Diáksajtó csúcstalálkozója GödöllőnJubileumi Felsőoktatási Média Konferencia a Szent István Egyetemen

Egyetemi sajtómunkások értekeztek az EU soros elnökségről, a médiatörvényről és a közösségi média új lehetőségeiről Gödöllőn

Az ország számos pontjáról több mint 80 felsőoktatási újságíró  vett részt az idén 10. alkalommal, március 31-én kezdődő kétnapos Felsőoktatási Média Konferencián Gödöllőn. Az egyetemi sajtómunkások a műfaj elméleten túlmutató kérdésekről, az EU soros elnökségről és a közösségi média új lehetőségeiről is értekeztek. A nyitó nap szakmai programjában kormányszóvivői interaktív kommunikáció tréning, az Európai Unió diákújság íróinak bemutatkozása és az új Médiatörvény vitája is helyet kapott.

A jubileumi rendezvényre idén is az ország minden tájáról közel húsz intézmény hallgatói újságírói, szerkesztői regisztráltak többek között a házigazda Szent István Egyetemről, az ELTE-ről, a Pécsi és Szegedi Tudományegyetemről, a Debreceni egyetemről és a Miskolci Egyetemről is. A rendezvényt Dr. Solti László, a Szent István Egyetem rektora nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta a fiatalság és a diákság  jövő formáló szerepét, kiemelte a tájékozottság és a megfelelő véleménynyilvánítás fontosságát. Külön öröm számomra, hogy már második alkalommal adhatunk helyszínt az egyetemi véleményformáló sajtómunkások éves találkozójának a Szent István Egyetem gödöllői kampuszán, idén külön aktualitással a soros EU elnökségre. Megtiszteltetés továbbá, hogy a konferencián ünnepélyes díjátadó keretében ismerhetjük el a diák újságírók munkáját és adhatjuk át a közel húsz elismerő díjat, kezdve az Év fotója kategóriától egészen az Év Írása kategóriáig.

A nyitó előadást Dr. Fábián Zsolt, Gödöllő alpolgármestere tartotta az Európai Unió Tanácsának gödöllői magyar elnökségéről, de a Digitális Megújulási Programról is bővebben megtudhattak mindent a diákújságírók, mégpedig Urbán Viktor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviselőjének tolmácsolásában. A folytatásban Tóth Tamás a SZIE GTK nemzetközi tanulmányi lehetőségeiről beszélt. A dékánhelyettes bemutatta a 2008 szeptembere óta működő V4 Multi Degree képzést, amely a Visegrádi Négyek országaiban lévő diákok számára nyújt kiemelkedő lehetőségét. Az európai gondolkodását megteremtését elősegíti, hogy a hallgatók egy-egy félévet töltenek a nyitrai, a varsói, a prágai, valamint a gödöllői egyetemen – mondta Tóth Tamás. A V4 Multi Degree-re a BA és BSC alapképzést követően lehet jelentkezni, az előadások angol nyelven folynak, a képzés végén szerzett diplomát pedig a fent említett négy egyetem hitelesíti – tette hozzá Tóth Tamás. A fesztiválipar kulissza titkait és tapasztalatai osztotta meg a fiatalokkal  a Hegyalja fesztivál marketing vezetője, Bukovinszky Béla. A bemutatott werk film kellő  humorral fűszerezve népszerűsítette a zenei fesztivált, alátámasztva a közösségi média szerepét a kommunikációban.

A diákújságírók igen aktívan vettek részt Nagy Anna kormányszóvivő és Dr. Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár egy órás interaktív kommunikációs tréningjén. A fiatalok kérdései  kitértek a nemzetközi és belföldi kommunikációra, a hírek és kormányzati döntések előkészítésére és nyilvánosságra hozatalára, de nem utolsó sorban a frissdiplomások számára megpályázható kormányzati kommunikációs munkakörök elvárásaira, lehetőségeire is.  Szó esett Kovács Zoltán és Nagy Anna egy napjáról is, de aktuális témákról, mint a diplomáciai kommunikációról, vagy a fiatalokat is megszólító Regenerációról, és a médiatörvényről is bátran kérdezhettek az egyetemi médiamunkások.

Az ebédet követőn Bajnai Zsolt a Minőségi Újságírásért Alapítvány titkára a média hátteréről tartott előadását követte a Fiatal Európa Szerkesztőség bemutatkozása. A Magyar EU elnökségről tudósító fiatal tehetségek számára szakmailag egyedülálló lehetőségeket teremt a Veled van tele a sajtó!

Az idei kerekasztal beszélgetés témája az új Médiatörvény volt neves újságírók és L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnökének részvételével. A napi programot a hallgatói lapok, portálok bemutatkozása, majd az este folyamán ünnepélyes díjátadó zárja, melyen  többek között kiosztják az Év Írása, Év Fotója és az Év campus honlapja díjakat is.

 

Diáksajtó csúcstalálkozója Gödöllőn Diáksajtó csúcstalálkozója Gödöllőn Diáksajtó csúcstalálkozója Gödöllőn Diáksajtó csúcstalálkozója Gödöllőn