Tojásfestési technikákHúsvét alkalmával szinte mindenhol festenek vagy díszítenek tojást. Kerülhet az ünnepi asztalra, de lehet a locsolók ajándéka is. Készíthetjük főtt tojásból, de ezt az ünnepek alatt jó, ha el is fogyasztjuk, de díszíthetünk kifújt tojásokat is, ezek hosszú ideig megőrizhetők.

 

 

Az előkészületek :

– Festés előtt alaposan és óvatosan mossuk meg a tojásokat mosogatószerrel, ezután öblítsük le őket. Ezzel zsírtalanítjuk a tojás felületét, így a színanyag egyenletesen tapad meg, ezen kívül a mosogatószerrel eltávolítjuk a tojáshéjon esetlegesen előforduló baktériumokat. Dolgozzunk tiszta kézzel.

– A tojás főzése: Ne forró vízbe tegyük a hideg tojást. A főzővízbe tegyünk sót vagy ecetet, a megrepedt tojások nem futnak ki. Festeni és díszíteni ugyan nem lehet őket, de az ünnepi asztalra, azonnali fogyasztásra megfelelőek. Forrás után 10 percig főzzük a tojásokat. Akinek a festett tojással nincsenek étkezési tervei, akár 2-3 órán át is főzheti, így tartósabb lesz. Amikor megfőttek a tojások, azonnal le kell hűteni hideg vízzel, mert így könnyebb lesz majd meghámozni.

– A festés szebb és tartósabb hatása érdekében adjunk a színező oldathoz kevés ecetet (0,25 l vízhez 2 evőkanál), és hagyjuk állni benne a tojást akár egy napig is. Ha forró oldatban színezünk, a hatás erősebb, de ha meg akarjuk enni a színes tojásokat, célszerűbb hideg oldatban állni hagyni.

– Ne feledjük, hogy a végső színárnyalat az áztatás/főzés időtartamától, a festékanyagok mennyiségétől és nem utolsósorban a tojás alapszínétől függ!

 

Tojásfestés természetes anyagokkal:

– Sárga – színt kapunk, ha kurkumát, sárgarépát, citrom- vagy narancshéjat áztatunk be, majd felfőzzük. A festékanyagok együttes használatával fokozhatjuk a színerősséget.

– Narancssárga- színt kapunk, ha 0,25 l festővízhez 4 evőkanál pirospaprikát adunk, majd 20-30 percig főzzük.

– Aranysárga vagy pirosas barna- színt kapunk, ha vöröshagyma héját áztatjuk a vízbe. A hagymahéjjal való festés során különböző színárnyalatokat célozhatunk meg. Azok a tojások, melyeket hideg vízben kevés hagymahéjjal együtt forraltunk fel és utána csak rövid ideig maradnak a festékfürdőben, aranysárga színt kapnak. Hogyha tojások 10 percig a forrásban lévő festékfürdőben maradnak, akkor pirosas barna színűek lesznek

– Sötétbarna – erősre főzött kávét vagy fekete teát készítünk, majd hagyjuk lehűlni, ebbe helyezzük a tojásokat, és állni hagyjuk.

– Ibolyaszín – fél liter céklalében, amibe 1 evőkanál ecetet kevertünk, 15 percig lassú tűzön főzzük. Halvány ibolyától a mélyvörösig terjedhet a színe, attól függően, mennyi ideig áztatjuk a lében.

– Rózsaszín – főzzünk jó erős csipkebogyó teát, lehet filteres is. A főtt tojásokat helyezzük a lehűlt teába. Áztathatjuk málnaszörpbe is a tojásokat.

– Kék – vágjunk apróra vöröskáposztát, öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje. 30 percen át főzzük, majd állni hagyjuk 1 napig. A káposzta leve bíbor színű lesz, de a tojásokat kékre festi. Ezt a színt érhetjük el szárított áfonya vagy bodzabogyó főzetével is.

-Piros – lilahagyma héjával főzzük a tojásokat

– Zöld – – vágjunk apróra spenótot (a mélyhűtött is jó), öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje. Főzzük 30 percen át, majd hagyjuk lehűlni. Zöld színt érhetünk el a szárított zölddió burok áztatásával is.

 

Tojásdíszítási módok, technikák:

A magyar hímes tojás díszítésének jelképrendszere van. Az ősi kultikus jelek a régi magyar élet és hitvilág minden fontos mozzanatát tükrözik. A rajzokban felismerhető a pásztorkodás, lovas élet, természet, örök élet, termékenységvarázslás, bajelhárítás és a világmindenség ábrázolása. A hímes tojás hagyománya olyan ősi múltból érkezik hozzánk, olyan mélyen bennünk van, hogy ezer év alatt sem az idő, sem új szokások, sem idegen befolyás és elnyomás nem tudta a magyar nép életéből, lelkéből kitörölni.

 

Tojásfestési technikák1. Berzselés – A tojásokra bevizezett petrezselyemlevelet simítunk. Szorosan bekötjük egy nylonharisnya darabba vagy gézbe, majd festékfürdőbe állítjuk. A kész tojásokat kicsomagolva ott marad világosan a levél helye.

 

 

 

Tojásfestési technikák2.Kőtojás

Nem kell hozzá más, csak tojás alakú kavicsok, üvegfesték, és egy kis kézügyesség.

Eredeti népi motívumokkal

 

 

Tojásfestési technikák3.Tojásfestés alufóliával

Gyűrd össze, majd simítsd ki a négyzet alakú alufóliát, majd kend be akrilfestékkel. Helyezd el a tojást a festékes fólia közepén és finoman borítsd be vele a tojást. Óvatosan nyomd rá a fóliát a tojásra, majd nyisd szét és kivétel után hagyd megszáradni a festéket. Ha szeretnéd, hogy többszínű legyen a tojás, végezd el ugyanezt egy vagy több színnel ugyanezen a tojáson.

 

Tojásfestési technikák4.Pöttyös tojás

Fesd be a főtt tojást egy általad kiválasztott színnel, majd hagyd megszáradni. Tégy apró pöttyöket (vagy csíkokat) ragasztóból (vagy ragacspöttyöket) a tojásra. Egy tálba tégy színes homokot, majd mártsd bele a ragacsos tojást. addig forgasd a tálba, amíg minden ragasztópötty megtelik homokkal.

 

Tojásfestési technikák5.Decoupage technika

Tisztítsd meg a nyers tojást ecettel, majd töröld finoman szárazra papírtörlővel. Egy tűvel óvatosan szúrd ki a tojás tetejét és engedd, hogy a belső része kifolyjon. Öblítsd ki a tojást, majd hagyd megszáradni.

Kend be a tojást ragasztóval kicsit nagyobb területen, mint a ráhelyezendő kép mérete. Tedd rá a képet, majd vigyél fel rá további ragasztót és finoman simítsd el. Végül hagyd megszáradni.

 

Tojásfestési technikák6.Márványos tojás

Kellékek: nagy üvegedény, pasztellkréta maradékok, zöldségreszelő, pausz- vagy újságpapír, átlátszó lakkspray.

Reszeljük le papírra a pasztellkrétát. Töltsük meg az üvegedényt nagyon forró vízzel. A reszelt kréta darabkáit dobjuk a forró vízbe. Ahogy a kréta olvadni kezd, tegyük bele a keményre főtt vagy kifújt tojást. Kanál segítségével forgassuk meg a vízben. A színes krétaviasz mintázatot hoz létre a tojás felszínén. Óvatosan emeljük ki, és helyezzük a tálba, papírra száradni. Mihelyt megszáradt, fújjuk le átlátszó lakkal.