– képzeld el, hogy fa vagy, írj egy levelet valakinek és ebben magyarázd el, miért fontos az erdők védelme.

A Magyar Posta Zrt. idén is csatlakozik a világ postáit tömörítő Egyetemes Postaegyesület nemzetközi felhívásához, és meghirdeti gyermek és ifjúsági levélíró pályázatát.

 

Kedves Pedagógusok!

Az Egyesült Nemzetek Szervezete a 2011. évet a Fák Nemzetközi Évévé nyilvánította – ezzel ösztönzi az országok vezetését és egyéb szervezeteket, hogy tegyenek erőfeszítéseket az erdővédelem tudatosítása és a fenntartható fejlődés érdekében. Ennek jegyében hirdetjük meg pályázatunkat!

Az elmúlt években számtalan pedagógus segítette és ösztönözte diákjait a pályázaton való indulásra – hiszen már az is siker, ha a gyerekek elgondolkodnak a témáról! Azt is tapasztaltuk, hogy sokan tanóra keretében foglalkoztak a felhívással, az osztály közösen postáza a tanulók által önállóan elkészített pályázatokat.

Örömmel tapasztaltuk, hogy a gyerekek a falevelek szépségét varázsolják rajzaikkal a postai levelekre. Ezért úgy döntöttünk, hogy ebben az évben levélszépségversenyt is hirdetünk!

Köszönjük mindazoknak a munkáját, akik hozzájárultak az elmúlt évek sikereihez, s bízunk benne, hogy most is számíthatunk az Önök segítő közreműködésére!

Az alkotásokat három – korosztályonként kialakított – kategóriában értékeljük és díjazzuk Csukás István zsűrielnök vezetésével.

A felhívás szövegét elolvashatja a www.posta.hu honlapon, vagy érdeklődhet a 0630/771-8350-es telefonszámon.

 

Támogatásukat előre is köszönjük!

 

Budapest, 2010. október 9. a Postai Világnap

Üdvözlettel:

Magyar Posta