Nyerjetek strasbourgi utazást!  Az Európai Parlament kvízjátéka középiskolás diákoknakInternetes kvízjáték középiskolásoknak – indul az Európa Parlament 2013-as Euroscola játéka. Az Euroscola-játék olyan internetes tudásalapú kvízjáték, amely Európa földrajzához, történelméhez, gazdaságához és az Európai Unióhoz kapcsolódó különböző nehézségű feleletválasztós kérdésekre épül.

A kvízjáték egész évben elérhető, így a felkészülő csapatok a versenyidőszak előtt tesztelhetik tudásukat, megismerkedhetnek és rutint szerezhetnek a játék működésével kapcsolatban. Mivel a játék különböző területek, tantárgyak tudásbázisára épít, ezért remek lehetőséget kínál az ismeretek játékos fejlesztésére, valamint arra is, hogy csapatban játszva közösségi élményt nyújtson egy egész osztály, csoport vagy évfolyam számára.

Első versenyidőszak: 2013. április 15. – május 3., A kvíz kitöltése körülbelül 15 percet vesz igénybe.

 

Nyerjetek strasbourgi utazást!  Az Európai Parlament kvízjátéka középiskolás diákoknak

 

Hogyan zajlik a verseny?

A versenyre elsősorban a 16-18 évesekből álló középiskolai csapatok nevezését várják a szervezők.

A versenyidőszak alatt a vetélkedőben való részvételhez regisztráció szükséges: egy iskola egy csapattal regisztrálhat, és a versenyidőszak alatt csak egyszer töltheti ki a kvízt. A jelentkezés előtt a résztvevő iskolák felkészítő tanárt választanak, aki a vetélkedő internetes oldalán regisztrálja a csoportot. A kvíz kitöltésekor a felkészítő pedagógus az általa összeállított csapatot összehívja  és egy diákot kijelöl a számítógépes válaszok bejelöléséhez. A teljes kvíz megoldása mindössze 15 percet vesz igénybe. A nyertes csapatok az iskolájuk részére nyerik a részvételi lehetőséget, és minél több diák vesz részt a kvízjáték kitöltésében, annál nagyobb az esély a díj megnyerésére!

 

A nyeremény

A versenyidőszak alatt a játékban legjobban teljesítő iskolák csapatai – 24 (16-18 év közötti) diák és 2 pedagógus – lehetőséget kapnak a strasbourgi nemzetközi EUROSCOLA-programban való részvételre. Iskolánként egy csapat utazhat. Az első versenyidőszak nyertes csapatai 2013. szeptember és december között, utazhatnak Strasbourgba az Euroscola-napokra.  A kiutazást az Európai Parlament támogatja.

 

Bővebben:

a www.euroscola.hu

http://www.europarl.hu/view/hu/ifjusag/europa_iskolaban/euroscola/elmenybeszamolo12.html

A játék magyarországi szervezője az Európai Parlament budapesti Tájékoztatási Irodája.

Nyerjetek strasbourgi utazást!  Az Európai Parlament kvízjátéka középiskolás diákoknak