogy létrejöjjön egy olyan honlap, amely Magyarországot a diákok szemszögéből mutatja be. A tanulók digitális technikai ismereteinek fejlesztése mellett a honlap segítheti a helytörténeti ismeretek bővítését is. Jó lehetőséget nyújt az ország idegenforgalmi nevezetességeinek megismertetésére, illetve a kevéssé ismert, de figyelemfelkeltő munkát készítő iskoláknak arra, hogy lakóhelyüket az egész világnak bemutassák.

Arra törekszünk, hogy kezdeményezésünk országos mozgalommá növekedjen. Megkeressük a régiók, megyék, települések vezetőit, hogy ők is nyújtsanak támogást iskoláiknak a pályázat megvalósításában. Biztosak vagyunk abban, hogy a régiók, városok, falvak vezetői felismerik a településük színvonalas bemutatásában rejlő lehetőségeket, és erejükhöz mérten díjazzák a területükről készült legjobb alkotásokat.

A diákok által készített pályaművekben szerepelhetnek korábban készült képek, metszetek – a forrás megjelölésével. Ugyanakkor termékek vagy cégek nyílt illetve burkolt reklámját nem tartalmazhatják, kivéve a tájhoz kötődő speciális termékeket, például borokat, stb. A pályázat szerkesztői a pályaműveket általános anyanyelvi, idegen nyelvi, történelmi és földrajzi ellenőrzést követően jelenítik meg a honlapon. Az esetlegesen vitatott részekkel kapcsolatban konzultációt kezdeményeznek a készítővel. Nem kerülhet honlapunkra az általános közízlést sértő munka. A döntés jogát a szerkesztők fenntartják maguknak.

Az országos értékelést a szervezők által felkért zsűri végzi.A honlapra látogatók pontozással értékelhetik a beadott pályaműveket. A pontozópanel által rögzített szavazatok alapján ítéljük oda a közönségdíjat.

Minden pályázó maga döntheti el, hogy milyen sajátos nézőpontból ismerteti meg iskoláját, annak környékét vagy a települését. A pályázaton lehet indulni rövid videofilmmel vagy fotósorozattal is. A feltételek között szerepel, hogy a pályaműnek legyen szöveges vagy rövid feliratos része. Kiemelt cél, hogy a honlapot a nem magyar anyanyelvűek is böngészhessék, ezért már a pályázat indulásakor a BMKI négynyelvű honlapján is kattintással elérhetővé tesszük. A pályázatot kiíró iskolák gondoskodnak arról, hogy a pályaművek más idegen nyelven is elérhetőek legyenek.

A folyamatosan bővülő honlap jó reklámja lehet Magyarországnak, egyben egyedülálló közoktatási vállalkozás. Itthon és külföldön egyaránt szolgálja hazánk megismerését. Várjuk azon közintézmények, vállalatok és magánszemélyek jelentkezését, akik felismerik a pályázatban rejlő lehetőségeket, és támogatni kívánják ezt a nagyszabású kezdeményezést.

keruljaterkepre.hu

Sárkány Péter és Menyhárt Sándor

igazgatók

Szent László Gimnázium és Szent László Általános Iskola