Felvételi 2011A 2011-es általános felvételi eljárásban összesen 53 450 államilag támogatott hallgatót vehetnek fel a felsőoktatási intézmények. A jelentkezési szabályokban idén nem lesz változás, ám a többletpontok mértéke – az emelt szintű érettségiért kapható pluszpontok kivételével – csökken. Az eljárási díj viszont nem emelkedik: legfeljebb három jelentkezés esetén továbbra is 9000 forint. A szeptemberben induló képzésekre február 15-ig lehet jelentkezni.

A felsőoktatási intézmények 2011-ben 53 450 államilag támogatott hallgatót vehetnek fel, ebből 40 610 tanulót alapképzésre, 2840-et egységes, osztatlan képzésre, illetve 10 ezret felsőfokú szakképzésre.

19 600 hallgató tanulhat majd államilag támogatott mesterképzéseken, doktori képzésen pedig 1300 hely áll rendelkezésre a felsőoktatási intézményekben.

A 2011-ben a felsőoktatásban felvehető, államilag támogatott létszámkeretről szóló kormányhatározat itt érhető el. A dokumentum képzési területenként tartalmazza a felsőoktatási intézményekbe felvehető hallgatók számát.

Szabályok nem, a többletpontok mértéke azonban változik

A jelentkezési szabályok nem változnak idén, a többletpontok mértéke azonban igen: az emelt szintű érettségi kivételével ugyanis valamennyi egyéb jogcímen kevesebb többletpont kapható. Így például a középfokú (B2) komplex nyelvvizsgáért 28 pont, felsőfokú (C1) komplex nyelvvizsgáért 40 pont jár, de a nyelvvizsgákért összesen maximum 40 pont kapható. A minimális pontszám egyébként alapképzésben és egységes, osztatlan képzésben 200 pont.

Jó hír, hogy az eljárási díj összege idén sem emelkedik. Az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is a 9000 forintos alapdíj érvényes. Ezért az összegért három képzésre lehet jelentkezni. Aki ennél több helyre szeretne felvételizni, annak jelentkezésenként 2000 forintot kell fizetnie. A hátrányos helyzetű jelentkezők 4500 forintos, a halmozottan hátrányos helyzetű jelentkezők 9 000 forintos kedvezményt kaphatnak a felvételi eljárás alapdíjából. Ehhez a jelentkezési lapjukon nyilatkozniuk kell a hátrányos helyzetükről, valamint csatolniuk kell az ezt alátámasztó igazolásokat is.

Jelentkezni továbbra is két módon, elektronikus és hagyományos, postai úton lehet. Az e-felvételizőknek nem kötelező dokumentumaikat is elektronikus úton benyújtaniuk, illetve az eljárási díjat is rendezhetik csekken. Fontos tudnivaló, hogy az e-felvételi hitelesítés vagy e-aláírás nélkül érvénytelen.

Akik hagyományos módon jelentkeznek, azok a már boltokban lévő Felsőoktatási felvételi tájékoztató kötetekben találnak jelentkezési lapot, illetve hozzájuthatnak minden régióban az Oktatási Hivatal igazgatóságain (2010. december végéig), Budapesten az Educatio Ügyfélszolgálatán, valamint egyes felsőoktatási intézményekben.

Több képzés közül választhatnak a jelentkezők

Az elmúlt évhez képest 841-gyel több képzés indul a különböző szinteken, hiszen idén 3256 alapképzés (tavaly 3100), 85 egységes és osztatlan (86), 1.455 felsőfokú szakképzés (1199) és 3484 mesterképzés (3054) közül választhatnak a felsőoktatásba készülő jelentkezők.

Felvételi kiadványok

December 15-én került a boltokba a Felsőoktatási felvételi tájékoztató – 2011. szeptemberben induló képzések két kiadványa: az egyik az érettségizetteknek, a másik pedig a mesterképzésre készülő, már diplomával rendelkező fiataloknak szól. Az úgynevezett kék könyvek bevezetői és a felsőoktatási intézmények meghirdetései honlapunkon is elérhetők. A tájékoztatók mellett a Felvételi tájoló 2011 is segíti a jelentkezők eligazodását a felsőoktatás és képzési területek világában. A kiadvány bemutatja, hogy az egyes szakokon milyen tantárgyak tanulhatók, valamint a választható specializációkat, az elsajátítható kompetenciákat és a továbbtanulási lehetőségeket is sorra veszi. A Tájolót felvételi statisztikák, illetve a diplomások munkaerő-piaci kilátásairól szóló összeállítások is színesítik.

A 2011-es általános felvételi eljárás legfontosabb dátumai

* Jelentkezési határidő: 2011. február 15.
* E-felvételi hitelesítési határidő: 2011. február 23.
* Regisztrációs adatok megtekinthetők / regisztrációs csomagok kiküldése: 2011. április vége
* Már rendelkezésre álló dokumentumok (pl. középiskolai-bizonyítvány) benyújtási határideje:
2011. június 1.
* Érettségi, nyelvvizsga, felsőfokú végzettség igazoló dokumentumainak benyújtási határideje, sorrendmódosítás határideje: 2011. július 7.
* Ponthatárok megállapítása: 2011. július 21.

Forrás: felvi.hu