Ismét a készségeket vizsgálják a januári középiskolai felvételinA hat- és nyolcosztályos gimnáziumba jelentkezők január 22-én, a 9. évfolyamra felvételizők január 23-án töltik ki a központi felvételi lapokat, azaz az egységes magyar és matematika feladatsorokat – írta korábban a Népszabadság. A felvételi során nem a lexikális tudást, hanem az alapvető készségeket és képességeket mérik fel.

A nyolc évfolyamos gimnáziumokba jelentkezők esetében a központi felvételi vizsga eredményét, illetve a tanulmányi eredményeket veszik figyelembe, ehhez azonban számszerűsíteni kell a szöveges értékeléseket.

 

A nebulóknak csupán egy intézményben kell kitölteniük a központi feladatlapot, mely egységes követelményrendszerre: az általános iskolák kompetenciaalapú magyar nyelv és matematika oktatás tananyagára épül. Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára a felvételi eljárási rend 2008 végén bekövetkezett változásairól korábban elmondta: „a hat- és nyolcosztályos középiskolák esetében az általános iskolai eredményeket veszik figyelembe, indokolt esetben pedig – mint például a jelentős túljelentkezés -, központi írásbeli vizsgát kell tenniük a diákoknak, szóbeli meghallgatásokat azonban nem tarthatnak.” Azon iskolák írhatják elő az írásbeli vizsgát, ahol az elmúlt három évben a túljelentkezés átlagosan meghaladta a háromszoros értéket, tehát körülbelül az intézmények felében állítható fel ez a feltétel.
Emellett a négy-, ötosztályos középiskolákba való felvételi esetében a tanulmányi eredmények, a központi vizsgák pontszámai, illetve korlátozott mértékben – amennyiben az iskola kérte a központi írásbeli eredményt – a szóbeli meghallgatáson nyújtott teljesítmény vehető figyelembe. Az esetleges szóbeli vizsgákat február 11. és március 12. között tartják meg, külön írásbeli vizsgát azonban nem írattathatnak a fiatalokkal.
Hiába az esélyegyenlőséget erősíti a változás, számos helyzet létezik, amikor az intézmények fel tudják mérni az adott jelentkező szociális hátterét. Így például az előkészítő kurzusokon – említi a Népszabadság.

Érdemjegyként kell átformálni az alsósok szöveges értékelését
Ugyan az alsó évfolyamokon tanuló diákok szöveges értékelést kapnak érdemjegy helyett, a törvényi szabályozás szerint iskolaváltás esetén azokat számszerűsíteni kell az ötös lista szerint. Az nyolc évfolyamos gimnáziumokba jelentkezők értékelésének átváltását vagy az adott általános iskola, vagy a felvételiztető intézmény végzi el – a tantervben rögzített szabályok alapján.

Április 26-ig értesítik a jelentkezőket
A tanulmányi eredményeket igazoló dokumentumokat, illetve a jelentkezési és a tanulói adatlapot február 19-ig, már a felvételi vizsga eredményeinek ismeretében kell elküldeni az adott intézményekbe, valamint a felvételi központba. A középiskolai felvételi eredményekről április 26-ig értesítik a jelentkezőket.
Panaszt a jegyzőnél tehetnek az érintettek, ha pedig a fellebbezés sikertelen, a hátrányos megkülönböztetés indokával az Oktatási Hivatalhoz lehet fordulni – olvasható a Népszabadságban.
(Forrás: Edupress, Népszabadság)
(www.edupress.hu)