MOL Tehetséggondozásért Díjátadó – negyedszerAz Új Európa Alapítvány nevében Mosonyi György a MOL vezérigazgatója és az Alapítvány frissen kinevezett jószolgálati nagykövete, Csányi Sándor színművész együtt köszöntötte azt a nyolc tanárt és edzőt, akik áldozatos munkájuk elismeréseként vehették át a kitüntetéseket.

Az Új Európa Alapítvány negyedik alkalommal adta át a MOL Tehetséggondozásért díjat, amellyel nyolc áldozatkész tanár és edző munkáját ismerték el. Az idén először Csányi Sándor színművész, mint az Új Európa Alapítvány jószolgálati nagykövete, köszöntötte a díjazottakat. A program során olyan szakemberek munkáját jutalmazza az alapítvány, akik nagyban hozzájárulnak a fiatal tehetségek felfedezéséhez és elindításához. A MOL Tehetséggondozásért díj erkölcsi és anyagi elismerés egyben, melynek értéke személyenként 500.000 forint.

MOL Tehetséggondozásért Díjátadó – negyedszer. A MOL Új Európa Alapítvány tevékenységének kialakításakor azt a célt fogalmaztuk meg, hogy támogatásainkkal kiemelt figyelmet kapjanak a fiatal tehetségek, a tehetségek gondozói, illetve a gyermekgyógyítás területének aktivistái. Az elmúlt évek során mind a sport, mind pedig a kultúra területén számos nagy jövő előtt álló fiatalt karoltunk fel, némelyikük közülük már a felnőttek között is bizonyított. Örömmel mondhatom, hogy öt évvel ezelőtt megfogalmazott vállalásunkhoz hűek maradtunk, és továbbra is minden évben mintegy 100 millió forintot szánunk az Új Európa Alapítvány programjainak támogatására”– mondta el a rendezvényen Mosonyi György, a MOL vezérigazgatója.

A MOL Tehetséggondozásért 2010. évi díját olyan kiváló sportszakemberek vehették át, mint Galli Zsolt vívó-edző (Békéscsaba), Lugosi László gyorskorcsolya-edző (Tatabánya), Málnai István úszó edző (Budapest) és Tóthné Stupián Anikó atlétika-edző (Veszprém).

A tanárok között Antók Zsuzsanna gordonkatanár (Budapest), Sárközi Gyula balettmester (Budapest), Sebestyén Zoltán matematika-fizikatanár (Pécs) és Zsigó Zsolt informatika tanár (Nyíregyháza) részesült az elismerésben.

MOL Tehetséggondozásért Díjátadó – negyedszerMa is mentorokat jutalmazunk, olyan pedagógusokat és edzőket, akik a tanítványaikra nem csupán gyermekként, hanem egy formálható remekmű alapjaiként tekintenek. A jövő tehetségeinek ilyen mentorok mellett reális esélyük van kiváló eredmények elérésére.”- mondta el a díjátadón Somlyai Dóra, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója, az Új Európa Alapítvány kurátora.

A korábbi hagyományoknak megfelelően a díjátadón a MOL Tehetségtámogató program korábbi nyertesei léptek fel, így Dolfin Balázs, aki Devich Gergellyel gordonka-duót adott elő. Mindketten a most kitüntetett Antók Zsuzsanna tanítványai. Valamint a Zeneakadémia Különleges tehetségek képzőjének 15 éves zongora szakos hallgatója, Váradi László.

A díjátadó esemény keretében meghirdette idei első felhívását is: a MOL Tehetségtámogató Program Sport kategóriájában 2011. április 1-ig jelentkezhetnek a 10-18 év közötti fiatalok, akik kiemelkedő teljesítményt értek el országos vagy nemzetközi versenyeken és továbblépésükhöz anyagi segítségre van szükségük.

 

A MOL Tehetséggondozásért program 2010. évi díjazottjainak rövid méltatása:

Tanárok

Antók Zsuzsanna a magyar zenei alapfokú gordonkaoktatás kiemelkedő egyénisége immár három évtizede. Jelenleg a Szent István Király Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára. Kezdettől fogva szívügye a tehetséggondozás. Növendékei számos hazai és külföldi versenyen érnek el évről évre kiváló eredményeket. A tanárnő fáradhatatlan alázattal dolgozik. Növendékeit a szakmai támogatás mellett emberileg is formálja. Kollégái körében nagy megbecsülésnek örvend.

Sárközi Gyula a Magyar Állami Operaház magántáncosa és balettmestere, a Madách Színház Tánckarának művészeti vezetője, koreográfus, producer. Táncművészeti munkásságát Harangozó díjjal, a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el. 9 évvel ezelőtt alapította meg a Madách Musical Tánciskolát. Az iskola jelenleg közel 600 gyerekkel foglalkozik óvodás kortól 22 évesig.  Pedagógusi tevékenysége egyedülálló. Tanítványai nívós színházi előadásokban léphetnek fel. Különösen figyel a hátrányos helyzetű gyerekekre ingyenes képzést biztosítva nekik.

Sebestyén Zoltán több mint három és fél évtizedes tanítási tapasztalattal rendelkezik az általános- és középiskolai fizika oktatásában és a tehetséggondozásban. Jelenleg vezetőtanár két pécsi általános iskolában. 1994-től tanácsos, 1996-tól országos szakértő. Szerzője, illetve lektora több fizikatankönyvnek, módszertani könyvnek. Az iskolai szakkörön túl éveken át vezette a városi tehetséggondozó szakkört. Diákjai rendkívül eredményesek az országos és nemzetközi tanulmányi versenyeken. Hivatásának tekinti tanítványai nevelését, személyiségük harmonikus fejlesztését, problémáik megoldásához önzetlen segítséget nyújt.

Zsigó Zsolt a nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Középiskolában 2005-ben honosította meg a robotika oktatását. Diákjai a „First Lego League” versenyen már az első évben a legjobb robotkonstrukció díjat nyerték el, a csapatok minden évben kijutnak a Robocup Világbajnokságra. A tanár úr szakkörein nem csak robotfejlesztés folyik, hanem más természettudományos projekteken is dolgoznak. A tanítás és a szakköri munka mellett szakmai blogot is szerkeszt „Csináld Magad Fizika” címen, ahol a diákokkal közösen végzett kísérleti fejlesztések tapasztalatait osztja meg az érdeklődőkkel.

Edzők

Galli Zsolt közel 25 éve kezdte el Békéscsabán vívóedzői pályafutását. Keze alól került ki többek között Tóth Hajnalka junior Európa- és világbajnok. Jelenlegi legeredményesebb tanítványa Bohus Réka, aki serdülőként már a kadet válogatottat erősítette az Európa-bajnokságon. Az edző játékosan, türelemmel neveli a gyerekeket nemcsak a sportra, hanem az egész életre. Átérzi tanítványai lelki világát, ha kell, együtt tanul velük, ha kell, saját költségén viszi el őket a versenyre, mindezekkel megtanítva a gyerekeket az önzetlenségre, az egymás iránti tiszteletre és arra, hogy soha ne adják fel azt, amiben hisznek. Ötlete alapján működik a Jankay Tibor Általános Iskolában önálló sportosztály. Rengeteg önkéntes munkája fekszik a békéscsabai vívócsarnok létrejöttében. Elnökségi tagként aktívan részt vesz a Magyar Vívószövetség életében.

Lugosi László immár 20 éve oktatja a gyerekeknek a gyorskorcsolyázást és a gyorsasági görkorcsolyázást Tatabányán. Egyesületének profi jégkorcsolyázói minden évben sikeresen kvalifikálják magukat a világversenyekre. Legnagyobb eredményeit az utánpótlás nevelésben érte el. Elhivatott nevelő, fő célja az egészséges életmód és a sport szeretetének átadása. Közreműködésével a város egyik általános iskolájában görkorcsolyázó tagozatos osztály indult, és felépült a nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas városi versenypálya. 2009 óta az Országos Görkorcsolya Szövetség elnöke.

Málnai István közel 30 éve foglalkozik látássérült és mozgássérült – főleg végtaghiányos gyermekek úszásoktatásával, mozgás-rehabilitációjával, edzésével. Tevékenységének egyik legfőbb értéke, hogy a sérülten született gyermekekkel és családjaikkal elfogadtatja, hogy az ő életük és jövőjük ugyanolyan értékes, mint bárki másé. Tanítványa volt többek között  Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok úszó, valamint Boronkay Péter, kétszeres Világ- és Európa bajnok, paratriatlonista, testnevelő tanár. Az ifjú reménységek közé tartoznak a jelenlegi magyar paralimpiai úszóválogatott tagjai.

Tóthné Stupián Anikó több mint 30 éve meghatározó személyisége a veszprémi atlétikai életnek, versenyzői pályafutása után edzőként folytatta tevékenységét. Tanítványai minden korosztályban képviseltetik magukat a nemzeti válogatottban és a világversenyeken. Jelenlegi tanítványai közül az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon győztes Szalai Benjamin és az Ifjúsági Világ Bajnokság 2. helyezett Loránd Lilla is büszkélkedhet már felnőtt magyar bajnoki érmekkel. Edzői tevékenysége mellett több területen segíti Veszprém sportéletét: részt vesz sportesemények szervezésében, az egészségesebb életmód hirdetésében.