Innovációs kiállítás a Lánchídon

A jövő mérnökeinek és tudósainak rangadója a Lánchídon. Hömpölygő tömeg és a hazai innovációk legjava az MVM Jövő Hídja rendezvényen

Közel húszezer látogató volt kíváncsi a hazai innovációkra és tudományos fejlesztésekre szeptember 22-én az MVM Jövő Hídja rendezvényen. A Lánchídon és a Széchenyi téren felállított standokon a legrangosabb hazai egyetemek és cégek mutatták be találmányaikat.

Az esemény egyik legnépszerűbb programja az alternatív hajtású járművek versenye, az MVM Energia Futam volt. A rendezvény célja, hogy a kutatói pályára terelje a fiatalokat, ezáltal hozzájárulva a jövőnk szempontjából fontos kutatói és mérnöki utánpótlás biztosításához.

2012. szeptember 22.

Versenyben nemzetközi szinten

„A helytállásra akkor van esélye Magyarországnak, ha nemzetközi viszonylatban megőrzi versenyképességét, melynek alapja a szellemi potenciál” – mondta el Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes. Hozzátette: a cél feltételei rendelkezésre állnak itthon, nincs ugyanis hiány a tehetségben, az innovációs készségben és a találékonyságban. A rendezvény kiállítóiról elmondta: a jövő Magyarországát testesítik meg, a megjelent fejlesztő cégek nélkül ugyanis nem léphetne a kívánt fejlődési pályára Magyarország. A kiállítók nem csupán az újabb és újabb emberi igényeket szolgálják ki kiállított termékeikkel, hanem a fenntarthatóságra is fel kívánják hívni a figyelmet. „Csak az a rendezvény lehet sikeres, aminek szellemisége, üzenete van” – mondta el köszöntője során Deák Csaba, a Nemzeti Innovációs Hivatal stratégiai elnökhelyettese.

A piac önállóságot vár el a fiatal mérnököktől

A fenntarthatóság szolgálatába állított fejlesztések mellett teszi le a voksát az Európai Unió is, amit jól jelez, hogy a válság ellenére megmaradt az uniós döntéshozatal és forráselosztás középpontjában a kutatás, a fejlesztés és az innováció. Magyarország sem marad le ebben, tudós gárdánk nemzetközi szinten is megállja a helyét, jelenleg a kutatói életpálya kialakításával igyekszenek egyrészt itthon tartani, másrészt a pálya felé orientálni a fiatalokat.

A Jövő Hídján a legújabb Bosch mérnök

Jó példa erre a Bosch Junior Manager Programja, mely fiatal kutatóknak kínál bepillantást a cég működésébe. A kétéves programban részt vevők ugyanazokat a feladatokat látják el, mint a cég más munkatársai, a laborban és a számítógép mellett tervezve is kiveszik részüket a munkából. Ebben a programban kapott fejlődési lehetőséget Karner Máté, aki a hétvégi rendezvényen a Bosch Budapesti Fejlesztési Központjának 800. mérnökeként állhatott a színpadra, és vehette át a minden századiknak járó, már hagyományossá vált ajándékot, egy gravírozott órát.

„A Budapesti Fejlesztési Központ 800. mérnökének alkalmazása újabb jelentős lépés azon az úton, amelynek révén a Bosch az elmúlt években a hazai műszaki felsőoktatás meghatározó támogatójaként a mérnökképzés színvonalának javítását tűzte ki céljául.” – hangsúlyozta Javier González Pareja, a Bosch csoport magyarországi vezetője.

Az itthon 8000 főt foglalkoztató Bosch csoport a legnépszerűbb műszaki képzési helyek jó részét, így a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet, a Miskolci Egyetemet, a Debreceni Egyetemet, a gödöllői Szent István Egyetemet és az Óbudai Egyetemet hosszú évek óta kiemelt támogatásban részesíti, eddig több száz millió forint értékű együttműködés született az ipari óriás és az intézmények között. Az elmúlt 10 évben közel 2000 mérnökhallgató és frissdiplomás kapott lehetőséget arra, hogy a Bosch nemzetközi ösztöndíj, valamint gyakornoki programjain a mérnöki tudományok kurrens irányainak alapos megismerése mellett világszínvonalú gyakorlati tudásra is szert tegyenek a képzési helyszíneken.

MVM Energia Futam, Nanobusz, mobil ultrahangkészülék és számtalan magyar fejlesztés

Az MVM Energia Futamon, az alternatív hajtású járművek versenyén a kreativitás és innováció szerencsés párosításából született alkotások a károsanyag-kibocsájtás csökkentésére és az alternatív energia előállításának és felhasználásának jelentőségére hívták fel a figyelmet. A rendezvény egyéb standjain megismerhették a látogatók GE Healthcare a mobil ultrahangkészülékét, mely magyar-norvég fejlesztés eredménye, és már a piacon is kapható. A nanobuszban berendezett interaktív, mobil nanotechnológiai kiállításon megtapinthatták a fémhabot, amely levegős, buborékos alumíniumot takar – előnye, hogy sokkal könnyebb, mint az alumíniumtömb, de mechanikai tulajdonságai közel azonosak azzal. Maga a hab ugyan nem magyar fejlesztés eredménye, az azonban, ahogy a buborékokat abba egyenletesen bejuttatják, már hazai fejlesztők érdeme.

Tésztahídtörés és elektromobil az Óbudai Egyetemtől

Az Óbudai Egyetem standjánál az ifjú mérnököket várták; ki lehetett próbálni a tésztahídépítést, papírból és rézből hangszórót lehetett készíteni, emellett meg lehetett csinálni a  Bánki-Csonka féle motort is papírból. Az egyetem kiállítással is készült, a Lánchídon többek közt az elektromobilt is megtekinthették az érdeklődők. A délután folyamán sor került az egy méteres fesztávolságú, egy kilogrammos, 300-400 kilogrammos teherbírású tésztahíd összetörésére is. Az Óbudai Egyetem tavaly már világcsúcsot állított fel ezzel a produkcióval, igaz, akkor a híd jóval nagyobb, több mint 600 kilogrammos terhet bírt el.

Szelektív város, tudatos életvitel és játékos tanulás

Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt. és a napokban 5 éves Da Vinci Learning Tv-csatorna olyan jellegű programokat, feladatokat hozott a rendezvényre, amelyekkel a gyerekeket szólította meg. Akár már óvódások, kisiskolások számára is élvezhető ismertterjesztő kvíz játékkal, hétköznapi tudományos kísérleteket bemutató filmekkel várta a látogatókat. Az FKF Zrt. standjánál szelektív hulladékokból, úgynevezett hulladék várost építtettek fel az idelátogatókkal. Arra szerették volna felhívni a gyerekek figyelmét, hogy a hulladék otthon is újrahasznosítható, például játékokat is készíthetnek belőlük, ezzel pedig a kreativitásuk is fejlődik. Szeptember 30-án zárul az FKF Zrt. „Hulladékmágia” gyermek és ifjúsági pályázata, melyhez három kategóriában várják a pályamunkákat.

A magyar csillagászok és űrkutatók jóvoltából óriás távcsövekkel vizsgálhatták a látogatók a Napot, amelyen nagyon szépen meg lehetett figyelni a napkitöréseket és napfoltokat. Óriási érdeklődés kísérte az Ericsson és a Grundfos standját is, az előbbinél egy világújdonságot, a testünket közvetítő közegkét felhasználó adattovábbítást ismerhették meg az érdeklődők, míg az utóbbinál 5 méteres vízoszlopot emelhettek fel a saját erejükből egy kerékpár és egy szivattyú segítségével. A Richter gyógyszergyár vegyészmérnökei és kutatói látványos kémiai kísérleteket mutattak be a közönségnek.

A rendezvényen készült fotók elérhetőek a www.jovohidja.hu internetes oldalon.

 

MVM Energia Futam

2012. szeptember 22.

MVM Jövő hídja

EREDMÉNYEK:

Prototípusok kategória


3. helyezett:DE HIGH VOLTAGE, Gocar nevű jármű

2. helyezett: Elek Trike csapat, Elek Trike 1.0 nevű jármű

1. helyezett: DE HIGH VOLTAGE csapat, Interceptor jármű

 

VersenyAutó kategória

 

2. helyezett: EV Sport – BME FRT csapat, Aranka jármű

 

1. helyezett (csak két helyezett van): BME FRT csapat, eMaula jármű

 

SzériaAutó átalakítás kategória

 

3. helyezett: ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport csapat, FIAT Fiorino E Cargo jármű

 

2. helyezett: E-Life csapat, ElektroTipo jármű

 

1. helyezett: Gabacar csapat, Gabev jármű

 

TanulmányAutók kategória

 

3. helyezett: Óbudai Egyetem Lezs Air Team csapat, Aluminium Falcon jármű

 

2. helyezett: AirGOPneumobil Team csapat AOW-02 jármű

 

1. helyezett: Debreceni Széllovagok csapat, Pneumobil jármű

 

TanulmányAutók kategória – nehézsúlyú osztály

1. helyezett (csak egy helyezett van) EV-Sport Szlalom Team csapat, Csiga jármű

Napenergia meghajtású járművek kategória

1. helyezett (csak egy helyezett van): Pannon Solar csapat, Pannonrider 4.0 jármű

Motorkerékpárok kategória

3. helyezett: GreenScooter Team csapat, GSR 800 jármű

2. helyezett: Mechatromotive csapat, Bíbic jármű

1. helyezett: GreenScooter Team csapat, GSR-3000 jármű

Famous Futam

3. helyezett: Rákóczi Ferenc

2. helyezett: Kozmann György

1. helyezett: Kovács „Koko” István

MVM Különdíjak a fenntarthatóság iránti elkötelezettség elismerésére

Budapesti Műszaki Egyetem csapata
Debreceni Egyetem csapata
Óbudai Egyetem csapata

MVM Energia Futam Fair Play különdíj

DE HIGH VOLTAGE – GERUNDIUM FAQ-R csapat