Esélyegyenlőség és fényparádéA 10 éves BKF az oktatási iparág legdinamikusabb bombája. Superbrand lett a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola. A XXI. század oktatási igényeire válaszolva 2001 szeptemberében mindösszesen 126 hallgatóval, két szakon kezdte meg működését az akkor még Budapesti Kommunikációs Főiskola (BKF) névre hallgató intézmény.

2005-ben adtak először diplomát, hat évvel később 7200 fős hallgatói létszám mellett a végzettek 36%-a már a diploma átvételekor dolgozik, 55%-uk pedig három hónapon belül munkát talál. Az intézmény 10. születésnapját nagyszabású rendezvénnyel ünnepelték az esélyegyenlőség jegyében!

 

A szülinapi rendezvényt Vass László Rektor a Superbrands szakmai díj átvételével nyitotta meg. Az elismerésre különösen büszkék lehetnek, hiszen oktatási és kulturális intézmények ritkán kapják meg a márkaerő, az ismertség, és a tradíció erősségét jelentő elismerést. A szülinapi rendezvényre mintegy nyolcszáz ember vártak a főiskolán és környékén párhuzamosan zajló programokra az esélyegyenlőség világnapján. „A BKF nagy hangsúlyt fektet az esélyegyenlőségre ezért a program egyik része e köré épül. Hallgatóink között siket, kerekes székes és más hátránnyal élők is vannak, akik nem csak tanulmányaik alapján példaértékű emberek.” – mondta Csúcs Krisztina főszervező. Remek példa erre Bovier György kerekes székes hallgató, aki a BKF Bamako Team 2009-es versenyén a négytagú csapat tagja volt. A szülinapi rendezvény másik két fénypontja a Superheroes tehetségkutató verseny és az esti fényfestés volt, amely során az iskola összes művészeti hallgatója összefogott az emblematikus körépület fénybe és ragyogásba öltöztetésében.

Esélyegyenlőség és fényparádéA rendezvény hangulata és az érdeklődő diákok tömege némely nagy egyetemi rendezvényt is felülmúlt volna. De hogy a tényekről se feledkezzünk meg, a 2010-es Frissdiplomás pályakövetési tanulmány alapján a fiatal főiskola pályakezdőinek nettó keresetében is felveszi a versenyt a nagy múltú intézményekkel. Az üzleti szakok alumni kutatása alapján a BKF gazdálkodási és menedzsment szakán végzettek átlagos nettó keresete 175.000 Ft felett van. Hasonló keresettel indulnak útnak a Budapesti Gazdasági Főiskola, vagy a Corvinus Egyetem frissdiplomásai.

A BKF 10 év alatt helyezkedett el az oktatási palettán, 2001-ben induló kommunikáció és üzleti kommunikáció szakjait 2003-ban nemzetközi kommunikációval bővítették és a Magyar Televízióval együttműködésben a főiskola televíziós újságírók képzésébe kezdett. 2004-re a hallgatói létszám közel megtízszereződött, egy évvel később pedig első főiskolaként nyert uniós támogatásból komoly infrastrukrurális fejlesztéseket valósított meg az intézmény. 2007-ben már 2000, 2009-ben a Heller Farkas Főiskolával való integráció után pedig több mint 6000 hallgatót oktatnak immár Magyarország legnagyobb magánfőiskoláján 15 alap és három mesterképzési szakon. A felvételi adatok egyértelműen jelzik, hogy az intézmény 2011-ben is az ország legdinamikusabban fejlődő főiskolája, 2010-hez viszonyítva idén 45%-kal többen kérték felvételüket, az első helyes jelentkezők viszonylatában ez a szám 58%-kal volt magasabb, amit a többi főiskola nem tudott megközelíteni.

A pályakövetési adatok alapján a Turizmus Vendéglátás szak végzettjeinek 70%-a cégnél vagy saját vállalkozásban dolgozik, a gazdálkodási és Menedzsment szakon ez a szám 86%. A BKF jelenleg magas színvonalú infrastrukturális és technikai háttérrel, nagy nevű szakmai oktatói gárdával minőségi alapképzéseket nyújt 6 gazdasági, turizmus és kommunikációs szakon és 12 művészeti ágban, immár két oktatási helyen Budapesten és a Hódmezővásárhelyi tagozaton.

Esélyegyenlőség és fényparádéA BKF törekszik a XXI. század elvárásainak megfelelni és különleges lehetőségeket biztosítani hallgatónak. Ilyen európai szintű újdonság az UNESCO Világörökség színhelyek turisztikai menedzsmentje szakirány, amely BKF-en kívül csak a párizsi Sorbonne-on hallgatható. Az intézmény erős kapcsolatok kialakítására törekszik a munkaerőpiaccal és végzett hallgatói különböző területeken szereznek nevet. 2007-ben üzleti kommunikáció szakon végzett Kaizer Gábor, a ReVISION vírus / social media marketinggel foglalkozó ügynökség szakembere, aki mára többek között a Magyar Reklámszövetség elnökségének is tagja. Kaizer szerint a főiskola legnagyobb előnye, hogy olyan gyakorlati szakemberek tanítanak, akik maguk is sikeresek a pályán és úgy segítik a hallgatókat, ahogy a sok sebből vérző magyar oktatásban sajnos kevés helyen. „Az iskola teret ad az egyéni tehetségek kibontakozására, a BKF-en mindenkit azzal foglakozhat, amiben kiemelkedő. Konkrét példaként a tanáraim közül Papp-Váry Árpádot emelném ki, aki nagyszerű szakember és irányt tud adni az embereknek. Első publikációim egyikét vele közösen írtam a Magyar Reklámszövetség lapjába vírusmarketig témában. De Róka Jolán reklámkritika szakkörére is jó szívvel emlékszem vissza.” – meséli a szakember, aki azóta az intézmény posztgraduális képzésben tanít a friss kommunikációs trendekről.

A BKF-ről olyan, szakmájukban sikeres hallgatók kerültek ki, mint Stiller Ákos, a hvg.hu fotóriportere, Ada, a Viva TV műsorvezetője, Bonyhádi Gábor marketing szakember, Neizer Anita a hirszerzo.hu főszerkesztő-helyettese, Vámos Veronika, a Tv2 szerkesztője, Sáfrány Zsuzsanna, online kommunikációs szakember, Meiszterics Eszter, Szegő Tamás-díjas újságíró, vagy Farkas Dávid az InfoRádió riportere.