Nagy sikerrel zajlott le a Microsoft által indított, szerzői jogokról és a biztonságosabb internethasználatról szóló „Csakeredeti” oktatási program országos vetélkedője, amelyre idén 139, fiatalokból álló csapat jelentkezett.

Közülük a Szeged Városi Kollégium Fodor József Tagintézményének csapata szerezte meg az első helyet – derült ki a Szellemi Tulajdon Világnapján tartott eredményhirdetésen. A programot a Microsoft a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület, a Járműipari Adatbázis Forgalmazók Szakmai Testülete, a Nokia, a ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért egyesület és a Vodafone Magyarország együttműködésével szervezte.

 

A második alkalommal megrendezett „Csakeredeti” vetélkedő két fordulóban zajlott februártól áprilisig. A 14-24 év közötti fiatalokból álló, maximum 4 fős csapatok elsőként a www.csakeredeti.hu oldalon található kérdőív kitöltésével tehették próbára tudásukat a szerzői jogokról, a termékhamisításról, a legális szoftverhasználat előnyeiről és az illegális használat következményeiről, valamint a biztonságosabb internetezésről.  A 139 induló csapat közül 21 adott tökéletes válaszokat és jutott tovább a második fordulóba, ahol olyan kidolgozandó feladatokat kaptak, amelyek során a fenti témákra vonatkozó jártasságuk mellett kreativitásukról is számot adhattak.

A csapatok több feladat közül választhattak: prezentációban mutathatták be, mit gondolnak a mobil eszközökön tárolt adatok biztonságáról, vagy éppen az eredetiséget népszerűsítő kampányverset vagy zászlót készíthettek el. A feladatok kidolgozásához a csakeredeti.hu oldalon található oktatóanyag és azok a videók szolgáltak segítségül, amelyekben a program „Eredeti figurája” különféle kellemetlen helyzetekbe keveredik, például illegális szoftverek használata miatt.

A legjobb négy pályázatot szakmai zsűri választotta ki. Az első helyezést a Szeged Városi Kollégium Fodor József Tagintézményének csapata érdemelte ki, a második helyezett a györkönyi Művelődési ház Overflow nevű csapata lett, a harmadik helyet a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Á Lá Cool nevű csapata, a negyediket pedig a barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium Mad Developers csoportja kapta. Nyereményük anyagi hozzájárulás házi programjaikhoz, például osztálykirándulásaikhoz.

„Örömmel tapasztaltuk a „Csakeredeti” idei vetélkedője iránti nagy érdeklődést a fiatalok részéről. Úgy gondoljuk, hogy a játékos feladatok segítségével a digitális világban leginkább járatos korosztály figyelmét hatékony módon tudjuk felhívni a szerzői jogokra, a legális szoftverhasználat előnyeire és az illegális használat következményeire, valamint a biztonságosabb internetezésre. Az a tény, hogy a 139 induló csapat közül csak 21 tudta helyesen megválaszolni a fenti témákra vonatkozó kérdéseket, azt mutatja, hogy a fiatalok ismeretei még hiányosak, azaz bőven van még tennivalónk a felvilágosításuk érdekében.” – mondta el Szilágyi Bernadette, a Microsoft Magyarország YouthSpark programjának menedzsere.

„A hordozható digitális eszközök térnyerésével a szülőknek egyre kisebb befolyása van arra, hogyan viselkednek gyermekeik az interneten, milyen tartalmakat töltenek le és osztanak meg egymással. Emiatt igen fontos, hogy a fiatalok maguk is tisztában legyenek azzal, miért fontos, hogy készülékükre megbízható forrásból származó, jogtiszta szoftvereket, alkalmazásokat töltsenek le, hogyan kerüljék el az interneten leselkedő veszélyeket, és hogyan tudhatják biztonságban személyes adataikat.” – mondta el Nyilas Orsolya, a programban a Microsoft partnereként részt vevő Vodafone Magyarország belső kommunikációs és vállalati felelősségvállalási igazgatója.

„Egy feltaláló találmánya, egy szerző alkotása, azaz szellemi tulajdona védelemre szorul, többek között azért is, mert ma már az élet szinte minden területén gyártanak az eredetikhez néha megszólalásig hasonló hamisítványokat. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület célja a hamisítás elleni küzdelem, azaz a kereslet és a kínálat visszaszorítása. A „Csakeredeti” vetélkedőhöz hasonló kezdeményezések azért játszanak fontos szerepet tudatosságnövelő tevékenységünkben, mert általuk hatékonyan ráirányíthatjuk a fiatalok figyelmét arra, milyen veszélyeket rejt a szellemi tulajdon nem megfelelő védelme vagy a hamis, nem megbízható forrásból származó termékek esetleges használata” – mondta Vannai Dorottya, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület kommunikációs referense.

„A mobiltechnológia észrevétlen módon életünk kihagyhatatlan részévé vált, ezzel az „eredetiség” jelentése is új értelmet kapott. A Nokia egyrészt a telefonokhoz tartozó, eredeti tartozékokra hívja fel a figyelmet, melyek a garantálják a minőséget és a legjobb felhasználó élményt nyújtják. Másrészt a megfelelően tesztelt szoftvereket kínáló alkalmazás áruház használatát hangsúlyozza, mely szavatolja a mobilkészülékek és felhasználóik adatainak biztonságát.” – mondta el Dankovics Tamás, a Nokia üzletfejlesztési igazgatója.

„A digitális korban a szellemi tulajdonnal, a szerzői joggal kapcsolatos alapismeretek mindenkihez el kell jussanak. Ezek az információk tudatos, társadalmi szintű  alkalmazása segítheti újabb és újabb szellemi alkotás létrejöttét, a daloktól a számítógépes programokig.” – mondta el Dr. Horváth Péter, a ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért igazgatója.

A játékról további információ a www.csakeredeti.hu oldalon található.

 

A Microsoftról:

A Microsoft a személyi számítógépekre írt szoftverek legnagyobb gyártója a világon. Széles termékválasztéka az operációs rendszerektől és alkalmazásoktól kezdve az összetett hálózati szoftverekig, üzleti szoftverekig és internetes technológiákig terjed. A céget William H. Gates és Paul G. Allen alapította 1975-ben. Mára a világ több mint 90 országában van jelen, dolgozóinak száma pedig meghaladja a 80 000 főt.

A Microsoft Magyarország 1993-ban alakult, mindössze 2 fővel. Dolgozóinak létszáma jelenleg megközelíti a 200 főt. A Microsoft Magyarország 2003-ban, 2006-ban és 2008-ban elnyerte a „Legjobb Munkahely” címet, 2010-ben pedig az MNKSZ pályázatán a “Legjobb Női Munkahely 2009” címet érdemelte ki. A magyar leányvállalat ügyvezetői igazgatói posztját 2011. október 24-től Papp István tölti be.

Bővebb információ a www.microsoft.hu weboldalon található.